Mi az, ami irányítja tetteinket? Elsőre azt válaszolnánk: az akaratunk, az elveink. De mégsem így van. „Tudom a jót és mégsem teszem” – ismerős, ugye?
Cselekedeteinket, döntéseinket valójában a vágyaink irányítják. Vágyak, amelyek a lelkünkből fakadnak, és mindig személyre irányulnak: önmagunkra, a másikra, Jézusra. Attól függően, hogy mennyire tölti be a lelkünket isten – hogy milyen a transzcendens : immanens arány – vannak jó és önző vágyaink. A magunk javát óhajtó vágyakból lesznek az önző döntések, szélsőségesen fogalmazva, ezekből lesznek a bűnök.
De mégis jól van ez így, hogy a vágyak irányítanak. Hiszen a vágy személyre irányul, tehát kapcsolatokat valósít meg, ezekben a kapcsolatokban pedig megjelenhet a kölcsönös szeretet, megjelenhet Krisztus. Egy ilyen kapcsolati hálóból nem tud minket kiemelni a gonosz, mert így túl sok a kapcsolódási pontunk Istennel. Mennyivel jobb így, mint ha hideg észérvek alapján élnénk! Bár vannak néhányan, akik képesek rá, hogy kizárólag az eszük irányítsa őket, de ők magányos, hideg, kegyetlen úton járnak.
De akkor mit tehetünk azért, hogy jó tetteink legyenek? Hiszen azok csak jó vágyakból születhetnek, ám senki sem képes akarattal meghatározni azt, hogy mire „kell” vágynia. Azt hiszem, itt jön Isten kegyelme, mert „nem azé aki akarja, és nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm. 9,16). De ez a kegyelem nem jön magától, a mi drága Atyánk nem fogja ránk tukmálni. Csak akkor adja, ha kérjük. „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” (Mt. 7,7) Merjük elkérni azt a kegyelmet, hogy növekedjenek bennünk a jó vágyak! Isten a ránk vonatkozó akaratát a szívünkbe írta, ez más megfogalmazásban így szól: Isten akarata szívünk legmélyebb és legtitkosabb vágya. Kérjük, hogy felismerhessük ezeket! Kérjük, hogy a felületes vagy önző vágyaink helyett ezek irányítsák az életünket!
(A fenti sorokat főleg Péter atya gondolatai alapján írtam, csak néhány helyen egészítettem ki a magam ötleteivel.
