A(z) shoeshine kötelező kifejezést feltételezve, a következő 2813 eredmény található.
Idén is, mint minden évben Sülysáp szeretettel fogadta a Váci egyházmegye rejtett zugaiból és nem rejtett zugaiból érkező tesókat! :) Most szeretnék nektek kiemelni pár mozzanatot a hétvégéből! Az egyik, hogy voltak új arcok és ez nagy öröm volt... Új...
Az idei 7régiós találkozó a Galga mente szempontjából is remek új ötleteket eredményezett. Most arról írok pár sort, 3 gondolatba szedve, hogy mire és mikor kell figyelned a következő fél év során régiónkban! Illetve szól ez a cikk azoknak is, akik...
Bakancstévé a Veresi galgáson - TVSS
"Ezennel elindult a 2011-ben Egerben megrendezendő új ifjúság táborról szóló blog. Itt fogjátok megtalálni az előkészítés kisebb nagyobb mozzanatait dióhéjban, persze ne minden infót vegyetek készpénznek! Minden programpont közvetlen a tábor előtt...
Kopp Mária: Az óvodától tanítani kell az érzelmi intelligenciát
A férfi számára a jó házasság négyszeres egészségügyi védőfaktor – mondta el Kopp Mária a Népesedési Kerekasztal ülését követő sajtótájékoztatón a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében. A kérdés már csak az, hogyan lehet segíteni a jó...
Hitben - reménységben kiállítás
"Talán azért vágyom vissza a gyermekkorba, mert az a környezet, amelyben most élünk, nem tetszik nekem. Ha végignézek az erdőn, nem a régi. Sem a növények, sem a vizek. Összetört a természet, miként az emberek is. Egykor azt sem tudták, hogyan...
Számtalan résztvevő ütötte-vágta egymást a negyedik nemzetközi párnacsatán a budapesti Fővám téren. Az eseményt a Negyedik Köztársaságot! elnevezésű civil szerveződés rendezte meg, akik szerint a közterek nem csupán szemlesütött közlekedésre valók. -...
PálFeri a millenárisra költözik
Kiürül keddi estéken a Szentkirályi utca 30, mivel a Pál Feri atya által tartott alkalmak új helyre költöznek. Erről kérdeztem Gláser Andrást, a közösség egyik vezetőjét: Mi az oka, hogy elhagyjátok régi megszokott helyeteket? Mi lesz ezután? Azért...
Megvalósítható-e az egyház társadalmi tanítása a gazdaságban?
Gazdaságelemzés szakos hallgatóként, pláne második éve a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulva, sokszor tették már föl nekem ezt a kérdést. Tapasztalatom szerint a cím hallatán a legtöbb ismerősöm egy igen rövid cikket várna: „Nem”. A kérdésfelvetést...
Már nagyon régóta hallgatom Ádámtól és más hittanosoktól, hogy Pál Feri atya milyen érdekes előadásokat tart, és el kéne mennem, meghallgatni őt. De természetesen előítéleteimnek és makacsságomnak köszönhetően eddig senki sem tudott rávenni erre. Múlt...
Martin Luther King - Van egy álmom...
Ki is volt ő? Martin Luther King, Jr. (Atlanta, Georgia, 1929. január 15. – Memphis, Tennessee, 1968. április 4.) amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége....
ezen a szombaton. Csak nyitott szem, fül és szív kellett hozzá. A többit mind kaptuk. Köszönet érte! Hamarosan a TVShoeShine adás is érkezik az eseményről.
A nagy sikerű borkóstoló estünk után egy újabb gasztronómiai kalandban volt részünk Leitner Miklós jóvoltából, aki egy teamester hölgyet bízott meg azzal, hogy vezessen be minket a teák világába. Na nem a filteres teákéba! Azt sajnos elég jól ismerjük…...
A hagyományokhoz híven húsvéthétfőn (április 25-én) is megrendezésre kerül a Szieszta! Hogy miért érdemes eljönni? Vár rátok West Coast Swing tanítás, samba táncbemutató, csocsó, a szokásos sziesztás játékok az este folyamán. Emellett lehetőségetek...
Tettel és igazsággal a jövő ifjúságáért
Március 24-én, csütörtökön Dr. Farkas László ifjúsági lelkész vezetésével zajlott egyházmegyénkben az ifjúságpasztorációs szakmai nap. Az eseménynek Vác adott otthont, így a Püspök atya is megtisztelt bennünket jelenlétével és gondolataival. A program...
Roadmovie, vagyis a történet ahogy halad előre, úgy haladnak az előttük álló életben is a szereplők az úton, le délre, Louisianaba. Négy ember, négy sors. A szeretet hiánya, a meg nem értettség és a szerelem együttese valami olyasmit bont ki a szemünk...
A SZÖSZ névre keresztelt műsor minden második hét hétfőn, 19 óra 15 perctől hallgatható és feltett szándéka, hogy bemutassa egyházmegyénk pezsgő és rendkívül színes ifjúsági életét. Ha tudni szeretnéd, milyen a regionális találkozóink hangulata, milyen...
Copyright © 2024 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics