Hétvégén egy nagyon érdekes konferencián vettem részt, amelynek színes témakínálatában szerepelt a címben nevezett két fogalom,
eredeti cél szerint a szervezetek (cégek és társaságok) vonatkozásában. Az előadó azonban, aki a beszélgetés animálásában látta saját szerepét, azt javasolta, mindenekelőtt vessünk egy pillantást arra, hogyan is működnek, milyen szerepet töltenek be saját személyes életünkben a rítusok, rituálék.
„A régi idők embere megszentelt időben és megszentelt térben élt. A megszentelt tér azt jelentette, hogy rendezett világot tapasztalt maga körül, a megszentelt idő pedig azt, hogy élete idejének ritmusa volt. Mindkettő, a tér és az idő megszentelése is kozmikus történésekhez igazodott. A külső világban megtapasztalt, teremtett rend ugyanúgy a benső rendeződést segítette, mint ahogy az időben, az egymást követő szertartások rendjében megélt ritmus is. Ez tér és teremtés, rendszer és szertartás - sőt: rítus és ritmus - titokzatos összefüggése.”
/http://www.inco.hu/inco3/hagyo/cikk0h.htm/
Vajon mit jelent ma a rítus az ember életében? Van egyáltalán? Izgalmas volt hallani a csoportbeszélgetésben a különböző meggyőződésű és világképű embereket, ahogyan mesélnek a saját életükről e fogalom kapcsán. A buddhista főiskolát végzett, sámán-dobolással foglalkozó, 3 gyermekes családapa, az ezotériában elmerülő, a mesepszichológia iránt érdeklődő és ehhez alapokat kereső kutatónő, a testedzés – csendesség – barátok hármasban gondolkodó, negyvenévesen egyedülálló férfi, a lelkész – üzletember, a szeretetteli családban felnőtt, tudásra szomjazó ifjú titán, mind arról beszéltek, hogyan tartoznak életük alapjaihoz a rítusok. Kiderült, hogy mindannyian saját, személyes rituálékat alakítottak ki, melyek éppen azt szolgálják, hogy az elvesztett „szent térbe”, „szent időbe” visszavezessék őket. Ezek közül a beszélgetésben kiemelkedett a napkezdő rítusok különleges fontossága. A boldogságot, harmóniát kereső emberek előbb-utóbb mind eljutnak arra a felismerésre, hogy kell valamiféle belső rend, rendező erő az életükben. Ami nekem az ima, másnak lehet fohász, mantra, meditáció, vagy akár a reggeli szertartásos kávé, a jógagyakorlat vagy a futás; valami, ami minden reggel ugyanaz, ami segít, hogy a belső alaptól induljunk el, s így megtalálhatjuk a célját, értelmet a napnak. Örömmel állapítottam meg magamban, hogy igazán szerencsés vagyok, hisz Mindenható Atyám színe előtt kezdhetem napjaimat! Sőt Vele kezdhetem. Ez pedig át is vezet a rituálék másik fontos csoportjához, amely a találkozásokról szól.
A vasárnapi családi ebéd, a közös kávézás a munkahelyen, a sörözés a barátokkal, mind-mind ugyanarról a mozzanatról szólnak: kapcsolódni egymáshoz. A kávé, tea, sör, bor –mind folyadék, akárcsak a víz, ami az élethez elengedhetetlen. Ennek megosztása nagyon mély összekapcsolódást fejez ki. Nemcsak azért iszunk tehát, hogy fizikai szomjunkat oltsuk, hanem azért is hogy lelki szomjunk enyhüljön, hogy a lelki egészségünkhöz szükséges másokkal való kapcsolódást is megélhessük. Talán nem véletlen, hogy Jézus egy közös vacsorán adta át a legnagyobb titkot az apostoloknak: önmagát ajánlotta nekik, a vele való kapcsolódás titokzatos lehetőségét.
Az ünnep, Úrnapja, különös szépséggel hív minket, hogy fedezzük fel újra és újra a keresztények legszebb és legszentebb, személyes és közös rituáléját a szentmisét, ahol maga Isten kapcsol össze bennünket egymással és önmagával.
