Hogyan tart meg minket a hűség?

Ma a hűségről szeretnék írni nektek. A házasság hete program keretén belül részt vettem egy előadáson, ez indított az írásra. "Arcok álarcok nélkül - Hogyan tartjuk meg a hűséget, és hogyan tart meg minket a hűség? " című kerekasztal beszélgetésről szeretnék mesélni nektek.
(Résztvevők: Mohay Tamás és Keresztes Ilona Farkas Zsolt és Várnagy Andrea Süveges Gergő és Rudan Margit ) Hadd kezdjem egy verssel.

Őri István - Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

Nekem az a része tetszik a legjobban, hogy ".. meg kell mondani, ha valami fáj,/Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj." Milyen sokszor tartok magamban dolgokat azért, hogy elkerüljem a konfliktusokat. Pedig milyen jó, ha őszinte tudok lenni akkor is, ha ezzel éppen fájdalmat okozok a szeretteimnek és fordított esetben is, ha kimondják nekem a számomra kellemetlen dolgokat – arra gondolok, amikor segítünk egymásnak a helyes úton maradni.

Na de ennyit rólam, most mesélek az előadásról: arra gondoltam gondolat morzsákat írok nektek.

Az elején a résztvevők asszociáltak a hűség szóra: szövetség, testileg- lelkileg kitartani, amiért néha küzdeni kell, meghozott döntés, egymásra utaltság, ami szabaddá tesz, megvéd a rossz választásoktól és kísértésektől, világ összes többi férfija/nője ellen dönteni. A hit és a hűség mélyen összekapcsolódik: a hívő házasságban a házastársak Istenre támaszkodnak, mert aki csak saját erejében bízik, könnyen elbukhat. Amikor 20-30 évesen igent mondunk valakinek egy életre, szó szerint csak Isten tudja, hogy mi is fog ezután következni.

Ami igazán fontos az az állandó kapcsolat, hogy egymáshoz közel maradjunk. Ekkor lehet megtapasztalni a másikkal a mennyországot. Ellenkező esetben pedig a poklot: ez a kapcsolat nélküliség, amikor magunkban fortyogunk és eltávolodunk a másiktól, amikor úgy érezzük, nincs kiút. „Ha megesik életed során, hogy beleszeretsz egy másik emberbe, aki nem a házastársad - gondolkozz el: ha elmondom a társamnak, az a bizonytalanságot erősíti benne, vagy a bizalmat? És dönts. A kérdés az, hogy engedjük e, hogy az a madár fészket rakjon..

Sajnos mostanság nem igen tisztelik sem a párkapcsolatban élőket, sem a házasokat a harmadik személyek. A hűség sem értékszámba megy: van aki "más személyiségtípus"-nak vallja magát „vagy csak még nem volt igazán szerelmes?” - tették fel a kérdést az est házigazdái. Szerintünk a hűség egyetemes érték. De napjainkban "mindenki" könyörtelenül vadászik, ahogy egy ismerősöm mondta. A környezet kihívó és nagy erővel tud hatni, így nincs könnyű dolgunk. Egyébként meg a személyiségünk sokat változik, ki garantálja, hogy ugyanazzal a személlyel 15 év múlva is boldog leszek e. Aztán sokan a "hűséget fogadtam, de vakságot nem" mondattal bagatellizálják el, ha más nőre „néznek”. Szóba került az is, hogy egy jó párkapcsolat, jó házasság melegséget és harmóniát sugároz, ami nagyon vonzó és csábító lehet a környezet számára. Nagyon fontos, hogy mit sugárzunk kifelé. Vállajuk fel nyíltan, hogy van életünk párja, aki vár minket otthon. Ha a külső harmadik személynek határt szabunk, azt megérzi, viszont ha kis rést hagyunk a kapcsolat mélyítésére, élni fog a lehetőséggel.

Igen, sok s a szétesett élet, a sok síró gyermek, akik magukat okolják a szüleik válása miatt. Az a 3. személy, aki belesétál egy házasságba, olyan ember életébe tapos bele, akit valójában nem is ismer. Arról nem is beszélve, hogy milyen hiányok lépnek fel a gyerekekben, akinek a szülei nem tartottak ki egymás mellett.. micsoda sebeket lehet szerezni ez által. A tanulság ezekből a sorsokból az lehet, hogy mi ne egyedül küzdjünk a nehézségekkel: barátoknak, családunknak meséljük el és ne szégyenkezzünk segítséget kérni akár szakembertől sem: sok problémát együttes erővel könnyebben meg lehet oldani. Csak legyen bátorságunk küzdeni ezért.

Hadd hozzak fel most egy erőt adó gondolatot főleg azok kedvéért, akiknek ijesztő a hűség gondolata. Miért éri meg szembe menni az árral? Azért, mert sátortábor és a házról házra járás helyett OTTHON lakhatom, ugyanoda megyek haza. Aki nem tapasztalta ezt meg, nem is tudhatja milyen jó. A formálódó kapcsolatot össze sem lehet hasonlítani a véglegessel.

Ez csak pár szikra volt azokból a sistergő beszélgetésekből, amiket az est folyamán halhattunk.

Amit én személy szerint hazaviszek az előadásból - először is az -, hogy ne a hűséget védjük, hanem egymást és ha kölcsönös a szerelmünk, az egy ajándék, amire jó, ha vigyázunk. Másodszor: a párkapcsolatunk karbantartása tudatos munka. Heti 1 estét, havonta 1 hétvégét és évente 1 hetet töltsünk együtt kettesben. Ez nagy erő. Ha sikerült ezt betartani, ne elégedjünk meg a felszínes beszélgetésekkel, mint hogy mi történt velünk és mit kell csinálni, hanem osszuk meg lelkünk mélyét is egymással. Megragadott az is, hogy boldog állapotában se hagyjam el a társam: ha nem közös a boldogságunk, veszélyes lehet, hogy elcsúszunk egymás mellől, ezért keressünk közös élményeket, örömöket és osszuk meg egymással életünk mindennapjait. Végül pedig kísértések óráján kérdezzem meg magamtól, hogy fontos nekem e annyira a párom, hogy kiálljak érte? Ha kitartok, biztos vagyok benne, hogy jobban fog világítani ujjunkon a gyűrű. A saját határait mindenkinek magának kell megtanulnia. Mivel mögöttem még nem sok házas év van, majd 20 év múlva is kérdezzetek meg erről. :-)