Mondd el, hogy milyen vallású vagy, miben hiszel! Nem kaptam vallásos nevelést, de mindig is hittem, ez sok dalomban megjelent, elég talán A Megváltó címűt felidézni tizenkilenc évvel ezelőttről. Abszolút világi ember vagyok, de szeretném hinni, hogy a sok lehetőség között van egy jó irány, ez indított a hitem gyakorlására. A családommal évek óta a pasaréti templomba járunk, meg időnként Máriaremetére. Katkónak kereszteltek, római kaotikus vagyok. (nevet) De nem akarom ezt kitűzőként viselni, számomra ez tök természetes. Éppolyan gyarló vagyok, mint bárki más, vágyakkal, bűnökkel, de van egy mérce az életemben, amihez igyekszem tartani magam. Ennyi az egész. Nem túl hálás dolog erről beszélni, mert a tömegmédia alapvetően vallásellenes, a hívőket ájtatoskodó idiótaként vagy fanatikusként igyekszik láttatni. Vannak ilyenek is, persze, de a valós összkép ennél sokkal emberibb. Minden világnézet a vallás közösségi mintáit veszi alapul. Ahogy ma lejöttem a Gödörbe, teljesen egyformán különböző fiatalokat találtam itt: ugyanazokkal a fekete fülkarikákkal, ugyanazokkal a tetkókkal, ugyanazzal az öltözködési stílussal. El akarnak különülni, kívülállónak érzik magukat, közben tökegyformák, mint minden szubkultúra. A közösségigény, a hitre való éhség mindenkiben benne van, de szerintem ez közös eszmények nélkül iránytalan.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú