Ez az időszak egyértelműen a gyönyörű, fehér ruhás lányoké és frakkos fiúké, ugyanis javában zajlanak a szalagavatók és a gólyabálok. A SZIE például a hetekben tartotta gólyabálját olyan fellépőkkel mint az UFO, a Cosombolis, PASO és aPesti Party Showband.

Az aulában felállított főszínpadon kívül több helyszínen is folyt a szórakoztatás. A különböző igényű vendégeknek volt lehetőségük zúzni a Rock-szobában, a Teaházban hangulatos beszélgetést folytatni, mulatni a Mulatós Színpadon játszott számokra, karaokézni, koktélozni, vagy a LeszRádió teremben igényes elektronikus zenére táncolni. Sőt, igen nagy meglepetésemre még magyar néptánc is helyet kapott a rendezvényen, a Táncház teremben! És ha már buli, akkor nem felejtkezhetünk el az elmaradhatatlan afterpartykról sem.

A gödöllői sulik közül sokan tartják az Agymosiban, de kedvelt színhely lett a Q és a Trafo is. Személy szerint nem vagyok nagyon kiöltözős bálok rajongója, de ebben az évben is ellátogattunk Rékával és néhány szerkesztővel az egyikre, és egész jól éreztük magunkat. Szóval csak biztatni tudom a végzősöket és a gólyákat, hogy még véletlenül se hagyják ki ezeket a bálokat, hiszen néhány baráttal a legenyhébb buli is élvezhető.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú