Az embereket általában két csoportba osztjuk: vannak a szentek, és vannak a bűnösök. Ez a felosztás azonban csak képzeletbeli. Először is: valójában senki sem tudja, hogy ki a szent és ki a bűnös: a külső viselkedés megtévesztő lehet. Másodszor mi mindannyian – szentek és bűnösök egyaránt - bűnösök vagyunk.
Egy pap egyszer ezt kérdezte a hittanos gyerekektől:
- Ha a jó emberek mind fehérek lennének, és a rosszak pedig mind feketék, ti milyen színűek lennétek?
A kis Mary Jane így válaszolt:
- Tisztelendő bácsi, akkor én csíkos lennék.
És azok lennének a tisztelendő atyák, a Mahatmák, a pápák és a kanonizált szentek is.
Egy férfi megfelelő templomot keresett, és éppen akkor tért be az egyikbe, amikor a hívek a prédikátrukkal egyetemben éppen az imádságos könyvükből imádkoztak.
- Nem tettük meg azt, amit meg kellett volna tennünk, és olyat cselekedtünk, amit nem lett volna szabad tennünk.
A férfi megkönnyebbülten felsóhajtott, s ezt mondta magában:
- Hála Istennek! Végre megtaláltam az enyéimet.
Azok a próbálkozások, amelyekkel szentjeink (vagy saját magunk) csíkosságát próbáljuk eltakarni, alkalmanként sikeresek lehetnek ugyan, de sosem lesznek tisztességesek.
Jézus a bűnösökért jött.
