Már nem sok van nekem sem hátra és pár hónap múlva be fogok lépni a második negyvenembe. Ami biztos, hogy izgalmakat és váratlan szépségeket fog tartogatni, de ami igaz, az igaz: az első negyven volt a felszálló ág. A második negyven a megnyugvós, megpihenős, a „futottak még” kategória, egy kis kapuzárási pánikkal, pár felejthetetlen kivizsgálási élménnyel és még ki tudja, mivel. Így élünk. Az első negyven a fontosabb.
Érdekes módon, ha megnézem az egyházi liturgikus év beosztását, akkor van egy kétszer negyven napos időszak, aminek valahogy – hasonlóan az életkorfelfogásunkhoz – csak az első negyven napját vesszük komolyan. Negyven napig böjtölünk, behúzódunk, lemondunk, megtagadunk, bűnt bánunk, aztán jön a Húsvét és vége is az ünnepek sorának. Le lehet ereszteni, a lényeg megtörtént. Az Áldozócsütörtök és a Pünkösd is, hasonlóan az élet második feléhez, a már emlegetett futottak még kategóriába tartoznak.
Pedig a Húsvét után következő negyven nap talán még nagyobb odaszánást és lemondást követel tőlünk, mint a feltámadás ünnepét megelőző időszak.
Mert osztozni Jézus Krisztus szenvedésében, böjtölni, bezárkózni, önvizsgálni nem is olyan nehéz. A rosszban sokkal könnyebben tudunk osztozni, mint a jóban. Egy-két el nem morzsolt könnycseppünk mindig marad egy rejtett zugban, amit a megfelelő időben elő lehet csalni, de a mosolyunkat már nehezebb megtalálni. Pedig a második negyven nap semmi másról nem szól, mint Jézus Krisztus öröméről, aki elvégezte a feladatát, készül végre felmenni az Atyához, nekünk Pártfogót szerez, s elkezdődik az ő örömének az ideje.
Ennek az örömteli negyven napnak a kezdete, a felütése a Húsvét, s nekünk ebben is osztoznunk kell Mesterünkkel, ez is teljes embert kíván. Végre örülni, mert Ő feltámadt, nem egyetlenként, hanem elsőként.
Különösen is nehéz lesz ebben az időszakban olyan mélységben átélni az örömöt, mint ahogy Húsvétra készülve átéltük a fájdalmat, hiszen marad a bezártság, a távolságtartás, maga az ünnep is nagyon privátra fog most mindenkinek sikeredni. Azt hiszem, az az egyetlen segítségünk, hogy ez az öröm nem a mi örömünk, hanem ez Krisztus öröme, ami bennünk lehet teljessé. Hiszen a keresztyénség az öröm vallása, az Evangélium örömhír, s mi az öröm követei kellene, hogy Húsvét után legyünk. Ez az öröm nem a körülmények öröme, nem evilági gondtalanság, nem felhőtlen tavaszi együttlét, hanem a Krisztusban és Krisztus által legyőzött szomorúság. Ezért merhetünk mi is 2020 furcsa Húsvétján a megszokások hiánya helyett a feltámadás örömének állandóságára koncentrálni.
A linkekre kattintva elolvashatod a szerző nagycsütörtöki, nagypénteki és nagyszombati elmélkedését is.
