A sok évszázados egyháztörténet számtalan szenttel ajándékozott meg bennünket. Különösen a középkor volt ebben a vonatkozásban nagyon termékeny, mert lelkesedésében mindent összegyűjtött, ami a szentekkel kapcsolatosan még ismert vagy fellelhető volt.
A régi templomok számtalan falfestménye, festők és szobrászok megannyi műve tanúskodik az Egyház szentjeiről, azokról az emberekről, akik Jézus hegyi beszédét, a nyolc boldogságot megtapasztalták és élték.
Három kérdés merülhet fel bennünk a szentekkel kapcsolatban:
1. Csak az a szent, ami régi?
2. Hogyan válhat szentté valaki?
3. Milyen egy szent?
Csak az a szent, ami régi?
Vajon hogyan lehetne/kellene ma egy színdarabban vagy filmben megjeleníteni egy szentet? Ha szokványos módon hosszú ruhában, visszafogott mozdulatokkal, imára kulcsolt kezekkel ábrázolnánk, az egy karikatúra lenne. Hiszen azok, akiket ma szentként tartunk számon, az életük során a legtöbbször nem úgy viselkedtek, mintha keresztény hívők lennének. Sőt, éppen ellenkezőleg: sokszor volt olyan életpályájuk, amit harcok és vereségek árnyékoltak be, és a kortársak teljes értetlensége, megvetése, lenézése. A szent nem csak a régi. Minden kornak megvannak a szentjei. Az a szent, aki Krisztust követi mindenek árán.
Szentté lenni – folyamat
A Bibliában a „szent” szó nem csak az Isten számára van lefoglalva, nem csak rá vonatkozik. „Legyetek szentek!” Mégpedig azért, mert az Isten, az Atya is szent. A Szentírás szerint szentül élni egy folyamat, egy út, és az önmagunkon történő munkát jelenti. Ahhoz, hogy szentté váljak, nekem kell lépnem, nekem kell tennem valamit. János apostol első levelében azt olvashatjuk, hogy aki a megváltásban és az örök életre történő feltámadásban bízik, megszenteli magát. Jézus azt mondja, hogy kövessük Őt és legyünk hozzá hasonlók! Tehát, ha Krisztust követjük és megteszünk mindent, hogy hozzá hasonlítsunk, akkor szentekké válhatunk. Aki hagyja, hogy megérintse őt Jézus, aki kéri, hogy segítse őt, és aki azon fáradozik, hogy eltöltse őt az Ő Szentlelke, aki Krisztus nélkül semmibe nem akar belefogni, hanem mindent csak Vele, az ilyen emberre mondható, hogy megszenteli magát.
Milyen egy szent – kisugárzás
Krisztus követésében élni, ez volt a régi, és ez a programja a mai szenteknek is. Ami velük, a szentekkel kapcsolatban lenyűgöz bennünket, nem más, mint az a kisugárzás, ami máig az övék. Ennek a sajátos kisugárzásnak pedig a reményük volt az oka. Az a remény, ami megcsillogtat valamit abból, ami még nincs, de amit hívőkként mégiscsak várunk. Így kezdődik el közöttünk az Isten Országa. Aki bátor és mer e szerint a remény szerint élni, az ezt a szentséget sugározza. Az ilyen személy kapuja lesz Isten kegyelmének és Lelkének mások számára is. „A szentek olyanok, mint a templomablakok, akik által Isten világossága beragyog a világba.” (Dsida Jenő: Templomablak) Ebben az értelemben arra a kérdésre, hogy szentté kell-e lennünk, csak az a válasz adható, hogy: természetesen! Váljunk szentté!
