Az MP3, minden idők legnépszerűbb és legismertebb fájlformátuma ma, július 14-én ünnepelhetné a 15. születésnapját. A zenei anyagok
effektív tárolását és terjesztését elősegítő tömörítési formátum ugyan már 1992-ben kidolgozásra került, a ma is használt "MP3" nevet azonban csak 1995-től viseli.
Az eljárást kidolgozó német Frauenhofer Intézet ugyanis egy pályázatot hirdetett meg az akkor már évek óta létező, ám a köztudatba be még nem igazán robbant tömörítési eljárást alkalmazó állományok szabványos fájlkiterjesztésének meghatározására. A beérkezett javaslatok közül aztán az eljárás hivatalos és teljes neve, az "MPEG Audio Layer 3" kezdő és záró karaktereinek összeolvasztásaként előálló "MP3" nyert, amelyet 1995. július 14-én hirdettek ki. Maga az eljárás egyébként az emberi hallás azon sajátosságait kihasználva teszi lehetővé a zenei és hangállományok méretének csökkentését észlelhető minőségromlás nélkül, hogy fülünk nem képes minden hangfrekvenciát azonosan jól érzékelni. Az MP3-as tömörítés során csak azok a hanghullámok kerülnek megőrzésre az állományban, amelyek valóban befolyásolják azt, hogy az adott felvételt milyennek halljuk - az emberi fül számára érzékelhetetlen apró rezgések pedig kiszűrésre kerülnek.
Ennek köszönhetően egy MP3-as állomány mérete akár az eredeti nyers digitális hangfelvétel egy tizedére is lecsökkenthető, amely óriási megtakarítást jelenthet mind tárolás, mind átvitel esetében.



