A múltkori nagy sikerű kerekasztalbeszélgetés-sorozatunk után most készítjük elő az új részek témáit. Az egyik rész a lombik gyermekek létrehozásának problematikájáról szól majd. Hogy jobban megismerjem a Katolikus Egyház álláspontját, elmentem Roska Péter morálteológushoz beszélgetni.

Major Péter: Mi a Magyar Katolikus Egyház álláspontja a lombik programmal kapcsolatban, és miért az?

Roska Péter: A Magyar Katolikus Egyház álláspontja ugyanaz, mint a Katolikus Egyházé. Ha az emberi élet továbbadására rátekint az Egyház a kinyilatkoztatás fényében, akkor azt mondhatja, hogy Isten az emberi élet továbbadását úgy alkotta meg, hogy két személy szeretetben való egyesülése által foganjon meg egy harmadik emberi személy. Tehát össze van kapcsolva a szexuális egység és a termékenység.

Nagyon fájdalmas dolog a meddőség, és teljesen normális dolog, hogy megoldást keresünk a gyógyítására. De amikor a lombik módszert elkezdték emberekre alkalmazni, akkor nagyon gyorsan reagált az Egyház, hogy ez az emberi méltósággal ellentétes.

M.P.: Mit jelent az emberi méltóság ezen a területen?

R.P.: Két személy önátadásának folyamatában fogan meg a harmadik személy. Ezt a folyamatot szétszakítani nem méltó az emberhez.

M.P.: Akkor is beszélhetünk méltóságról, ha részegen vagy bedrogozva történik mindez egy szórakozóhely mosdójában?

R.P.: Természetesen ez az életadás sem méltó az emberhez, más okból…

M.P.: Egy olyan teremtmény, mint az ember, aki kapott szabad akaratot, ennél a jogánál fogva miért nem dönthet erről?

R.P.: A szabad akarat arra való, hogy a helyeset keresse és a jót megtegye. Amikor nem ezt teszi, visszaél a szabadságával, ez a bűn. A cél nem szentesíti az eszközt. A lombik módszer másik alapvető problémája az életellenessége.

M.P.: Hogy lehet életellenes, hogyha életet hozzunk létre?

R.P.: No ez az! Úgy lehet ezt mondani, hogy gyermekáldás emberöléssel. A lombik módszer jelenlegi formájában nagy az ún. számfeletti embriók száma, mivel egy beavatkozás során többet megtermékenyítenek. Mindegyik tartalmaz 46 kromoszómát, és ha békén hagyjuk akkor abból egy emberi személy születik meg. Az eljárás során embereket fagyasztanak le, pusztítanak el. Ez alapján érthető, hogy nagyon durván életellenes. Egy embert sem szabad lefagyasztani. Azért nem ezzel kezdtem, mert akkor is ellenezné az Egyház a lombik módszert, ha nem keletkezne „felesleg”, vagy meg tudnának őrizni minden új megfogant életet. Arról nem is beszélve, hogy ha valakinek lombik módszerrel Down-szindrómás vagy sérült gyermeke foganna, őt biztosan szelektálják.

M.P.: Hadd legyek még egy kicsit gonosz: amikor természetes úton jön létre az embrió, ott is történik spontán vetélés. Ezek körül a magzatok körül nem csinálunk ilyen nagy felhajtást.

R.P.: Igen, mert ők maguktól halnak meg.

M.P.: De ez egy ugyanolyan szelekció, mint a lombik során. A legéletképesebb marad meg az anya testében is, és a lombik eljárás során is azt hagyják meg.

R.P.: Az eredmény ugyanaz, de a lombikban ott a morális felelősség, hogy létrehozunk olyan utódokat, akiknek a nagy részét megöljük. Ez az emberi élettel való játék. Ferenc pápa azt mondja egyébként, hogy véget kell vetni a lombik módszerrel való embergyártásnak. Azt mondja, hogy ez a Teremtő elleni bűn.

M.P.: Úgy érzem, nagy hangsúlyt kap itt az, hogy Ferenc pápa mondja. Miért fontos, hogy Ferenc Pápa és nem másik?

R.P.: Azért, mert sokan úgy gondolkodnak, hogy szigorúbb pápák voltak a korábbiak, de majd Ferenc megoldja a dolgokat. Én ezt a mentalitást érzem sokaknál. A Katolikus Egyháznak azonban tényleg ez a nagyon alaposan kiérlelt álláspontja. A nagy amerikai katolikus klinikák tapasztalatait vizsgálják meg és ott néznek rá a jelenségre, hogy mi is történik, és ezután hoznak létre ilyen szintű etikai útmutatásokat. Tehát nagyon sok munka, utánajárás és nagyon sok imádság, mire megszületik egy ilyen tiltó rendelkezés.

M.P.: Összefoglalva, a Katolikus Egyháznak az a problémája a lombik gyerekekkel, hogy nem lehet szétválasztani a szexuális aktust az utód létrehozásától. A másik alappillére ennek a tiltásnak pedig, hogy nem csak egy élet jön létre, hanem több, és az ember szelektál köztük és a szükségteleneket megöli.

R.P.: Igen. De nem a lombikban fogant gyermek maga, hanem a módszer a probléma.

M.P.: Akkor ezeket hogyan lehet feloldani? Milyen megoldást kínál az egyház erre a problémára?

R.P.: Alapvetően arról van szó, hogy a meddőség nem egy betegség önmagában, hanem sokféle okra visszavezethető tünet. Ezért meg kell keresni az okokat és gyógyítani kell, és nem mesterségesen áthidalni a problémát. Azaz messzebbről kezdjük, mert feltárjuk a valós problémákat és a feleséget gyógyítjuk, a férjet gyógyítjuk. Sajnos épp a lombik módszer miatt kevés figyelem jut erre. Az egyházi tiltás is segített abban, hogy a valódi gyógyítás több teret kaphasson. Magyarországon még nagyon kevés a lehetőség ezen a téren. A budapesti Keresztény Családi Centrumban próbálnak új módokon segíteni.

M.P.: Mi a helyzet a „méhen belüli termékenyítéssel” (IUI), amikor az anyában maradnak a petesejtek és a sperma bejutását könnyítik mesterségesen?

R.P.: Ebben az esetben ismét szétválasztódik a szexuális szeretet és az utód létrehozása, viszont nem sérül az életadás. Ez etikaliag kevésbé sérelmezhető módszer, de ezt sem fogadja el az Egyház, mert szétválik a szexuális egység és a termékenység.

M.P.: Hadd támadjak ismét. Honnan jön az, hogy a szexuális aktusnak és az utódnemzésnek össze kell tartoznia? A Biblia nem említ ilyet.

R.P.: A Bibliában nincs benne, mert abban az időben erre technikai lehetőség nem volt. Ez olyan, mint hogy szabad-e a Holdra utazni. Nem volt lehetséges még a képzelet szintjén sem. Tehát hiába keressük a választ erre a kérdésre, mert fel sem merült akkor. Ha azonban hiszünk abban, hogy az Egyházat vezeti a Szentlélek, amikor Isten Igéjének fényében hit és erkölcs dolgában megnyilatkozik, akkor bizalommal követhetjük útmutatásait.

M.P.: Ha már szóba került a Szentlélek, akkor hadd tegyek ide ismét egy DE-t. Ha az Isten megengedte, hogy létrehozzuk ezt a technikai lehetőséget, akkor miért ne élhetnénk vele? Miért okozzunk ezzel a tiltással embereknek fájdalmat?

R.P.: Ha valami etikátlan, ha valami bűn, akkor nem én okozom a fájdalmat, hanem felhívom a figyelmét arra, hogy valamit nem szabad csinálni. A szexuális élet területén nagyon hasonló a helyzet. Pl.: miért okozunk fájdalmat szegény homoszexuálisoknak azzal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy férfi és nő házasságán kívül minden szexuális közösülés erkölcstelen? Vagy miért mondjuk azt, hogy a házasság egy életre szól? Vagy miért nem engedjük az eutanáziát, amikor a beteg kínjain enyhíthetnénk?

M.P.: Ha már itt tartunk, miért? Miért kegyetlen a szeretet Istenének egyháza?

R.P.: Ez nem kegyetlenség, hogy azt mondjuk, az emberi cselekvésnek vannak korlátai. Ha egy társadalom túlteszi magát az etikai korlátokon, akkor az a társadalom elpusztul. Ha az ember nem vállalja azt a szenvedést, áldozatot, hogy Isten törvényeinek tiszteletben tartásával megálljt parancsoljon a bűnös cselekedeteknek, akkor saját magát számolja fel. Isten törvényei nem börtönrácsok, hanem védőkorlátok.

M.P.: Ugorjunk vissza az előző válaszához még egy percre, mert a válasz nem fedi le teljesen a kérdésemet. A Szentírásban a homoszexualitás szerepel mint bűn, a gyilkolás szerepel mint bűn, de az utódnemzés és a szerelem közötti kapcsolat ilyen jellegű megvilágítást nem kap. Akkor honnan jön ez?

R.P.: Az, hogy az ember kitalál technikai dolgokat, amelyek nem voltak kétezer évvel ezelőtt, nem jeleneti azt, hogy azok mind jók. Nem csak a Bibliát adta Isten a kezünkbe, és nem égből pottyant könyv a Biblia. Krisztus feltámadása és a Szentlélek kiáradása által létrejön egy közösség, ez az Egyház. Erre a közösségre bízza rá az üzenetet az Úristen, és Jézus tanúivá embereket tesz. Ezekben az emberekben fogalmazódik meg, és általuk nyer kifejezést az Újszövetségben megfogalmazódott szent tanítás. Nem fordítva van. Nem a Biblia szüli az etikai elveket, hanem az etikai elvek csapódnak le a Bibliában.

Tehát a Biblia szent könyv, Isten Igéjét vesszük alapul, de aki átadja Isten szándékát, az a Szentlélek vezette keresztény közösség. A Biblia biztos alap, de a Katolikus Egyház hangsúlyozza, hogy a Biblia és a szent hagyomány a két alappillér. A szent hagyomány egy élő folyam, amiben a Szentlélek által vezetett közösség mond ki dolgokat, például a dogmákat. A dogmák sincsenek közvetlenül benne a Bibliában, és mi mégis valljuk őket, hogy igazak és összhangban vannak a Biblia tanításával. Nagyon sok minden jóval a Szentírás létrejötte után fogalmazódik meg a későbbi korok kérdésfeltevése alapján. És Isten úgy adja át az üzenetét, hogy vezeti a Szentlélek által ezt a közösséget.

 

Ha kíváncsi vagy új sorozatainkra, iratkozz fel YouTube-csatornánkra!

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú