Az MP3, minden idők legnépszerűbb és legismertebb fájlformátuma ma, július 14-én ünnepelhetné a 15. születésnapját. A zenei anyagok effektív tárolását és terjesztését elősegítő tömörítési formátum ugyan már 1992-ben kidolgozásra került, a ma is használt "MP3" nevet azonban csak 1995-től viseli.

Az eljárást kidolgozó német Frauenhofer Intézet ugyanis egy pályázatot hirdetett meg az akkor már évek óta létező, ám a köztudatba be még nem igazán robbant tömörítési eljárást alkalmazó állományok szabványos fájlkiterjesztésének meghatározására. A beérkezett javaslatok közül aztán az eljárás hivatalos és teljes neve, az "MPEG Audio Layer 3" kezdő és záró karaktereinek összeolvasztásaként előálló "MP3" nyert, amelyet 1995. július 14-én hirdettek ki. Maga az eljárás egyébként az emberi hallás azon sajátosságait kihasználva teszi lehetővé a zenei és hangállományok méretének csökkentését észlelhető minőségromlás nélkül, hogy fülünk nem képes minden hangfrekvenciát azonosan jól érzékelni. Az MP3-as tömörítés során csak azok a hanghullámok kerülnek megőrzésre az állományban, amelyek valóban befolyásolják azt, hogy az adott felvételt milyennek halljuk - az emberi fül számára érzékelhetetlen apró rezgések pedig kiszűrésre kerülnek.

Ennek köszönhetően egy MP3-as állomány mérete akár az eredeti nyers digitális hangfelvétel egy tizedére is lecsökkenthető, amely óriási megtakarítást jelenthet mind tárolás, mind átvitel esetében.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú