Szeptember 13-án reggel még nem mertem volna állítani, hogy aznap csodálatosan jó idő lesz, sőt még azon is elgondolkodtam, hogy vegyek-e kabátot és kesztyűt, vagy sem. Végülis jól döntöttem, semmit nem vittem, csak a táskámat és magamat.
Galgahévízen még fel sem ocsúdtam a sok ember láttán, régi ismerősök leptek el minket. Illetve annyira nem is régiek, hiszen a galgás táborban találkoztunk velük Tápiószentmártonon, de azóta ez volt az első alkalom, hogy újra láttuk egymást. Nagyon jó volt az az érzés, ami akkor átjárt. Mintha megint nyár lenne, mindenféle gond nélkül, a tábor és az emberek… Hihetetlenül boldog voltam. Már csak ezért is megérte elmenni!
A regisztráció után össznépi traccspartit tartottunk. Megbeszéltük ki mit csinált és mit nem csinált a nyáron, megismerkedtünk új arcokkal, a papagájokkal és a kutyával, aztán átmentünk a templomba. Misu pajtás egy igazán elgondolkodtató, kérdésekkel fűszerezett és dilemmákkal megbolondított előadást tartott. Témája: Isten és a pénz. Ami engem a legjobban megfogott benne, az a kérdés volt, hogy a pénz feltétlenül fontos-e a boldogsághoz. Persze senki nem merte feltenni a kezét az „igen” válaszlehetőségnél… nem tudom, hogy ez a tömegpszichózisnak egy újabb megnyilvánulása volt-e, vagy tényleg mindenki úgy gondolja, hogy a pénz nem lényeges.
A kiscsoportos beszélgetés témája is a pénz körül forgott. A „Ha lenne 100 millió forintom” körben azért nagyjából sikerült elköltenünk az egész összeget kisebb apróságokra, mint ház, autó, utazás, tanulás, stb. Megbeszéltük a média káros hatásait, vagyis a reklámok hátrányát. Szó esett még arról, hogy mit tudunk nehezen vagy könnyen megosztani másokkal. Például az időnket, a pénzünket, a személyes tárgyainkat és hasonlók.
Ebéd alatt miközben vígan ettük a gulyáslevest és a süteményeket, Roberto atya egyszer csak megjelent egy kígyóval, amit rögtön megrohamoztak az emberek. Mindenki meg akarta fogni, vagy legalábbis csak megsimogatni az állatot, ami ezt készségesen hagyta. Állítólag 3 másik hüllő is van az atyának egy szobában. De mikor benyitottam én nem láttam ott semmiféle kígyót. Hacsaknem tényleg az ebédünkben úszkáltak a maradékaik...
A délután folyamán még játszottunk egyet, ami még jobban összerázta a csapatot és részt vettünk a szentmisén.
Aki tud, feltétlenül jöjjön el a következőre is, már csak azért is, hátha kapunk valami meglepit a télapótól!
