…november hetedikén és nyolcadikán: mi, gödöllőiek hittan után indultunk autókkal a Viczián-tanyára, ahol már vártak minket régi és kevésbé régi, de mindenképp kedves barátaink. És hogy mit csináltunk?
Imádkoztunk, beszélgettünk, játszottunk. A megbeszélések és az egész hétvégi együttlét középpontjában a december hatodikai, Pécelen tartandó 
találkozó, illetve annak témája - harag és megbocsátás - voltak. Zsolt atya előadása után csendben elmélkedtünk, majd kis csoportokban beszélgettünk. Olyan kérdéseket feszegettünk, mint például az, hogy mi a feladatunk hűséges szolgaként (Lk.12, 35-48), hol van szükség, lépéseket tenni, saját magunkkal kapcsolatban, ill. hogy hogyan is tudjuk mi építeni, az Isten országát. Természetesen a szentmise sem maradhatott ki a hétvégéből. A másnapi program konkrétan a találkozóról szólt, Laci atya elmondta a témát részletesen, majd a gyakorlati szervezés következett.
Az utolsó programpont a nyári tábor kiértékelése volt - tömören összefoglalva: nagyon jó volt, és még jobb lesz! :) Köszönöm mindenkinek ezt a szűk két napot, nagyon jó volt újra látni Titeket! Köszönjük a támogatóinknak a lehetőséget!
Megkértek, hogy írjak egy rövid élménybeszámolót arról, hogy-hogy s mint éreztem magam a november 7-8-án megtartott Kis Testvér hétvégén. Őszintén szólva, alapjában véve, tartózkodom az ilyesfajta megnyilvánulásoktól, tekintve, hogy nem vagyok egy Petőfi Sándor, de a kérésnek illik eleget tenni. De ez inkább ne is egy élménybeszámoló legyen, hagy szóljak inkább azokhoz, akik véletlenül bukkantak rá erre az oldalra és eddig még nem voltak egy Galgamenti Ifjúsági Találkozón sem, vagy esetleg voltak már ugyan, de valahogy mégis vonakodnak újra eljönni, mondván nem fognak ismerni ott senkit, biztos rosszul fogják majd érezni magukat.
Hagy kezdjek hát egy vallomással én is.... november 7-én, pénteken már épp indulás előtt álltam, pakoltam a hálózsákot, elemózsiát a közös hétvégére, s már csak az utolsó simítások voltak hátra, amikor hatalmába kerített azaz érzés, hogy én sem fogom jól érezni magam ezen a hétvégén, mivel egy-két embert leszámítva, néhány laza beszélgetésen túl, közelebbről nem igazán sikerült megismernem a többieket... Mi lenne akkor, ha egyszerűen inkább otthon maradnék? Utat adtam hát a félelmemnek és legyünk őszinték: megijedtem. Így utólag visszagondolva nagyon naiv gondolat volt ez a részemről. A legjobb barátnőm hatására azonban, erőt vettem magamon és elindultam.
A hétvégén rendkívül jól éreztem magam, változatos programokon vehettem részt, a többiekkel szemben táplált félelmeim is elszálltak, mindenki befogadott, szeretettel fordult hozzám, s olyanok között lehettem, akik hozzám hasonlóak. A mindennapi életben lehet, hogy egyesek más szemmel néznek rád, esetleg lenéznek, csak azért, mert nyíltan vállalod a Hitedet. Ám itt, ezen emberek közt, igazi önmagad lehetsz, mindenféle következmény nélkül, itt megértenek, hisz ők hasonlóképp gondolkoznak, mint te.
Minden egyes találkozóról, amin eddig volt szerencsém részt venni, gazdagabban tértem haza. Lelki élményekkel gazdagabban. Ilyenkor elfeledkezhetek a rohanó élet apró-cseprő gondjairól, Isten felé fordulhatok teljes szívemmel-lelkemmel és szeretettel, pozitív energiával töltődhetek fel. Minden ilyen alkalommal eltölt a béke, a nyugalom érzése, boldog vagyok és átjár Isten végtelen szeretete. Hát lehet egy ilyen alkalomra, Isten hívására, a félelem miatt nemet mondani??
Tehát, ha Te is szívesen gazdagodnál hasonló élményekkel, vagy csak barátkozni szeretnél, mindenképp gyere el a december 6-án, a Pécelen tartandó Ifjúsági Találkozóra.
egy kisTestvér
Az 'event' - ről képek a galleryben!
