A minap egy érdekes cikkel találkoztam az Interneten. A Google és a CEU szervezett egy konferenciát (Internet at liberty), amelyen polgárjogi aktivisták és az internetes nagyvállalatok (Google, Facebook) vitatták meg az álláspontjaikat. Röviden: a polgárjogiak sérelmezik a magánjellegű információk kezelését (privacy), a nagyvállalatok kritizálják az Internetes tartalmakat cenzúrázó országokat – pl. Kína, Törökország, stb… A konfliktus már nem fiatal, de egyre inkább jelentős problémák merülnek fel mindkét oldalon.
Nekem körülbelül az a véleményem, hogy azért problémáznak, hogy legyen min problémázniuk. Lehet, hogy ez szigorúan hangzik, de kifejtem. A Google és a Facebook két igen komoly üzleti vállalkozás, ők a pénzért küzdenek, a jogvédők pedig saját megélhetésükhöz és létezésük fontosságának igazolásához keresnek jogalapot, amire valódi okot adnak a fenti cégek. (Most csak a Google és a Facebookot említem, azonban számos hasonló kisebb-nagyobb internetes vállalkozást behelyettesíthetünk a helyükre.) Az Internet szabadsága kifejezés nem állja meg a helyét, nem értelmezhető. Az Internetet emberek használják, amit pedig emberek használnak, muszáj szabályozni valahogyan. Az egyik legfontosabb informatikai biztonsági axióma, hogy a leggyengébb láncszem az ember. Gondoljunk csak a valaha volt egyik legnagyobb hackerre, Kevin Mitnickre, aki nem a kódok okos és ügyes buherálásával vált híressé, hanem a legkifinomultabb technikákkal volt képes emberektől jelszavakat kicsalni, információkhoz hozzájutni. (social engineering) Ma egy neves informatikai biztonsággal foglalkozó cég vezére –persze csak azután lett cégvezető, miután leülte büntetését.Tehát ő volt a legnagyobb bizonyítéka, hogy felesleges a kódokban keresgélni a hibákat, amíg emberek a felhasználók, hiszen elég őket átvágni, és máris kezünkben az információ. Ez napjainkban is így van. Gondoljunk egy egyszerű levelezésre. A felhasználó kap egy levelet. Megnézi, és a következő jut eszébe: "Jajj, de aranyos a cica, ahogyan ugrabugrál ezen a képen, és milyen jó aláfestő zene van alatta! Hát ezt látnia kell mindenkinek" és már továbbítja is a teljes címlistájának. Akik megkapják, sokan szintén így gondolják, és szinte exponenciálisan nő a továbbítások száma. Ezekben a levelekben szépen bennemarad az összes címzett, aki valaha megkapta a levelet. Amikor visszajut -mert visszajut- az eredeti feladóhoz, az tetemes mennyiségű email címmel gazdagodott, amit jó pénzért elad egy spammernek, aki ezekre a címekre csak úgy ontani fogja a levélszemetet. Hogy ez miért jó? A spammer pénzzé teszi a levélszemetet -hiszen azt valaki finanszírozza, kéretlen reklámokról van szó. Aki pedig először továbbküldte a levelet, nem fogja tudni, hogy miért kapja a kéretlen leveleket, de akkor már késő lesz. (Vannak jó spam-szűrők, de a módszerek egyre fejlődnek, nehéz megállítani a folyamatot.) Egyszerű példán keresztül bebizonyosodott, hogy az ember könnyedén tud "rosszat" tenni, könnyű befolyásolni, irányítani.
A különböző Internetes szolgáltatások azért veszélyesek, mert az ingyenes szolgáltatásért bármit bepipálunk egy űrlapon, mert jobbára a szolgáltatás előnyeit fogjuk érezni. Ilyen például a Google levelezőrendszere. De azt, hogy milyen adatkezelési elveket követnek, hogy az általunk "termelt" információval mit kezd a Google, arról fogalmunk sincs. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy ha például bejelentkeznek a gmail fiókjukba, és utána használják a Google keresőjét, az szépen tárolja a kereséseinket. Aztán visszapillantunk a leveleink közé, és lám, éppen olyasmi reklámba ütközik a szemünk, amit az imént kerestünk. Ezek nem zavaró dolgok, de fontos kérdéseket vetnek fel. Nézzük a Facebookot, vagy bármely közösségi, és/vagy "webkettes" portált, szolgáltatást. A felhasználók olyan könnyedén adnak ki magukról információt, hogy elképesztő. A napokban találkoztam pont egy lány oldalán röntgen képekkel. Nem vagyok az ismerőse, mégis láthattam, hogy pontosan hogyan tört el a térde, majd a műtét után hogyan állt a csontban a csavar. Ezek nem hétköznapi dolgok. Vehetjük úgy, hogy ezek nem használható információk, talán jogosan. De mi van akkor, amikor valaki megírja, hogy "Végre kivettem a várva-várt szabadságot. Irány Tunézia két hétre!!"? Ha ez az információ nem megfelelő kezekbe jut, akkor a tulaj házát igen könnyen, és jól megtervezve kipakolhatják, amint ilyesmire rengeteg példa volt a sajtó szerint. A Facebook csak a lehetőséget biztosítja, az emberek saját maguk okozzák a vesztüket a rengeteg érzékeny információ megosztásával. Védekezik az oldal azzal, hogy lehet állítani a láthatóságot, és hogy csak a kijelölt személyek kaphatják meg a megosztani kívánt dolgokat... De ez sajnos féligazság, és csúsztatás. Aki próbálta már állítani, hogy az ismerőseinek csak egy része kapja meg a megosztani kívánt tartalmat, az tudja, hogy nem kényelmes, sok időt vesz el, szóval leginkább átugorjuk ezt a lépést. A jogvédők joggal hangoztatják, hogy ezek az oldalak, lehetőségek veszélyeket rejtenek, amiknek bedőlünk, és sok kárt okozhatunk.
Felmerült bennem, hogy vajon miért osztunk meg ennyi mindent nagy publikum előtt, miért vagyunk néha felelőtlenek az információkkal. Talán ami leginkább magyarázat lehet, hogy a rohanó, feladatokkal és elfoglaltságokkal teli világban nem sok időnk van egymásra. Ez megint lehet, hogy szigorú, vagy általánosítás, de azért gondoljuk át. Valami bajunk van, vágyunk arra, hogy meghallgassanak, kicsit átérezzék a gondunkat. Megosztunk valamit, majd ha van kellő számú ismerősünk -és miért ne lenne...-, akkor legalább ketten-hárman reagálnak, "like-olnak", és máris jobban érezzük magunkat, ezzel le is van tudva. Pedig ez nem megoldás. Szükségünk van az élőszóra, a személyes találkozásra, ezt sosem fogja helyettesíteni semmi elektronikus kapcsolat.
Miután megosztottuk a bizalmas adatainkat, és azok rossz kézbe kerültek, kereshetjük a hibást. Beperelhetjük a Facebookot, vagy a Googlet, de nyilván az elfogadott szerződési feltételek őket igazolják. Akkor jogvédőkhöz, vagy az államhoz fordulunk, hogy tegyenek valamit, de azok szintén nem fognak tudni peres úton megoldást találni, legfeljebb saját hatáskörben intézkedéseket tesznek, ami végül cenzúrába fajulhat. Ebből a szempontból ez kívánatos dolog is lehet, persze ezt azonnal meglovagolják a szolgáltató cégek, hiszen ebből anyagi hátrányuk származik, és ebből azonnal ellenséges hadjáratba fognak a cenzúrázó országok ellen. (Az is nyilvánvaló, hogy nem minden cenzúra a feltétlen jó szolgálatában áll, például Kínáról kevéssé tudom feltételezni, hogy tisztán az emberekért cenzúráznak.) Ami mindezt kirobbantotta, az nem más, mint az emberi butaság. Hiába, hogy fantasztikus potenciál van ezekben a technológiákban, és a hasznos dolgokra lehet használni őket, mint például egy koncert szervezésekor nagy tömegeket lehet megszólítani rövid idő alatt, de sajnos mindig ott a lehetőség, hogy rosszra használják. Gondolhatunk például a Nobel által feltalált dinamitra, amit nem a bányáknál használták elsősorban, hanem inkább egymás irtására, sajnos ilyen az emberi természet.
Amíg egyre több felelőtlen fiatal, és a veszélyeket -vagy nevezzük kockázatoknak- nem ismerő felnőtt használja az Internet adta lehetőségeket, addig lesznek problémák, és lesznek, akik ezeket felfújják, és saját érdekeik alapján küzdjenek az igazukért. Ezek meddő viták lesznek, de ebből élnek a jogvédők, és a szolgáltató cégek érdekeit is ezek a konfliktusok szolgálják. A technika mindig előrébb lesz az emberi hozzáértéstnél, és a a rosszindulat is mindig előbb teret nyer, mint a valós célok, mert ilyenek vagyunk. Szerencsére nem mindannyian! A szabadság felelősség, nem pedig a lehetőségek végtelen tárháza, legyünk felelősségteljes emberek, használjuk bölcsen, jóra a technika vívmányait!
