Gyalogos zarándoklaton vett részt a veresi egyházközség. Tehát a cikk témája az lesz, hogy átgyalogoltunk Besnyőre. Izgi mi? Volt sár, meg felhő, meg 
út, meg víz, pont ott, ahol korábban még út, de szerencsére nem túl sok víz, így hiába próbált a keresztlányom belerángatni, igazi partizán módjára ellenálltam. Azt hiszem Pázmány Péter irigyelne az előző mondatom összetettségéért.
Reggel nyolc és fél kilenc közöttre meghirdetett gyülekező után, már kilenckor útnak indulhattunk a margitai kereszttől, hiába, a vasútnál első a pontosság. Hét óra harminckor indul egy teljes üveg, ennek csatlakozása van a nyolc húszas pálmaborhoz. Kilenc óra tízkor befut egy személy. - Miféle személy? - Egy arab nőszemély. Elágazó italkeveréket hoz kétféle pálinkából. Kilenc negyvenötkor dühöngök. Ezért különös, hogy ebben a nyugodt időszakban nem tart értelmesnek. Ilyenkor még mindenkit felismerek.
Kis irodalmi kitekintőnk után a három testőrrel együtt térjünk vissza Afrikából a témánkhoz. A zarándoklat és megállásokkor egy-egy tized Világosság rózsafüzért mondtunk el, út közben pedig a diakónusunk próbált énekeltetni minket. Nem hagytuk magunkat, inkább beszélgettünk. Végül emelkedett kedvvel őőő, illetve lélekkel értünk át a bazilikába, ahol a felnőtteknek előadásuk volt, mi meg játszottunk a kölkökkel. (Itt jegyezném meg mintegy irodalmi kannibálként a Kis hercegbe is belekóstolva, hogy felettébb furcsák a felnőttek. Méta és előadás közül az előadást választják, érthetetlen.)
Végül közös misével zártuk a programot, majd a puhányok miatt busszal jöttünk haza. Ez engem nagyon megviselt. Jöhettünk volna gyalog is - elvileg- , de csak ketten voltunk emellett az ötvenből, így végül mindenki busszal jött. Ezt tetézte még, hogy azt a Mária éneket énekelték a buszon, ami a Párttal, a néppel egy az utunk dallamára megy.
Ez ha lelkileg nem is épített, legalább tovább erősítette bennem a partizán életérzést és a proletár öntudatot.
