Filmet nézni szinte mindenki szeret – moziba menni pedig annál is többen. Mindenki tudja, hogy semmi mással nem hasonlítható össze az érzés, amikor a vászon előtt ülünk, a levegőben a pattogatott kukorica, kóla és nachos illata száll, szemünkön a 3D szemüveg, és fél óra reklám után végre elindul a várva várt film. A közönség szinte egy emberként hallgat el, abbamarad az izgatott mocorgás…

Sajnos hazánkban az elmúlt tíz évben egymás után zártak be a fővárosi és a vidéki mozik. Egyre kevesebb lehetőség maradt arra, hogy a fiatalok a saját lakóhelyükön, vagy ahhoz közel a családdal, a barátokkal beüljenek egy közös filmezésre.

Ezen szeretne változtatni a MozgóMozi csapata, és a mozizás élményét eljuttatni minél szélesebb közönséghez.

A MozgóMozi működése igen egyszerű: olyan kisvárosokat keresnek, ahol a legközelebbi napi szinten működő mozi legalább negyven kilométerre van, így elkerülik a konkurenciát. Az adott város adja a helyszínt – művelődésház, közösségi ház - míg ők szállítják a filmeket és a technikát – nem is akármilyet: az amerikai gyártmányú 'Christie Solar One', amely legmodernebb aktív 3D vetítők egyike. A filmes lista már most is elég széles, de folyamatosan bővül – mesék, romantikus-, akció- és kalandfilmek, vígjátékok várják a közönséget. A projekt egyelőre csak Magyarország egy kisebb szegletén érhető el, de céljuk, melyhez rengeteg tapasztalatra, nyitott közönségre és további felszerelésekre van szükség, hogy a jövőben az ország minden pontjára eljuttassák a mozi furgonját.

A MozgóMozi üzlet, amely rengeteg kockázattal jár – nehéz kiszámítani, egy-egy városban mekkora lesz az érdeklődés, mennyire nyitottak a kezdeményezésre a helyiek, eljut-e a célközönséghez a MozgóMozi híre, hogyan gazdaságos a vándormozi - és misszió. Néhány helyszínen filmklubok számára szolgáltatnak technikát, közönségtalálkozókat szerveznek, így találkozhatnak a nézők a filmek alkotóival. Igyekeznek minél több magyar alkotást is ’magukkal vinni’ és megszerettetni a fiatalokkal: „Ha a magyar film nem jut el ilyen helyekre, ha a magyar film lemond erről a közönségről, akkor a jövőben még kevesebben lesznek kíváncsiak a hazai gyártású produkciókra.

”Szeretnél többet megtudni a projektről? Esetleg elmennél egy vetítésre? További rengeteg információ vár ezen az oldalon, valamint a info(kukac)mozgomozi.hu e-mail címen.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú