Néhány részes könyvajánló sorozatot indítok ezzel a cikkel. Az motivál, hogy sokat kellett
mostanában keresztény témájú könyveket olvasnom, és megtapasztaltam, hogy mennyi bóvli
jelenik meg. Ugyanakkor megjelent néhány egészen zseniális mű is, amit viszont kár lenne
kihagyni abbéli félelemben, hogy ez is gagyi, mint minden más.
Elsőként Loyolai Szent Ignác önéletrajzi művét, A zarándok című könyvet, szeretném röviden bemutatni. Már azért érdemes elolvasni, mert kalandos életű szent volt a jezsuita rend alapítója. Egy tehetséges rendtársának mondta tollba történetét, ami rendkívül olvasmányos, és nem is hosszú, így a rohanó világban is könnyedén elolvasható. Az általam olvasott kiadásban kommentárok is szerepeltek, attól látszott vastagnak, de az a rész engem nem érdekelt. Egyetlen dolog, ami lassíthatja az olvasást, hogy ha kapni is akarsz valamit a könyvtől, nem árt néha megállni átgondolni, mit is olvastál.
Megdöbbentő őszinteséggel számol be Ignác életéről. Megtudjuk, hogy katona volt, és csak a dicsőségvágy lebegett szeme előtt. Még megtérése után is egy ideig csak ez foglalkoztatta, hogy lehetne hatalmas, mindenki által ismert szent. Ezt végül el is érte, de nem úgy, ahogy ő akkor gondolta. Sőt, azt is el meri mesélni, hogy végtelenül ember volt, emberi gondolatokkal. Ő, a döntéshozás későbbi nagymestere, úgy kezdte pályáját, hogy arra bízta döntését arról, hogy megöl-e egy embert, aki szidta a Szűzanyát, hogy a szamár követi-e őt. Innen jut el később a megkülönböztetés szabályainak felismeréséig. Ugyancsak ő, az öröm fontosságát hangsúlyozó rendalapító, spirituális útjának kezdetén öngyilkossági gondolatokkal küzdött. Ha tudni akarod miért, és hogyan küzdötte le, olvasd el a könyvet! Mindenesetre jó tudni, hogy az élet legmélyéből indulva is lehet szentté válni.
Mindent összevetve azért ajánlom ezt a könyvet, mert nem a szokásos, csöpögős és elérhetetlen szentek legendás életét kapod, hanem egy kíméletlenül őszintén megírt, tisztán emberi sorsot.
