Sokszor gondoltunk rá (a hittanos csoportban), de soha senki nem szervezte meg, hogy felkerekedjünk, és bejárjuk a környék szép helyeit. Egy nap egyik hittanos társunk mégis úgy gondolta, hogy milyen jó lenne egyet kirándulni. Így Péter atya ifjúsági csoportjából közel húszan az egyik novemberi szombaton elindultunk „túrázni”. (Lehet, hogy a tempós séta jobban illik rá.)
Tudtuk, hogy aznap délután Szadán lesz Izrael Pálnak az akolitussá avatása (és emellett bérmálás is a szadai ifjúságnak), ezért úgy szerveztük a napunkat, hogy arra az ünnepségre mi is odaérjünk. Nagyon szép napsütéses időnk volt. Jókat beszélgettünk, nevettünk, és még a Margitai kilátót is páran megmásztuk. A Szada és Veresegyház között levő keresztnél már láttuk a végcélt. Jó érzés volt számunkra, hogy bár túrázós szerelésben érkeztünk, (helyenként sárosan), de ennek ellenére is nagy szeretettel vártak és fogadtak bennünket a helyiek. Püspök atya szavai mindig lélekemelőek, így joggal mondhatjuk, hogy nem csak testileg edződtünk a kirándulás alkalmával, hanem lélekben is.
Az este folyamán az óvoda „esti tagozataként” foglaltuk el a csoportszobákat és a tornatermet, hogy megvacsorázzunk, forraltborozás közben jót beszélgessünk, illetve egy jót játsszunk. Csatlakozott hozzánk András atya és Izrael Pali is. Úgy tűnt, hogy a teremhokizás mindannyiunknak a vérében van. Erre bizonyíték volt a kimerítő játék. Kellőképpen elfáradtunk, de örömteli szívvel mondtuk, hogy jó volt együtt. Kellenének még ilyen találkozási pontok.
