Hétfő este elindulva a munkából úgy döntöttem, hogy nem engedek a fáradtság csábításának, és elmegyek Igekörre (hála érte
Juditnak, aki megadta a pontos koordinátákat, a kapucsengő nevét és kellő biztatást, hogy jó lesz.) És valóban. A fokoláros fiatalok minden hónapban szerveznek egyetlen estét, amikor megbeszélik az előző hónap életigéjét, ki tudta, ki nem tudta élni, miért, és előretekintenek a következő elolvasásával.
Ez most elég idegennek hangozhat. Mert mi az az életige, meg mi értelme van ennek? Én próbálok jó lenni, szeretni, aztán vagy sikerül, vagy nem, Isten úgyis látja… Hát körülbelül nekem is ez volt a véleményem. Az életige kicsit olyan, mint a mi emberi terveink az életünkre vonatkozóan. Tudom például, hogy szeretném befejezni az egyetemet, szeretnék családot, szeretnék egy napsárga Wolkswagen bogarat. Szóval van egy fonál, amin haladok. Az életige is ilyesmi, egy fonál, amin lehet haladni. Minden hónapban másra figyelni jobban, másban elmélyülni, és aztán egészében előre jutni.
Így történt, hogy a fenti gondolkodásomból adódóan kíváncsisággal telve kentem a kenyereket többedmagammal a konyhában, és hálásan állapítottam meg, hogy lám már is szocializálódom. Ezt követően sok-sok nevet próbáltam memorizálni, ami szintén hálával töltött el, mert ezek az emberek nem záródnak be a már meglévő közösségükbe, hanem bárki felé, aki újonnan jön, szeretettel fordulnak, tudnak nyitni.
A gasztronómiai kalandok után játszottunk, fényképeket néztünk, aztán kiscsoportban beszélgettünk. A kiscsoport is jó volt, mert képesek voltunk vadidegenként is egymásra figyelni, és megosztani valóban az életünket érintő komoly kérdéseket, örömöket. Én sokat tanultam őszinteségüknek és bátorságuknak köszönhetően. Mindezek után még sörözhettem volna, de arra már nem maradt idő az utolsó busz indulása miatt. Majd legközelebb.
Hát ilyen egy igekör, ami havonta egyszer a Budafoki út 17/A-ban zajlik, a titkos jelszó Sole, és ha a buksim nem lesz szita, majd a honlapra is felkerül a következő.
