A minap egy barátnőm elég összetett problémájával fordult hozzám tanácsért. Köpni-nyelni nem
tudtam, amikor meghallottam a kérdését, de éreztem, hogy szüksége van erre a beszélgetésre.
Tudtam, milyen helyzetben lehet, hiszen ezt a bizonytalanságérzetet már én is megtapasztaltam,
nem egyszer.
Ahogy sétálunk az utcán, zötyögünk kora reggel a tömegközlekedésen, vagy a zuhany alatt folyatjuk magunkra a vizet, felmerülnek bennünk kérdések, amikre magunktól ritkán találunk választ. Ekkor jön a kétségbeesés. Nem is vagyok jó, önzetlen? Engem senki sem szeret? Mihez kezdjek az életemmel? Biztos jó, amit most csinálok, vagy tenni készülök?
Néhány ember ilyenkor hívná a barátot/barátnőt, lelki társat, lelki-segélyszolgálatot, vagy a lelkészét/plébánosát. Néhányan szakemberhez fordulnak, pszichológushoz mennek vagy egyéb mentálhigiénés szakembereket keresnek fel. Akárhogy is, muszáj valakivel beszélni, kiönteni a lelkünket, meghallgatni mások véleményét, vigasztaló szavait.
A jezsuiták igyekeznek ezekre a helyzetekre egy sokkal kényelmesebb, kellemesebb és ingyenes megoldást nyújtani. Bécsben már ismert a Gesprächsinsel (beszélgetősziget), aminek mintájára itthon a jezsuiták Oázis néven egy hasonló programot indítottak.
Az Oázis a jezsuiták Mária utcai rendházában működik. Hetente négyszer, fél napig nyitva áll mindenki előtt az ajtó. Ekkor szakemberekkel egy-egy órát lehet beszélgetni bármiről, ami minket foglalkoztat. Kicsit olyan ez, mintha a legjobb barátunk pszichológus lenne, és egy kellemes helyen (mondjuk egy bögre tea mellett) átbeszéljük a problémáinkat, és a barátunk tanácsaival segít minket.
Ha valami kétséget ébreszt bennünk, vagy egyszerűen kérdéseink vannak bármivel kapcsolatban, a legjobb barátunk, nem veszi fel a telefont vagy szakemberrel szeretnénk beszélni, nyugodtan térjünk be a Mária utcába. Mert van, aki meghallgat és kíváncsi rád.
