2010 nyarán kezdődött. Nyomasztóan nehéz volt az élet és rám tapadt az állott meleg. Imádkozni akartam, de inkább elmentem a Tescoba. Az esti csajos romantikázásra gondoltam, meg arra, hogy mit vegyek hozzá. Hazamentem, bepakoltam a hűtőbe és ittam egy sört. Ugyanott voltam, mint két órával ezelőtt, csak már volt bor meg chips. Ültem az ágyon. Lestem magam elé és nem nagyon gondoltam semmire. S ebben a nihilben fogalmazódott meg bennem az a felismerés, hogy nem nem akarok imádkozni, hanem igazából véve nem tudok és ezért nem is szeretek.
Egy hónappal később.
Őszintén szólva mindent megtettem, hogy ne jusson többet eszembe ez a gondolat. Haverok, csajok, sör és időnként még sportoltam is. Aztán egy hűvösebb hétköznapon, miközben az országos onkológiai intézet kápolnájában nézelődtem, kezembe került a Hogyan mondjunk irgalmasság rózsafüzért útmutató. Hazavittem, elmondtam, de aztán semmi. Ültem az ágyon, lestem magam elé és azon gondolkoztam, hogy az élet több ennél. Az ima több ennél.
Problémám szíve az volt, hogy nem tudom, hogyan kell imádkozni, de most unalmamban szerettem volna. Ezért elhatároztam, hogy minimumból indulok. Egy dolgot tudok az imáról, az az, hogy az ima kommunikáció Istennel.
2020. március 20.
Nem gondoltam, hogy ez ilyen hosszú challenge lesz. Az elmúlt 10 évben történt sok minden. Sokszor tapasztaltam azt, hogy megtanultam imádkozni. S most itt vagyok homeofficeban, ami tulajdonképpen karantén és… Ülök ugyanazon az ágyon, lesek magam elé és nem gondolok semmire. Aztán eszembe jut ez a cikk, hogy ezt félbe hagytam pár éve, megnézem az adatokat, 2015 szeptembere és 2018 áprilisa. Úgy látszik, ez egy hosszú folyamat. Szeretném most lezárni és összefoglalni neked, amit az elmúlt 10 évben tanultam az imádságról. Igyekszem rövid lenni.
1. Imádkozni tanulni kell.
Péter is azt mondja a Bibliában, hogy taníts meg minket imádkozni. S szerintem itt fontos, hogy belső indíttatás kell. Mert nem Jézus mondta Nekik, hogy gyertek, a mai program az, hogy megtanulunk imádkozni. Szóval fontos, ez nem kötelesség, mert a tanulni szó ezt is jelentheti, de nem az, egyszerűen most csak azt jelenti, hogy nem az emberrel veleszületett tulajdonság.
2. Nincs felesleges ima.
Ezt a 2010-es évek elején tanultam, mikor Edinával elmentünk egy reggeli misére. Bár kedvünk nem volt sok, de előző este megbeszéltük, akkor már elmentünk, egy olyan kápolnába, aminek a miséjét már százszor kibeszéltük, hogy mennyire rossz. De ha már megbeszéltük, legyen meg a pipa. S egyszer csak elhangzott ez a bűvös mondat. Olyan mélyre hatolt a szervezetünkbe, hogy azóta is emlékszem rá. (Szerintem Edina is, bár vele is jó 6 éve nem beszéltem.)
3. Az ima a te kapcsolatod Istennel.
Senki más nem tudja megcsinálni helyetted. Nézhetsz róla youtube tutorial videókat, olvashatsz róla, beszélgethetsz róla. De elkerülhetetlen, hogy ha imádkozni akarsz, oda kell menned Isten elé. Előrebocsátom, szörnyen ijesztőnek és unalmasnak fog tűni, amíg gondolatban tervezgeted. (Hála a gonosznak!) De ha elkezded, jobb lesz. Nem lesz jó, de jobb lesz, mint gondoltad. Ügyetlennek fogod magad érezni, de hát ez van, ha az ember nem ápol egy kapcsolatot.
4. Nem illik abbahagyni csak azért, mert nem megy.
Nekem sokszor volt olyan, hogy felkértem egy lányt táncolni esküvőn, és egyszerűen nem ment. Szörnyen kínosnak éreztem a szituációt, de mégsem mondhattam 20 másodperc után, hogy bocs, mégse. Hanem próbáltam a másikra figyelni inkább a saját trükkjeim helyett, rájönni arra, hogy ő milyen stílusban érzi jól magát.
5. Nem egy egyhetes folyamat.
Szeretjük azt mondani, hogy felgyorsult a világ, de nem minden. A lélek sebessége változatlan maradt. Erre is vonatkoznak a föld buta törvényei. Pl: Ha én nem csinálom meg, más nem fogja helyettem. Húzhatom az időt mással, de amit ott hagytam, az ott marad és csak erodálódik. Viszont ha túlzásba viszed, meggyűlölöd. Álmosan és részegen is lehet, de azt inkább másnak hívd, ne imának.
Amíg erre a pár dologra rájöttem, az kb. 4 év volt. Próbáltam kijátszani a kiskapukat, de mindig visszaestem egy idő után az előző szintre. Visszakapaszkodni pedig nagyon rossz, mert a visszaesést az előző szintre a rendszer nem jelzi hang- és fényeffektekkel, mint egy számítógépes játékban.
Baj esetén a segítség egészen furcsa helyről jött, ahonnan nem is számítottam. A 2010. Katolikus Kalendáriumból, ami 2011-ben került hozzám, amikor a nagymamám kérte, hogy tegyem a tűzre, mert már lejárt.
A biztonság kedvéért átlapoztam, mielőtt a sparheltbe dobtam, hogy ne maradjon benne pénz, fontos papír, csekk, mert sosem lehet tudni öregeknél...
Két dolog volt benne. Egy ismertető az Irgalmasság rózsafüzérről és egy másik Evagriosz Pontikoszról, akit azóta sem kerestem ki, hogy ki az.
Az első időszakban a fent írt 3. ponttal küzdöttem. Azaz, hogyan kell Isten elé menni. Próbáltam templomban, kápolnában, virágos réten-mezőn, koncerten, de nem sikerült. Nem tudtam mi a baj. A baj az volt, amit az öreg úgy fogalmazott meg, hogy: „Hogyan akarod Őt szemlélni, aki minden gondolatot és minden érzelmet felülmúl, ha magad nem vagy szabad minden szenvedélyes indulattól?” Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen nem adom meg a tiszteletet az Istenek abban a szituációban, amit úgy hívunk ima. Olyan, mint amikor beszélsz valakivel és közben a telefonod nyomkodod.
Ezért egyszer a szobában, ahol most is ülök, elhatároztam, hogy elkezdek imádkozni. Persze voltak félelmeim, hogy ha tényleg imádkozunk, akkor majd azt akarja, pap legyek. Vagy valami még durvább ötlettel kell megbirkóznom. De aztán rájöttem, hogy ezeket úgy gondolom, hogy nem is ismerem. Előítéleteim vannak róla, mint egy ismeretlen emberről.
Szóval először rájöttem, hogy le kell küzdenem az előítéleteket. Ez kb. 2 hónapba telt. Én is azt hittem, gyorsabb lesz, de nem. Az én lelkem sebessége ilyen. Bevásárlás közben, egyetemről hazafelé, előadás közben, mindig felbukkant valami visszatérő előítélet, ami azt magyarázta, mitől féljek. Szóval nem akarlak elriasztani, de ez nálam így telt. S két hónap után az oldotta fel, hogy ezeket a küzdéseket a hülyeség ellen is tekinthetem imának.
Ezek után megint ültem a szobában az ágyon és el akartam imádkozni az Irgalmasság rózsafüzért. …. Hát végülis... fogalmazzunk úgy, hogy elmondtam. De ezt akkor is éreztem, hogy nem ima. Egyszerűen semmi tartalom nem volt benne. Az fordult velem elő, mint templomban, mindenhol jár az eszem, csak abban a szituációban nem, ahol vagyok. Pl. már a másnapi főzést terveztem. A rózsafüzér elmondásának megvan az a veszélye, hogy a szám mondja, de az agyam, lelkem, érzelmeim nem követik. Biztos rossz időpontban mondtam. Ezért volt úgy, hogy hajnali 5-kor felkeltem, hogy friss legyek, ezt csináltam, aztán hajnali 6-kor, de ez sem sikerült. Aztán teltek a hetek, hónapok, évszakok, s rájöttem arra, hogy mit jelent, amit olvastam annál a görögnél. Nem néma a lelkem. Uralkodnia kell a zavaró gondolatokon. A gonosz pontosan tudja, hogy szükségünk van az imára. Ezért felébreszt emlékezetemben mindenféle dolgot, melyek kényszerből rám erőszakolják magukat. Arra törekszik, hogy felkorbácsolják a fantáziámat, amely aztán belekapaszkodik az emlékekbe, s arra készteti az értelmet, hogy azokat még egyszer átélje. Ha mindez nem sikerül, kudarcélményem lesz. S mikor erre a cselre rájöttem, extatikus öröm töltött el és el is múlt a dekoncentrációm. Végre teljes lelki békében elkezdtem mondani az Irgalmasság rózsafüzért.
Call to action: Lehet, hogy ijesztően hangzik így átolvasva, de nem ez volt a szándékom. Hanem megmutatni azt, hogy egy ilyen kifejezetten nehéz eset is mint én, meg tudott birkózni vele. Lehet, hogy ha 10 éve nekem azt mondja valaki, hogy ez ilyen hosszú story lesz, el sem kezdtem volna. De azt nagyon bánnám. Kezdd el és ne nézd az időt!
