Egyszer a király sétára indult a királyi kertben.
Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.
A tölgyhöz fordult.
- Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő - mondta a tölgy.
A fenyőre nézett.
- Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
A szőlőhöz lépett:
- Megfonnyadtam, mert soha sem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát.
- Azt gondoltam, - szólt az árvácska - amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot.
Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.
