A(z) hogyan kötelező kifejezést feltételezve, a következő 412 eredmény található.

  1. NagyeL – Nagyváradi Egyetemi Lelkészség

    utána már komolyabb témák kerültek elő, egy lerajzolt óra szimbolikájában az „életem óráját” próbáltuk beosztani, ki hogyan érzi, hol tart az életében és mi várhat még rá. Decemberben volt külön rorate mise is csak nekünk – a Mikulás is járt nálunk! -...

  2. Komolyan venni a szeretetet – Pár szó a Fokoláre mozgalomról

    reménytelenség jellemezte, ahogy a menekült családok próbáltak csendben meghúzódni a meleg elől az árnyékban és kitalálni, hogyan és merre folytassák az útjukat. A lakosok többsége levegőnek nézte őket, mintha csak a koldusok szaporodtak volna meg a...

  3. Csokrok helyett egy szál virág

    Ha visszagondolok azokra az időkre, amikor én a szakközépiskolából elballagtam és ezt akkoriban, hogyan éltem meg akkor megállapíthatom, hogy túl sok jó emlék nem él bennem. Nem azért mert utáltam az iskolámat vagy rossz viszonyom lett volna az...

  4. KéSZÜLJÜNK másképp!

    együtt lakom és kicsit jobban belelátok az életükbe, így hiteles számomra, amit képvisel, és amiről beszél, mert látom hogyan él családanyaként. Ella nagyon sok hasznos információt adott át a szülés folyamatáról, de a lényeg az volt, ami nincs leírva...

  5. Minél előbb el kell menni Taizébe! I. rész

    a kettősséget úgy magyarázta el, hogy gyakran arra vágyunk, hogy Isten, mint valami GPS navigációs program megmondja, hogy hogyan döntsünk. Ezzel a gondolattal kapcsolatban az is nagyon megmaradt bennem, amikor azt mondta, hogy „Isten nem úgy működik,...

  6. Hogyan legyünk boldogok? 2. rész

    „Napjainkban a boldogság kultuszát éljük. Önsegítő könyvek tucatjai kínálják az instant boldogságrecepteket. De mitől leszünk valóban boldogok, honnan fakad az igazi boldogság?” Isten boldogságra hív minket, a kérdés csak az, hogy ezt meghalljuk-e és...

  7. Uzsalyné Pécsi Rita: Fejleszthető-e az érzelmi intelligencia - Opensky

    a párkeresésben, a párkapcsolatban, az önnevelésben? Értelmes, okos felnőttek miért nem képesek az életüket irányítani? Hogyan lehet felkészülni a bizonytalan élethelyzetekre? Tanulható-e az indulatkezelés, hogyan „problémáznak” a nők, hogyan a férfiak...

  8. Hogyan legyünk boldogok? - 1. rész

    és 40% pedig változtatható, azaz a mi saját felelősségünk. Akkor ezt a 40%-ot kell maximálisan kihasználni; lássuk hát, hogyan! Klára Sonja Lyubomirszky, Hogyan legyünk boldogok? című könyvét vette alapul, ebben tizenkét fő gondolatot találunk....

  9. Tangó Jorge atyával!

    személyes portrét láthattam Jorge Bergoglióról: a Mussolini elől Olaszországból Buenos Airesbe menekült munkáscsalád fia hogyan jut el az argentin fővárosból a pápai trónig. A tangózni szerető, figyelmes és érdeklődő fiú hogyan lesz az első...

  10. Szökésem Észak-Koreából

    folyamatos éhínségjárványokról, fogságba esett turistákról, katonai díszszemlékről, majd néhány olyan hírről is, hogy hogyan tudtak észak-koreai polgárok kijutni az országból. Az ő történeteik, visszaemlékezéseik tudják csak igazán visszaadni ennek a...

  11. Porból porrá

    ebből a forgásból, mikor halála után feltámadt. Mit jelent a körforgás vagy éppen a teremtés? Mit jelent a megváltás? Hogyan kap helyet személyes életünkben ez a csoda? Ezekre a kérdésekre nehéz választ adni - a szavak sokszor elbuknak. Többek között...

  12. FEL!konf: egy konferencia a felelős fiatalokért

    április 23-án és 24-én! Ez a FEL!konf! Egy konferencia a felelősségvállalásért! Ha szeretnéd közösségben megtapasztalni, hogyan tehetünk együtt azért, hogy a minket körülvevő világ egy számunkra is élhetőbb hely legyen, ahol az emberi kapcsolatainkért...

  13. Laborczi Dóra és Gégény István: Tabuk nélkül egyházaink jövőjéről (2. rész) - Opensky

    Hogyan beszéljünk a kereszténységről? Mit értünk alatta? Kultúrát? Közösséget? Érdekeket? Értékeket? Elválaszt vagy összeköt? Kirekeszt vagy befogad? Van-e ma is aktuális mondanivalója, üzenete? És ha van, kihez, hogyan jut el? Ki érti? Azt mondja-e,...

  14. A jó pénz kiszorítja a rosszat

    az alulról jövő kezdeményezések és a kívülálló személyek, érintettek érdekeinek a figyelembe vétele is elengedhetetlen. De hogyan lehetséges mindez: Esendőek, törékenyek, tökéletlenek vagyunk csupasz önmagunkban. Isten nélkül maga a házasság is...

  15. Szeretet vs. félelem

    előítéleteid. Nézd meg, mit okoz ez benned. S mielőtt elvesznél a részletekben, tedd fel a kérdést, hogy szeretettel, hogyan tudod ezt megoldani. Ha magad, vagy a másik ember miatt nem megy, hát tedd meg azért, mert árthatsz annak, akiért Krisztus...

  16. X-Y-Z - generációs párbeszéd!

    a generációk között? A generációk közötti együttműködés az a terület, amelyben többek között olyan kérdések is felmerülnek: hogyan lehet a legújabb ultrapörgős kíber-generáció és a manuálisabb off-line generáció életmódját összeegyeztetni, közös térben...

  17. Zenével Isten nagyobb dicsőségére… Pócsi Ági lemezbemutató koncertjén jártunk - TVSS

    és énekes jelenik meg mostanában. Tavaly év végén egy lemezbemutató koncerten jártunk, ahol Pócsi Ági mutatta meg, hogy ő hogyan dicsőíti Istent.

  18. Keresztény gazdaság?

    a felvetődött kérdéseket is. Jó alkalom lehet ismeretszerzésre ez a konferencia például azoknak, akik azon gondolkoznak, hogyan lehet a keresztény szempontokat összeegyeztetni a gazdaságiakkal. Amennyiben pedig megragad a téma, lehetőség van arra is,...

  19. WebKispap: Hogyan kellene vitatkozni? - Ákos vs Telekom

    életben? Ez a téma is megérne majd egy videót, de most más szemszögből közelítjük meg ezt az Ákos vs Telekom csatározást... Hogyan kellene normálisan vitatkoznunk?

  20. Ki mondta, hogy nem lehetsz szent?

    amit akarsz. Ha úgy érzed, hogy padlón vagy, Akkor meg kell újulnod.” Hallgasd meg a Youtube-on Amiről rappelnek, Nézd meg hogyan élnek, Fiatalokért mit tesznek. Ha tetszik, amit látsz, És szeretsz rappelni Nyomj nekik egy lájkot, És kiáltsd velük:...

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú