A(z) shoeshine kötelező kifejezést feltételezve, a következő 2813 eredmény található.

  • Közbenjáró ima

    Szeretettel hívunk benneteket, január 15-re, szombaton az esti 6-os misére és az azt követő szentségimádásra, ahol a Szent Ferenc kisnővérei teljesítenek "gyógyító szolgálatot". Sokan kérdezték tőlünk,hogy miért gyógyító mise ez s mit jelent a...

  • Farsang is lesz 2011-ben

    délután 5 óra. Aki még nem volt, és nem hiszi el, hogy milyen hatalmas egy ilyen buli, nézze meg a korábbi farsang ShoeShine adását és a galériában a képeket. Aki már volt, annak ismétlésképpen ajánlom. Röviden a program: játék, móka, kacagás, zene,...

  • ÉRZ 2011

    A Katolikus Egyház a korábbi Városmissziójának folytatásaként 2011. május 14-én egyszerre indult el a főváros körüli gyalogos zarándoklatunk, melynek fő célja a közös ima Budapestért. Az évről évre megrendezésre kerülő zarándoklat lehetőséget kínál...

  • Imahét a keresztények egységéért

    Ahogy az egész glóbuszon minden év januárjában, idén is lesz ökumenikus imahét és persze Gödöllőn is, hogy az ország keresztény, katolikus hívői az egység útján járva egy hétig együtt és közösen imádkozva fejezzek ki: "Igen is egy az Isten és együvé...

  • Angyalok Erdeje

    A ferencesek által fenntartott Autista Segítő Központ és Majorság első helyezett lett és ötmillió forintot nyert az Angyalok Erdeje elnevezésű karitatív kampányban, amely január 6-án zárult. Egy hónap alatt huszonötezer támogató szöveges üzenetet...

  • Régiós foci Gödöllőn - TVSS

  • Egy doboz cigaretta

    Apa és fia. Sétálnak. A főút szélén. Mellettük nyolcvanöt kilométer per órás átlagsebességgel húznak el az autók. Cseppet sem veszélytelen. Ők fittyet hánynak rá, nem is törődnek az életveszéllyel, csak mennek. Ki tudja hova… Egyszer csak megáll...

  • Az első napokban a füleden is lógnak

    IndexVideó

  • Szociális otthonban a kishittan - TVSS

  • Táncház - Január 8.

  • Állatok helyett inkább az emberek!

    "Angyalok erdeje www.angyalokerdeje.hu. A jótékonysági programban akár 5 millió forinthoz segítheti a ferences rendi Autista Segítő Központot, amely az 1. helyen áll a 150 résztvevő között. Csak az első helyen lévő szervezet kapja meg a díjat. Kérjük,...

  • Bocelli: A hangomat adom...

    Az ötvenkét éves toszkán énekes telt ház előtt szerepel New Yorkban, énekel a pápa előtt, a hétköznapokban pedig támogat egy fiatalokból álló csoportot, akik az utcán és a strandokon végeznek evangelizációs tevékenységet. A riporter kérdésére, miért...

  • Mások helyett

  • Tiszás Találkozó - TVSS

  • Jó hangulatú sport

    és a lábat is · egy kiképzett sportorvosi gárda a sérültek szakszerű ellátásához · média (pl. blog, ifigodollo.hu, TVShoeShine) a kívülállók (netán kívül ülők) gyors értesítésére a legszebb gólokról · egy ember (főszervező), aki az egészet megszervezi....

  • Szilveszter 2010

    ilyesmi. Bemutatásra kerül az elmaradhatatlan Madridi reklámfilm "Zólyomis", titkolt verziója, és minden ami kimaradt a TVShoeShine adásokból 2010-ben. Persze riporterre, interjúalanyra, operatőrre tekintet nélkül. :) Gyere el, bulizz velünk Te is!

  • Letölthető az adventi lelkigyakorlat

    Az elmúlt három nap hajnali roráté miséjén sikerült felvenni a Görbe József Atya által tartott lelkigyakorlatot. Bizonyára vannak közülünk páran (vagy éppen sokan), akik különböző okok miatt nem tudtak ott lenni (gyermek, munka, betegség, stb.), de az...

  • Vácszentlászlón a Galga - TVSS

  • A várakozás zsoltára

    2010. DECEMBER 19. 19 óra REGEJÁRÓ MISZTRÁL MŰVÉSZETI KLUB, BUDA A VÁRAKOZÁS ZSOLTÁRA Sudár Annamária és a Misztrál adventi műsora A Pannonhalmán tartott ősbemutató óta (2005) számos helyen előadott műsor Jékely Zoltán egyik versének címét viseli. Az...

  • Vácszentlászlói Galgás Rímekbe Szedve

    Nem mondta ott senki, hogy ez itt az enyém mindenki csak annyit kért, ami neki elég Sokan mondják, nekünk miért jártok oda, ki nem próbálta ezt még szerintem ostoba Beléptünk az ajtón nagy szeretet fogadott kapott a lelkünk egy nagy szeretet csomagot...

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú