„Budapest Katalógus – arcok, emberek és történetek. Életek, pillanatok, álmok, vágyak, olykor tragédiák. Budapest pont olyan színes, mint a lakói és a vendégei – az emberek, akik visszatérnek a helyekre, ahol már annyiszor jártak, és amiket az emlékezetükbe véstek. Tégy így te is: meséld el, mit szeretsz a városban, mi a te helyed és a történeted!”

 

Budapest, a majd’ 2 milliós város. Jól tudjuk, milyen érzés nap, mint nap oly sok ember közt közlekedni, mégis egyedül lenni. Emberek százai mellett haladtunk már el, sodródva az arctalan tömeggel, annak részévé válva.

Eközben mégis mindenkit hajt a természetes vágy, hogy többet tudjon a körülötte lévőkről. Mókásan hangozhat, de épp ez az, ami még életben tartja (és fogja is, míg világ a világ) a sokak által megvetett pletykalapokat – hogy igenis kíváncsiak vagyunk egymásra. Egészen új formát kap viszont ez a kíváncsiság, ha a tartalom is minőségi.

A Budapest Katalógus célja, hogy egy olyan gyűjteményt hozzon létre életképekből és történetekből, melyek az itt megforduló, vagy épp lakó arcok mögött rejlenek. Sok-sok emberrel találkozhatunk így a Katalógus Facebook-, Instagram-, vagy Tumblr-oldalán, elbeszéléseikből talán még Budapest titka is kiderül; Vajon mi tartja mozgásban ezt az örökké nyughatatlan várost? Legyen a válaszkereső magyar, vagy külföldi, a tartalom bárki számára hozzáférhető – a szerkesztők gondosan lefordítják a készült tartalmat.

Szöllősi Mátyás, Mohai Balázs és Tóth Gábor képein egy pillanatra megáll a forgatag, és ránk mosolyog egy arc a tömegből. Legyen az szakállas öregúr, kicsi lány, habókos földönkívüli, vagy egy épp a munkáját végző ember – ezeken az ablakokon át lehetőségünk van egy pillanatra életekbe kukkantani.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú