Lefebvre érsek követői – a legkeményebb támadók
Szóltunk a II. Vatikáni Zsinat megújulásáról. A Szentlélek kegyelmének igazolása volt, hogy a zsinati ülések mély vitái vagy inkább párbeszédei folyamán a világ püspökeinek nagy többsége egyetértésre jutott. A közös imádságos együttlétekre alapozva, a közös döntésekből születtek meg a zsinati döntések és dokumentumok, melyek egyházunk mai életét meghatározzák. A katolikus ember bizonyos abban, hogy a pápát és az egyetemes zsinatot (ha egységben van a pápával) a Szentlélek vezeti. Ezt a kegyelmi egységet és vezetést tapasztalták a zsinati atyák.
Azt is láttuk, hogy a Tridenti Zsinat óta a katolikusok mintegy 400 éven át a változhatatlan egyházszemléletében éltek. Ezért sokkolt többeket a II. Vatikáni Zsinat. A zsinati atyák többsége a Lélek vezetésére figyelve, a jézusi egység építésének vágyával dolgozta ki a megújulás elveit, az evangélium és az ősegyház szemléletének és gyakorlatának megfelelően, néhányan mégsem fogadták el ezeket.
Lényegi különbség konzervatív és konzervatív között
Ottaviani bíboros példáját idézzük fel, hogy lássuk, milyen különböző egyház-hittel rendelkezhet két konzervatív főpap, azaz Ottaviani bíboros, aki mindvégig hű maradt az egyházhoz, és Lefebvre érsek, aki a zsinat végére egy csoporttal elszakadt az egyháztól.
A Zsinat korában az ellenzék első vezetőjének Ottaviani bíborost tartották, aki már 1953 óta a Hittani Kongregáció titkári tisztét is viselte, azaz annak felelőse volt a pápa képviseletében. Hivatalból feladatához tartozott, hogy védje az egyház tanításának tisztaságát, s ennek harcosa is volt, a konzervatív püspökök egy csoportjával együtt (Coetus Internationalis Patrum). Ottaviani fiatal kora óta az egyház tridenti hagyománya mellett voksolt, és állást foglalt minden újító és a modern korhoz alkalmazkodni akaró irányzattal vagy teológussal szemben, már korábbi megnyilvánulásaiban, majd a zsinaton is. Ottaviani azonban, sok főpappal egyetemben, akik a hagyományokhoz mereven ragaszkodtak, mindig elfogadta a zsinat többségének döntéseit, abban a bizonyosságban, hogy a pápát és az egyházat a Szentlélek vezeti.
Ottaviani a Zsinat után is megőrizte konzervatív szemléletét, haláláig. Ő volt az, aki rábeszélte VI. Pál pápát a Humanae Vitae enciklika kijelentésére, hogy a házasság minden egyes aktusának nyitottnak kell lennie az élet befogadására. A pápa által összehívott szakbizottság nagyobb része, sőt maga a pápa is csak azt szándékozott megfogalmazni, hogy a házasságnak nyitottnak kell lennie (általában) az élet befogadására (de nem minden egyes aktusának). A pápa Ottaviani bíboros hatására döntött a végül megjelent szöveg mellett.
Azt is kifejezte VI. Pálnak, hogy nem ért egyet a zsinaton elkezdett, majd a VI. Pál által megvalósított misereformmal, mert ez elfordul a Tridenti Zsinaton meghatározott szabályoktól. Mint a Hittani Kongregáció vezetőjének, joga volt felülvizsgáltatni a megjelenésre kész új misekönyv szövegének ortodoxiáját. Miután a Kongregáció egy ülésén 1967-ben megállapította annak hithűségét, VI. Pál pápa 1968-ban nyilvánosságra hozta. De a következő évben a bíboros, Bacci bíborossal együtt mégis levelet írt a pápának, amelyben kifejezték ellenérveiket az új liturgiával és különösen az új misekönyvvel szemben.
Miközben tehát a konzervativizmus védője maradt, mindvégig megőrizte az egyház egységébe vetett hitét. Ha ellenérvei voltak, azt megfogalmazta a pápának vagy konzervatív társainak, de sosem támadta a pápát vagy a zsinati döntéseket. Egyidejűleg mély lelkiséget élő, és másokkal lelkipásztori lélekkel törődő pap is volt. Atyai gondoskodással fordult például a Vatikán közelében élő szegény vagy utcán élő gyermekek felé, előbb napi gondozásukat biztosítva, majd megoldva számukra a lakás, a tanulás és a sport lehetőségét. A fiatalok apjukként tekintettek rá.
Ottaviani bíboros tehát hasonló volt Lefebvre érsekhez a tridenti elvekhez és előírásokhoz ragaszkodó szemléletben. De teljes volt a különbség közöttük az egyházba, az egyházi vezetésbe, illetve annak a Lélektől való vezetettségébe vetett hit terén.
Lefebvre érseknek és mozgalmának története
Marcel Lefebvre érsek azon kisebb csoportnak vezetője volt, melynek tagjai jobban hittek saját szemléletükben, mint az egyház egységében, azaz Jézusban. Mert Jézus ígérte Péternek és Egyházának, hogy a Szentlélek fogja vezetni őket, és hogy a pokol hatalma sem fog tudni erőt venni a Péter vezette egyházon. Lefebvre a maguk véleményét többre tartókból megalapította a X. Szent Pius Papi Testvériséget, és elszakadt a katolikus egyháztól. A lefebvristák, illetve a Szent X. Piusz Papi Testvérület megállt a Tridenti Zsinat szemléleténél. A II. Vatikáni Zsinat előtti pápák sokan a Tridenti Zsinat teológiáját követték, köztük X. Szent Piusz is, aki harcos elutasítója volt minden modernizációnak; azért is vette fel a Lefebvret követő mozgalom az ő nevét. Bár X. Szent Piusz természetesen hitt az egyház egységében és Péter kegyelmében.
E csoport szerint a II. Vatikáni Zsinat újításai nem egyeztethetők össze az egyház hagyományos tanításával, és a liberalizmus, a modernizmus nyilvánul meg bennük. Elfogadhatatlannak tartják pl. a liturgia megújítását, valamint a zsinat számos határozatát. Például az ökumenéről, a püspöki kollegialitásról, a vallásszabadságról, nem katolikus vallásokról, a lelkiismereti szabadságról stb. szólókat, mert szerintük ezek „fellazítják” a hagyományos katolikus tanítást, kanonizálják a „szituációs etikát”. Véleményük szerint, amikor a II. Vatikáni Zsinat az emberi személyiség méltóságáról beszél, „Krisztus trónfosztását” valósítja meg, mert az embert helyezi a központba; amikor a más vallásokról elismerően szól, azt jelenti, hogy megtagadja az egyház egyedül üdvözítő voltát stb.
A pápák sok lépést tettek, hogy Lefebvre érseket és követőit visszahívják az Egyházba. VI. Pál többször hívta őt beszélgetésre, de Lefebvre ezek egyikén jelentette ki végső elfordulását. Később II. János Pál pápa Ratzinger bíborost bízta meg a párbeszéd folytatásával Lefebvre felé. Lefebvre a békülés helyett 1988-ban négy püspököt szentelt, pápai jóváhagyás nélkül. A katolikus egyház a püspökké való kinevezés jogát fenntartja a pápának, hogy a püspökök mindig egységben maradjanak az egyházzal. Lefebvre érsek az engedély nélküli püspökszenteléssel automatikusan kiközösítésbe esett, és így valamiképpen befejeződött az egyháztól való elszakadása.
XVI. Benedek pápa Lefebvre halála után újból megkísérelte, hogy követőit az egyházzal való egységre vezesse. A csoport egyik része kész volt erre, azzal a feltétellel, ha engedélyt kapnak, hogy a szentmisét továbbra is a tridenti kor formáinak megfelelően és latinul mutassák be. Ezt az engedélyt megkapták, s így ők újra katolikussá lettek. De e csoportnak is két szárnya van: az egyik valóban katolikussá lett, a másik formailag a katolikus egyházhoz tartozik, de ennek ellenére a Lefebvre-követőkkel rokon módon durva vádakkal illeti a zsinatot és annak szellemi képviselőit.
Benedek pápának még egy lépése volt a X. Szent Piusz Papi Testvérülettel és követőikkel való kiengesztelődés érdekében. Miután párbeszédet folytatott a négy kiközösített püspökkel, és azok kifejezték, hogy elfogadják a pápa főségét, a pápa visszavonta a legsúlyosabb egyházi büntetést, az őket sújtó kiközösítést. De mivel azok nem változtattak felfogásukon az engedelmesség valamint a II. Vatikáni Zsinat tanításának elfogadása terén, ők és csoportjuk továbbra is az egyháztól elszakadt (szektás) állapotban maradtak.
Ferenc pápa elleni támadások a Lefebvre-követők részéről
Lefebvre érsek követői a zsinat után azonnal elkezdték támadni az egyházat és annak vezetőit, és folytatták ezt a zsinat után következő összes pápával szemben. Ha egy csoport szembefordul az egyházzal, akkor természetszerű, hogy egyre durvábban fogja támadni azt, hogy ezzel saját magát igazolja. Rövidesen részükről is megjelentek az egyre durvább vádak: hogy a pápa és az egyház a modernizmus, sőt a szabadkőművesség stb. útjára lépett. Elsősorban ők és az ő szellemi „rokonaik” hirdetik máig Ferenc pápa tanításának hamisságát is, és igyekeznek félremagyarázni minden tettét és szavát honlapjaikon és blogjaikon, kiadványaikban.
A mozgalom rendkívüli mennyiségű honlapot, blogot, facebook oldalt működtet, amelyek alkalmasak szemléletük és vádjaik széleskörű terjesztésére. Bár nincsenek sokan - mint az erre vonatkozó kutatások kimutatják -, sokkal többnek látszanak. Magyarországon a X. Piuszos, vagy szellemüket követő „hír-szórókból” különösen sok van, arányítva azokat sok külföldi országhoz, vagy a hazánkban megjelent kisszámú katolikus tájékoztatáshoz, Ferenc pápával és tanításaival kapcsolatban. Magyar hívővel ismételten megeshet, hogy az interneten vallási témában keres, és 4-5 pápaellenes válasz jelenik meg, 1-2 katolikus szellemű válasz mellett. Olasz, német, francia stb. keresőket vizsgálva látható, hogy megszólalásaik ott elenyésző kisebbségben vannak a pápával egységben levő írásokkal szemben. (Bár ez országokból is jelzik, hogy hangjuk messze felülmúlja tényleges arányukat.)
Honlapjaik (illetve a velük rokon honlapok) címei között a legtöbb országban szerepelnek ilyenek: „hagyományos katolikusok, latin mise, tridenti mise, mentsük meg liturgiánkat,” stb. Még gyakoribbak a katolikusokat durván félrevezető címek, mint: „Katolikus tanítás, Katolikusok maradunk, Katolikus-honlap, Katolikus válasz, Péter sziklája, Hitvédelem, Élő egyház, Egy a hitünk, Az igazság szabaddá tesz, Mária édesanyám, Eukarisztikus kongresszus,” stb. E weboldalak természetesen nagy arányban országhatárokat átlépve, egymástól veszik át hamis vagy torzított, de gyakran újságírói ügyességgel, meggyőző erővel írt információikat.
E honlapok, blogok, facebook oldalak erősen „misszionálnak”: Felajánlják a kapcsolatfelvételt sokaknak, s ha valaki kedveli, követi vagy ismerősei közé fogadja őket, rendszeresen küldik neki anyagikat. Ezek pedig többekre hatással vannak, főként mert másutt nem találnak kielégítő választ a felmerülő kérdésekre. (Nem egy katolikusban azért támadtak kritikák a pápával kapcsolatban, s egyesek azért fordulnak szembe vele, mert egy-egy ilyen oldal híreit rendszeresen olvassák.) Ha azonban a kérdések reális megválaszolásával találkoznak, legtöbben örömmel fogadják azokat. Bár olyanok is akadnak, akik ilyenkor hasonlóképpen reagálnak, mint amikor egy elkötelezett párttagnak a másik oldal szempontjait szeretnénk megvilágítani.
A lefebvriánusok számokban
Amikor Benedek pápa közös megegyezés alapján fel tudta oldani a Lefebvre érsek által szabálytalanul felszentelt négy püspököt a kiközösítés alól, a Katolikus Egyház püspökeihez intézett levelében megadta a mozgalom papjainak, tagjainak számát is. Ezt írta: „Vajon közömbösen hagyhat bennünket egy közösség, amelyben 4 püspök, 491 pap, 215 kispap, 6 szeminárium, 88 iskola, 2 egyetemi intézmény, 164 nővér, 117 testvér és hívők ezrei vannak?”
2018-ban maga a mozgalom a következő számokat adta meg magáról: 6 szeminárium, 637 pap, 204 kispap, 2 egyetemi intézet és mintegy 100 iskola, 200 nővér, 123 testvér és 772 miséző hely, 4 kármelita kolostor. A Testvériség „jelen van 37 országban és másik 35 országot szolgál ki”. (Bizonyára ilyen „kiszolgálást” jelent, hogy Budapestre havonta érkezik egy pap Bécsből, aki szentmisét mutat be az irántuk érdeklődők számára.)
A Ferenc pápa elleni támadások okait kutatók a mozgalom több vezetőjével való beszélgetéseik alapján így következtettek: Ferenc pápa elleni elkeseredett támadásaik gyökere kapcsolódik szertefoszlott álmukhoz, mely szerint a XVI. Benedeket követő pápa által majd újabb egyességre tudnak jutni a Katolikus Egyházzal. Ezzel elérni remélték, hogy mozgalmuk jobban visszatagozódhat az egyházba, illetve hogy több teret nyernek tridentista elveik terjesztéséhez, és az egyház „zsinati torzulásainak” kijavításához. Amikor Ferenc pápát választották meg, s tapasztalták elkötelezettségét a zsinat mellett, számos tanácskozáson feltették maguknak a kérdést, mi most a teendőjük. Arra jutottak, nincs más lehetőség, mint hogy feltétel nélkül kritizálni és támadni kell az új pápát, felhasználva ehhez az internet minden adottságát, a fake news-t, a hírek hamisítását vagy torzítását is. Csak így érhetik el a pápa demoralizálását, illetve tudják fékezni annak újító – számukra egyházromboló – tevékenységét.
Egyik alapokat érintő hírük jellemzi elkötelezettségük vak irányát is. Eszerint Bergoglio nem pápa, mert választása érvénytelen volt. Indoklásuk szerint a konklávé egyik szavazását megsemmisíttették, anélkül, hogy megszámolták volna a szavazatokat. Ezért a választás érvénytelen! Valójában az történt, hogy az egyik szavazás alkalmával a kelleténél eggyel több cédula került elő a számláláskor. Ezt a szavazást azonnal megsemmisítették és megismételték. (Később kiderült, ez az egyik bíboros tévedése miatt történt.) A tényekkel szemben azonban több csoportjuk, honlapjuk hirdeti máig is, hogy Bergoglio nem pápa.
Egy újabb hír volt a témában, hogy 2016 áprilisában Ferenc pápa találkozott a szakadár mozgalom aktuális vezetőjével, Bernard Fellay-vel. Az esemény nagy meglepetést váltott ki világszerte, hiszen Ferenc pápa volt a csoport támadásainak kiemelt célpontja. A találkozás után a mozgalom honlapjaira hivatkozva a sajtó arról beszélt, hogy bár Fellay változatlan fenntartásokkal van ugyan elsősorban a pápának az Amoris Laetitiában képviselt szemléletével (az újraházasodottaknak megfelelő feltételek esetén szentségekhez való engedésével) és a zsinat több tanításával szemben, hívei között egyértelműen mégis nagy örömmel számolt be a Ferenc pápával való találkozásról. A katolikus sajtóban cikkek jelentek meg, amelyek ez esemény kapcsán a mozgalommal való kapcsolat javulásában reménykedtek. De a további lépéseikből az tűnt ki, hogy nem akarnak változtatni sem a pápának való engedelmesség, sem a Zsinat elfogadásának terén. A 2018-ban történt új vezetőjük megválasztása pedig a merevebb vonal győzelmét jelzi köreikben.
