Egy-két egyszerű gondolat:
Egy gyermeknek fontos az, hogy valóban gyermek lehessen. Egy gyermeknek vannak életkorhoz kapcsolódó szükségletei. Egy gyermeknek nem arra van szüksége, hogy nevelési elveket kapjon, hanem hogy az életkorához, az élethelyzeteihez viszonyítva, egyéni szükségleteire válaszokat kapjon.
Ezért olyan rettenetes manapság a gyerekeket állandóan az életkoruk és szükségleteikhez képest nem megfelelő, túlzott terhelés alá vonni, hogy majd "így készüljön fel az életre".
A fenti mondatot követve épp az ellenkező hatást érjük el. Sikerül ugyanis elérni, hogy a gyermek minden életszakaszában pont azt kapja, vagy pont azt várják el tőle, amire nincs szüksége, vagy épp amire nem képes életállapotából adódóan. Pont azokat a dolgokat várnánk el tőle tévesen, amire még nem alkalmas, s ennek következtében az egész élete egy vesszőfutássá válik, melyben napról napra azon dolgozik, hogyan pótolhatná be azt, amit csecsemőkorától nem kapott meg a téves igény-válasz rendszerben. Rengeteget veszünk el a gyermekektől pusztán csak azzal, ha egy-két évvel fölé lövünk annak, amit a gyerekünknek valójában tudnia kellene. Egy óvodás hadd lehessen az, ami: óvodás.
Egy gyermeknek a fenti helyes igény-válasz rendszer mellett szabályokra és normákra is szüksége van. Ez a másik sarkalatos pont. Egyszerűen azért, mert amíg nekünk természetes a világ működése, addig a gyermekeknek nem. Minden embernek először valamiféle konzervativizmuson kellene átjutnia, hogy aztán szabad és rugalmas tudjon lenni. Az a valaki tud szabad, vagy épp rugalmas lenni, akinek az életében vannak keretek, normák, szabályok és emellett ezek létezésével is tisztában van.
"Nagyon nagy bajban van az emberiség, ha az Isten nem ismeri a kivételt."
Fontos, hogy egy gyermek átélje, hogy az apuval, anyuval néha lehet "alkudozni", hogy megtapasztalja a rendszerben lévő rugalmasságot. Emellett fontos, hogy átélhesse, hogy szabályok és keretek veszik körül és az apa néha azt is kimondja, hogy: "Most nem!" Az a valaki tud igazán építő módon alkotni, teremteni, aki élete során átment egy olyan fázison is melyben megtapasztalta, hogy az életében voltak és vannak szabályok, vannak normák és keretek. Egy gyermeket ne szolgáltassuk ki a saját maga szabadságának, mert nem tud vele mit kezdeni. egy gyereknek kapaszkodó pontok és iránymutatás kell, ötletekre és támogatásra van szüksége, mert még nem ismeri a világot. (Gyakorta mi felnőttek sem tudunk a szabadságunkkal mit kezdeni, nemhogy egy gyermek.) Miért gondoljuk, hogy egy gyermek feltud úgy nőni, hogy azt mondjuk neki szülőként: "csinálj amit akarsz"?
Ha már szexualitás...
Ezt is sokszor szoktam mondani: A homoszexualitásnak nem genetikus alapjai vannak. Nem, nem és nem és nem és nem!
Azt is tudjuk, hogy 10:1 arányban vannak férfiak és nők. (Homoszexuális férfiak és nők aránya.) Azt is tudjuk, hogy a homoszexualitásnak különböző válfajai vannak: kulturális, szituatív, traumatikus, családi közegre visszavezethető. Abban az esetben, ha nem valami egyszeri súlyos esemény húzódik meg a homoszexualitás hátterében, általában az figyelhető meg a férfi homoszexuális életvitelt folytató emberek élettörténetében, hogy náluk apa hiány van, vagy volt. Nincs, vagy nemvolt érzelmileg elérhető apa, apakép. Nincs olyan apa, vagy apakép, amivel életének fontos periódusaiban azonosulni tudott volna. Nem volt olyan férfi minta, amire fölnézni lehetett volna, vagy akit követni tudott volna. Ha lett volna ilyen apa, akkor annak a kisfiúnak, vagy épp serdülő fiúnak lehetősége lett volna arra, hogy az anyai világából, az anya világából átlépjen a férfi világba, s ott azonosuljon a férfi képpel, s persze ez segítse őt férfi nemi önazonosságának elmélyítésében.
Ha nincs férfi, vagy súlyos akadályai vannak annak, hogy azonosulni lehessen ezzel a férfival mint a férfi nemi identitás képével, - mert például az apa brutálisan veri az anyát, vagy mert súlyosan alkoholbeteg; esetleg van, de nem elérhető - akkor egy hibás belső dinamika formálódik ki a gyermekben. A homoszexuális késztetéseket érző férfi tulajdonképpen szeretne bebocsátást nyerni a férfi világba. Egyszerűen szeretné a maga férfi voltát megtapasztani, megélni, elmélyíteni, önazonosságának fontos részévé tenni. Azonban mivel ekkor már egy felnőtt férfiről van szó, ez a vágy könnyen szexualizálódik. A szeretetigény igen gyakran szexualizálódhat. Nézzünk szét! Ebben élünk nap mint nap: Valós és mély társas kapcsolataink lefelé épülnek, az interneten meg ömlik a pornó és az erotika, melynek van fogyasztópiaca.
Ezek persze korántsem tudatos folyamatok. Nézzünk meg egy példát: tegyük fel, hogy alapvető igényem van arra hogy valaki fontosnak tartson engem. Gőzöm sincs tizenhat évesen, hogy ezt hogy kell "kivitelezni", megélni, révbe juttatni. Ha nem látom azt a közeget, vagy azt az embert, akitől eltanulhatom, azt hogy ezt hogyan kell csinálni, könnyen eshetek abba a hibába, hogy szexualizálom ezt az alap jogos igényemet. Miért? A szexualitás pont azzal az ígérettel kecsegtet, hogy ha például sikerül őt, vagy őt meghódítani, elcsábítani, vagy odaadni neki magam, stb ... akkor átélhetem, hogy fontos vagyok. Számtalan olyan alapvető szükségletünk van, mely képes szexualizálódni. Ezt nagyon érdemes tudatosítani!
Ezeket persze nem (csak) én mondom, ezeket csak elmesélem nektek. Döbbenetes dolgok történek ebben a témában (homoszexualitás). Például, van ennek a területnek többek között egy nemzetközileg is elismert kutatója Németországban. Egy olyan Németországban működő terápiás intézmény vezetőjéről van szó, ahol csak homoszexualitással kapcsolatos problémás emberek terápiája folyik.
Ez az ember, az intézet igazgatója a alábbi kis történetet mesélte, mikor korábban egy egész napos előadás sorozatát volt alkalmam meghallgatni:
"Egészen neves tudományos folyóiratok jelentek meg körülbelül 6-10 évvel ezelőtt, ilyen címlapokkal: "Megvan a homoszexualitásért felelős gén". Majd pedig, ugyanennek a kiadványnak a következő számában a 72. oldal lap alján, eldugva olvasható cikk: "Még sincs meg..."
Csak pénz kérdése ma, hogy mi kerül egy lap címoldalára.
Bazsik Ádám – Pál Feri szavai
