Ferenc pápa elődjeit is támadták
Akik a Ferenc pápa elleni kritikákról vagy támadásokról hallanak, azoknak tudniuk kell, hogy az őt leginkább kritizáló irányzatok a zsinat óta az összes pápát támadták. Súlyos vádakkal szembesült Szent XXIII. János pápa is a zsinat összehívása miatt, majd az első dokumentumok megszületése után; hasonlóan járt Boldog VI. Pál, Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápa. Mindnyájukról elmondták, hogy „összezavarja a katolikus egyház tanítását”, hogy ő az ”antikrisztus”. Nézzük tovább tehát a „zsinati pápák” elleni támadásokat:
Szent II. János Pál pápa egyik küldetésének Olaszországnak és az egész világ országainak végiglátogatását tartotta, hogy a legtávolabb élő katolikusokkal is éreztesse az egyház és a pápa átölelő szeretetét. Ily módon is (és a Kúria megfelelő alakításával is) meg akarta szüntetni az egyháznak túlzottan európaközpontú szemléletét. 104 apostoli utazást tett Olaszországon kívül, Olaszországon belül pedig 146-ot. Róma püspökeként az örök város szinte összes plébániáját felkereste. Magyarországra is kétszer ellátogatott, és mélyen testvéri magatartásával mindenhová szeretetet és reményt tudott vinni.
Küldetésének érezte a világ vallásaival való párbeszéd ápolását is. Kiemelten kereste a kapcsolatot a keresztény egyházakkal, de a többi vallással is. Rendkívül sokat tett a zsidó-keresztény párbeszédért, és a pápák közül elsőként ő lépett be zsinagógába. De amikor helytelenítette Izrael viselkedését a palesztinekkel szemben, és fogadta azok képviselőjét is, megélt támadásokat zsidó részről. Sürgette a muszlim-keresztény párbeszédet. Első pápaként látogatott meg egy mecsetet. Emiatt is több támadás érte politikusok és katolikusok oldaláról egyaránt. Pedig ő egyidejűleg reálisan megfogalmazta az iszlám kultúra másságából következő határokat (de a szenzációt kereső sajtó csak azt híresztelte, ami érdekes, illetve ellentéteket tud gerjeszteni). Amikor az iszlámizmus veszélyeiről szólt, arra természetesen muszlim oldalról érkeztek vad reakciók. A világvallások vezetői, először a történelem folyamán, az ő meghívására találkoztak több alkalommal Assisiben, hogy együtt imádkozzanak a világ békéjéért és kifejezzék lelki összetartozásukat. Ez a találkozó kezdete lett egy folyamatnak: a vallási vezetők a mai napig rendszeresen találkoznak, többnyire Assisiben. A lefebvrista, a tradicionalista katolikus, valamint protestáns vonulat azonban ebben a kereszténységnek mint egyedül üdvözítő vallásnak megtámadását látta és támadta.
II. János Pál pápa tudott politikai kérdésekben és konkrétan politikusokhoz is evangéliumi határozottsággal szólni; például G.W. Busch amerikai elnöknek kifejezte nemtetszését Afganisztán megtámadása miatt. Természetesen tapasztalta ilyen nyilatkozatainak durva következményeit is.
Szent II. János Pál kevesebbet foglalkozott az egyház benső megújításával, így neki kevésbé volt része az egyházon belüli támadásokban, mint pl. XXIII. Jánosnak vagy Ferenc pápának. De őt sem csak a szovjet titkosszolgálat akarta megölni, hanem mások is többször tettek ilyen kísérletet. A támadók vagy tervezett gyilkosok között voltak a szovjet rendszernek és az iszlám radikálisoknak bérgyilkosai, de volt köztük a Lefebvre-követő tradicionalista közösség egy pap tagja is, aki kétszer próbálta leszúrni őt, hogy így „megvédje az egyházat” a II. Vatikáni Zsinat szellemének további „pusztításától”. A lefebvrista közösség abszurd kritikái többször célozták meg őt is.
XVI. Benedek pápára joggal úgy emlékezünk, mint a tudás, a józanság és bölcsesség pápájára. Mindemellett őt is ugyancsak érték támadások, mind egyházon belülről, mind azon kívülről. Joseph Ratzingert már pápává választásakor „reakciós”, „restaurátor” teológus, „főinkvizítor”, „páncélbíboros” néven titulálta a liberális és a baloldali média, sőt az egyházon belül is néhány magát kereszténynek tartó, az egyházat folyton kritizáló újságíró. Életének sok támadással övezett eseménye közül emeljünk ki néhányat:
A kölni nyilatkozat, amelyet 163 nyugatnémet, svájci, osztrák, luxemburgi és holland teológiatanár írt alá. Ezek a Római Kúria (a pápa és a kongregációk) működését bírálták, és jogos kérdések mellett írásukban több „haladó” egyoldalúság is megjelent. A nyilatkozat továbbgyűrűzött: francia, francia nyelvű belga és svájci teológusok (157-en) is levelet intéztek Ratzinger bíboroshoz, aki 1981-től a Hittani Kongregáció prefektusa lett. E kor kritikáiban az volt az új, hogy nemcsak az egyházon kívülről érkeztek, hanem azon belülről is, sőt két oldalról: az ún. progresszista és konzervatív köröktől egyaránt. Ratzinger, mint bíboros prefektus, majd mint XVI. Benedek pápa igyekezett a két szélsőség között a középúton haladni.
A Dominus Iesus-t a pápa a katolikusokhoz szóló dokumentumnak tervezte, de természetesen másokhoz is eljutott. Ebben a pápa kijelenti, hogy a szó teljes értelmében Egyháznak csak a katolikus egyház nevezhető, hiszen csak ez fogadja el Péter utódát, és ebben van jelen a Jézusig és apostolokig visszamenő megbízatással felszentel papság stb. A pápa e levelével a katolikusokban kívánta tudatosítani, hogy minden ökumené közben (ami nagyon helyes!) ne felejtsük el saját lényegi természetünket. A pápai írás természetesen elsősorban a protestáns egyházakban keltett nagy felháborodást: eszerint tehát a pápa őket nem tartja a szó szoros értelmében egyháznak. (Bár voltak megértő protestánsok, akik kimondták, hogy a pápa nem is mondhatott volna mást, hisz ez a katolikus tanítás.) Katolikus oldalról is elhangzottak erős kritikák, hogy miért kellett e levéllel olajat önteni a tűzre. 2000. szeptember 22-én 53 belga teológus tiltakozó memorandumot írt alá. W. Kasper bíboros teológus, az Egységtitkárság akkori titkára is megállapította: „jobban, érthetőbben és barátságosabban lehetett volna fogalmazni.”
Támadásokat váltott ki a Regensburgi Egyetemen mondott beszéde 2006-ban, amelyben idézte II. Mánuel Palaiologos bizánci császár és egy muszlim tudós párbeszédét ily módon: „A császár elképesztően durva módon felteszi a muszlimnak a vallás és az erőszak kapcsolatára vonatkozó kérdést: Ha nézed, mi újat hozott Mohamed, rossz és embertelen dolgokat találsz, mint az a rendelkezése is, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni. Majd a császár így következtetett, hogy erőszakkal nem lehet terjeszteni a hitet, hiszen az erőszak ellentétes Isten valóságával és a lélek lényegével is.” Benedek pápa nem szándékozta támadni az iszlám vallást, csak azt akarta kifejezni, hogy a vallás és erőszak sosem egyeztethető össze. Hiába szólt arról beszéde következő részében, hogy mennyi érték van az iszlámban, és az elkereszténytelenedett Európa mennyit tanulhat a muszlimok vallásosságából, és hiába hívott párbeszédre velük, a sajtó és a világvisszhang csak a Mohamedet elítélő idézetét harsogta. Ez aztán sok katolikus részéről is ítéletet váltott ki - „hogyan lehet ilyen ügyetlen a pápa!” - és világszerte nagy muszlim tiltakozást, mely sok keresztény meggyilkolását is eredményezte.
Különös visszhangot keltett, amikor hivatalos és bizalmas levelezésének egy részét egy vatikáni világi munkatárs ellopta, és azt nyomtatásban kiadták. Ez a leghamisabb és a szexuális erkölcsöt érintő rágalmakat gerjesztette a Vatikánnal kapcsolatban. Benedek pápát érték súlyos támadások pl. a vatikáni bankkal és pénzügyekkel, sőt pénzmosással kapcsolatban is. Bár a titkos levelezést kiadó újságíró úgy ítélte meg, hogy a levelekben nincs semmi, amely a pápára közvetlenül negatív fényt vetne, szerinte inkább azt mutatják be, hogy a pápa szeretne rendet teremteni a Vatikánban, és ott vannak ellenállók vele szemben (mint pl. a vatikáni bank világi vezetője, akit el is küldtek, és hasonló világi vagy olykor papi személyek).
A katolicizmus történetének egyik legfájdalmasabb ügye kezdődött Benedek pápa életében, az egyházat és világot megrázó pedofilbotrány, amely a papság, a főpapok elleni durva vádaskodássá alakult. A pápát azzal támadták, hogy nem lép fel elég határozottan ezek ellen, bár épp ő volt azt, aki a zero tolerancia elvét vezette be az ügyben.
A durva csalások és rágalmak egyik példája jelent meg Eric Frattini madridi egyetemi tanár írásában (aki újságírást tanít a madridi egyetemen). Közölt egy képet egy egyház és pápa-ellenes könyvében, melyen a fiatal Ratzinger a Harmadik Birodalom Németországának hitleri karlendítésével köszön papi ruhában. A borítón található jellemzés szerint e könyv egy „jól dokumentált” értekezés, „tényfeltáró mű”. Egy olasz újságíró derített fényt a csalásra, igazolva, hogy a kép manipuláció, mivel levágták róla az ifjú Ratzinger másik karját. Az eredeti fotót akkor készítették, amikor Joseph Ratzinger és testvére, Georg pappá szentelésük másnapján megáldják a plébánia híveit. Az eredeti kép ábrázolja, amint újmisés áldást ad (e képen látszik felemelt keze; de másik kezét a képről törölték). Az újságíró még hozzáfűzte: Ratzinger 1951-ben lett pap, hat évvel a Harmadik Birodalom bukása után, azaz papi öltözékben nem is köszönhetett a Birodalom karfelemelésével.
Benedek pápa sokat dolgozott azért, hogy a Lefebvre irány követői visszatérjenek a katolikus egyházba. Ennek érdekében két jelentős lépést tett, mindkettővel kapcsolatban sok félreértés és támadás érte.
Egyik tette az volt, hogy kereste a párbeszéd lehetőségét a törvénytelenül felszentelt lefebvrista püspökökkel, majd ennek eredményeként a Püspöki Kongregáció kiadta dekrétumát a négy lefebvrista püspök kiközösítésének megszüntetéséről. A dekrétum megjelenésekor a Vatikánban még nem sejtették, hogy valakik éppen a közeli holokauszt-emléknapra időzítették az egyik érintett püspök, Richard Williamson hónapokkal ezelőtt rögzített interjújának levetítését, amelyben az illető a holokauszt jellegét és méreteit relativizáló, illetve a gázkamrák létezését tagadó nézeteinek adott hangot. A sajtótudósítások a két eseményt összefüggésbe hozták, azt a látszatot keltve, mintha a Szentszék egy holokauszttagadót hivatalos elismerésben részesített volna és püspöki funkcióba helyezte volna. Ekkor először zsidó oldalról is megjelentek támadások, de ezek rövidesen elhallgattak látva a félreértést. A lefebvristák között is sokan voltak, akik támadtak mindenféle közeledést, és újabb vádakkal illeték a pápát. Ez ismét egy egybehangolt, hamis támadás volt az Egyház és a pápa ellen, és pont Benedek pápa ellen, aki elődjével együtt sokat dolgozott a zsidósággal való testvéri kapcsolat létrehozása, megerősítése érdekében.
Ami legjobban fájt a pápának, hogy a kiközösítés megszüntetése a katolikus egyházon belül is támasztott vitákat, és vádaskodásokat ellene: hogy miért békül olyan püspökökkel, akik csak a pápa főségét ismerik el (általában), de nem vállalják a pápának való engedelmességet, sem a Zsinat tanításának elfogadását. A pápa egy mély lelkipásztori bölcsességről és szeretetről tanúskodó levelet írt a Katolikus Egyház püspökeinek a kérdésről. Ebben kifejezte, hogy mindent el szeretne követni, hogy a Lefebvre követő ne szakadjanak el teljesen az egyháztól (amint ez bizonyára minden katolikus vágya), de a kérdés bizonytalan volta miatt nem volt módjában ennek szempontjairól tájékoztatni a pásztorokat és a hívőket. A pápai levél egyben megfogalmazta, hogy az egyház létének alapfeltétele a pápával való egység és együttgondolkodás, akkor is, ha még nem ismerjük mindennek a pontos hátterét. A jelen esetben a pápa sokak részéről tapasztalta, de másokból fájóan hiányolta ezt az egységet, és kérte a főpásztorokat az egyház Jézus akarta egységének építésére.
Benedek pápa másik lépése a lefebvrista csoportok felé, hogy engedélyezte számukra a tridenti misekönyv és formák használatát a szentmisében. Ekkor ismét találkozott tiltakozásokkal, elsősorban konzervatív katolikusok részéről, noha ez a lépése a mozgalom egyik részét visszahozta a Katolikus Egyházba.
Kisebb morgások, zúgolódások hangzottak el a pápa ellen, a Katolikus Egyházon belülről akkor is, amikor a szentmisében az átváltoztatáskor egy eddig használt szó megváltoztatását rendelte el. Az „értetek és mindenkiért kiontatik” helyett, az „értetek és sokakért kiontatik” lett az új szöveg, mert ez áll a Szentírásban (Mt 26,28). Egyes katolikusok ezt kérdezték: „ez a pápa nem hiszi, hogy Jézus mindenkit megváltott?”
Benedek pápa életében olyan nagy mennyiségben érkeztek a támadások, hogy több katolikus újságíró és kutató vizsgálni kezdte: vajon a háttérben nem rejtőzik-e egy pápaellenes titkos összefogás? És vajon mely vádak származnak az egyházon kívülről, és melyek belülről? Vele kapcsolatban is azt írták a szakértők, hogy bármit tesz vagy szól, támadói mindent kritizálnak és kifogásolnak, és képesek a legkisebb ügyeket nemzetközi botránnyá dagasztani, miközben az egyházban kiderültek valóban fájdalmas vétkek is. (Láttuk, Ferenc pápa életében ugyanez ismétlődött.)
Ferenc pápa elődjeinek életébe betekintve tehát árnyaltabb képet kapunk őróla, illetve az ellene irányuló vádakról is. Erről szólunk a következőkben.
