A fokolare lelkiség pécsi táborából olyan volt számomra hazajönni, mint kellemesen meleg kandalló mellől, meghitt családi vagy jóbaráti együttlétből, beugrani egy félig befagyott tó kellős közepébe meztelenül. S mivel a kontrasztot ebben az állapotomban nem tudom jobban érzékeltetni, marad ez a kép.
Azt gondolhatnád, hogy minden lelkigyakorlatról vagy hittantáborból hazajövet így kellene érezned magad, mert egy zárt térből vissza kell állnod a hétköznapok megszokott és undorító körforgásába. De most arra kérlek, hogy ezt tedd félre. Itt másról van szó, és ezt pár gondolatban megosztom veled:
A fokolare mozgalom újifjú ága valóban újat mutatott nekem. Ez az ág - röviden - a korombeli fiatalokat fogja össze: egyetemista és dolgozó fiatalok közössége. A legőszintébben jelenthetem ki, hogy olyan életformában élnek ezek a fiatalok, amely forradalmian új megközelítést ad a már megszokott - sokak számára jogosan porosnak és használhatatlannak tűnő - keresztény kultúrával szemben. Miben más ez, mint bármely jó közösség, és honnan van…?
Én nem vagyok az az ember, aki könnyen elfogad vagy megért mindenféle „nagy misztériumokat”, de mikor azt mondta nekem egy kedves barátom ebből a közösségből, hogy mindez Chiara Lubich (a fokolare mozgalom alapítója) mély és egy „másfajta” istenkapcsolatából született - mint valami kinyilatkoztatás -, elhittem neki.
Miért? Olyan, ember és ember közötti létállapotot élnek meg ezek a fiatalok, mely azt hiszem eddig nem sok helyen, közösségben volt felfedezhető számomra. Olyan elfogadásban és elvárásoktól mentes szolgálattal vesznek körül mindenkit, hogy az így leírva egyszerűen átadhatatlan. Az első perctől fogva, hogy közéjük léptem, testvérük voltam, s nem azt kérdezték, hogy van e pl. keresztlevelem, vagy hogy mikor gyóntam utoljára, hanem szolgáltak, körülvettek és fontos lettem a számukra. Igazán krisztusi utat mutattak, mely alapjaiban rengette meg a bennem kialakult közösségi keresztény élet formáit.
Irigy vagyok rájuk, és elkeseredés van bennem, mert én ezt (még) nem tudom élni, nem tudom gyakorolni. Irigy vagyok rájuk a „rendjük” miatt, ahogyan képesek - mint egy jól működő vállalat - összerakni, megszervezni egy ilyen komoly tábort, mint a mostani volt.
Sokat tanulhat tőlük az alázatos, nyitott ember.
Sok kereszténynek, nem hívőnek, idősnek, fiatalnak kell ezt megmutatni, mert ha mindez igaz, teljes szívemből kívánom és vágyom, hogy ez a mód, ez a rend, ez a szemlélet, ez az élet legyen az egyház, és minden keresztény ember forradalma és jövője. A táborról képeket, blogot az ujifju.hu-n találsz.
Bazsik
