Étkezőasztalnál ülök, velem szemben fiatal lány, krumplipürét eszik üresen, kenyérrel. Közöttünk rongyos éneklapok, körülöttünk hangos beszélgetés és nevetés, bizalom és természetesség. Bennem döbbent csodálat.
Fél órával ezelőtt a javítóintézet kapuja előtt álltam, és éppen mentálisan veregettem a saját vállam, amiért ilyen előítéletmentesen érkeztem a látogatásra. Azt hittem, elképzelésem sincs a rám váró tapasztalatokról, egészen addig, amíg be nem léptem, és fel nem tört bennem a megdöbbenés, hogy erre nem számítottam. Hihettem akármit, igenis volt elképzelésem. Vártam valamit – önvédelmet, elhúzódást, kemény páncélt a lelkek körül… érthető lett volna, ha a lányok el akarják rejteni a sebeiket. Ami fogadott, az viszont egyáltalán nem volt érthető, szembement minden tapasztalatommal, pszichológushallgató énem nagy okossága napokig azt sem látta, merre van előre, úgy megzavarodott.
Bizalmat kaptam, az első perctől, onnantól, hogy beléphettem a csoport ajtaján a nappaliba, bizalmat, befogadást, és olyan mély őszinteséget, amit hosszú évek alatt tudnék csak talán részben kiérdemelni. Érdemtelenül ajándékoztak meg ezzel a lányok, érdemtelenül engedtek be az életterükbe és a lélekterükbe, érdemtelenül osztották meg velem, előttem az örömeiket, fájdalmaikat, félelmeiket. Ahogy ülünk az asztal körül, a szívmelengető mosolyú lelkész vezetésével énekelve, imádkozva; nem tudok nem gondolni az „átlagos” ifialkalmakra. Tudjátok, ahol csupa jókeresztény fiatal beszélget Istenről, gondosan elrejtve a többiek elől minden illetlenséget – bűnöket, vágyakat, fájdalmakat, küzdelmeket, hogy csak a vállalható kerüljön felszínre, ahol félünk egymástól, ahol nem vagyunk elég bátrak a bizalomhoz.
Nézem a lányokat és az önkénteseket, eszik a krumplipürét, nevetnek. Nem erősek, nem feddhetetlenek, nem tökéletesek. De bátrak, és szabadok. Szabadok a bizalomra, a tiszta örömre, Isten kegyelmének a befogadására. Ő pedig ott ül közöttük, kanalaz a tálból, és betakarja őket a szeretetével, nála oltalmat találnak, mert tudják, hogy szükségük van Rá, és Ő soha nem hagyja el a gyermekeit, akik bíznak Benne. Szeretném ezt a bizalmat, szeretném ezt a szeretetre nyitott szívet, amitől ez egész alkalom olyan egyszerű. Egyszerű és jó, mint a krumplipüré. Köszönöm a tanítást, köszönöm a meg nem érdemelt bizalmat, lányok. Találkozunk legközelebb Isten szárnyai alatt.
