A(z) magyar kötelező kifejezést feltételezve, a következő 350 eredmény található.
1982-ben Domán Ferenc atya kezdte összegyűjteni Kelet-Magyarországon az egyetemista korú fiatalokat Egerszalókon a Kármelhegyi Szűzanya búcsújáró helyén. Még abban az évben megkért, hogy segítsek. Örömmel tettem, és teszem ezt a lelkigyakorlat...
Május 31-én, a magyar jelentkezők száma 1374 volt a Genfestre! Mindez lehetővé tette hogy meg tudjuk becsülni, hogy a magyarországi fiataloknak mennyi helyre van szüksége a Genfesten. Így 2500 helyet tartottunk meg, a többit átadjuk a többi országnak,...
el, ezért az arra vágyókat segíti, hogy közösségre leljenek. Alapvető működése a közösségek közötti kapcsolatépítés. A Háló magyar kezdeményezés, őrzi és építi nemzeti értékeinket és egyúttal közös szolgálatra törekszik más nemzetekkel. Tevékenysége...
Több ezer önkéntes a református szeretetszolgálat Szeretethíd-programjain
Eddig több mint háromezer önkéntes jelentkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) május 18-19-i Szeretethíd nevű akciójára. Az első nap Budapesten, míg másnap Debrecenben osztanak szét süteményeket a rászorulók közt és rendeznek különféle...
Díjat kaphatnak a katolikus iskolák diákjai aktív közösségi tevékenységükért
javaslatot is tehetnek, melyek elbírálásáról a kuratórium dönt, az elismeréseket a tanévzáró ünnepségeken adják át. MTI/Magyar Kurír
Sok fiatal elretten mindattól, ami kitartást kér
érzelem, ami elmúlik. „Számos fiatal papot ismerek, – mondta, akik hivatásukat egy ifjúsági világtalálkozón értették meg.” Magyar Kurír
Negyvenéves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó
Május 19-én tartják a nyolcvanadik Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, immár negyven esztendeje évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelki napja. A nagymarosi...
helyszín kiválasztására. Fiatal kontinens, amely megérett arra, hogy egy ilyen rendezvényt megszervezzen. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Korábban a Magyar Kurír szemüvegén keresztül már beszámoltunk arról, hogy milyen volt az legutóbbi MEKDSZ téli tábor. Most a parokia.hu összeállításán keresztül nézheted meg milyen volt a téli tábor íze.
Nyílt levél nyugatról - kötelező!
élő David Baer teológia- és filozófiaprofesszor (Texas Lutheran University) nyílt levele, amelyben aggodalmát fejezte ki a magyarországi vallásszabadság és az egyházak jogállásának kérdésében. A levélhez azóta is folyamatosan érkeznek a hozzászólások. -...
Nincsenek közösségi terek az interneten kívül
A Magyar Kurír Farkas Laci atyával beszélgetett az egyházmegyénk ifjúság-szervezéséről, tervekről és a jelen nem mindig derűs valóságáról. "Őszintén szembe kellene néznünk azzal, hogy az a falu, ahol nincsen keresztény közösség a fiatalok számára,...
álló jegyespárokat várnak. Az előadásokból és közös beszélgetésekből álló sorozat február 22-én indul 19 órai kezdettel a Magyar Szentek temploma alagsorában. Aki minden alkalommal jelen van, az igazolást kap a kurzus elvégzéséről. Elsősorban a...
sokáig titkolt, elhallgatott eseményeiről. Minden vetítést rövid előadás vezet fel, amely segít elhelyezni az eseményeket a magyar történelem tágabb összefüggésében. A program alapját a Dr. Kopp Mária által összeállított, nagy sikerrel vetített...
Isten, Biblia, piaci rés, 66-os út
A Magyar Kurír beszámolója az idei téli MEKDSZ táborról: „Azt szeretnénk, hogy ne csak az afrikai misszióról legyen szó, hanem a körülöttünk lévő diáktársainkkal is beszélgessünk Jézusról. Sokkal nehezebb magunk körül misszionálni, mint elmenni a világ...
Gyorgyovich Miklós: az ökumené nem csak közös sátorépítés
jelenlévő KözösPont missziót szervező Ökumenikus Ifjúsági Iroda vezetője. Mi ez az iroda? Hogy áll az önkéntesség ma Magyarországon? Kit várnak a Szigetre? Hogy látja az ökumenét alulnézetből? Ilyesmi kérdésekről beszélgettünk vele. Hogy indul az év az...
Székely János püspök a hazánkat érő támadások okairól
oka? A valódi ok az, hogy hazánk olyan alapvető emberi értékek mellé állt oda, melyeket ma sokan lerombolni szeretnének. A magyar parlament olyan alkotmányt adott az országnak, amely Isten nevével kezdődik (Preambulum), amely azt állítja, hogy a magzat...
Ne veszítsük szem elől a fiatalokat!
a huszonegy esztendős Urbán Gábort, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola harmadéves hallgatóját kérdezte a Magyar Kurír. A Váci Egyházmegye egyedülálló kezdeményezése az Emberhalász Misszió. Mit takar ez az elnevezés? Ez egy ifjúsági misszió....
A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség, téli tábort hirdet. Táborról: - hangsúly a biblia használatán és imádkozáson (bibliatanulmányozási módszerek, imaállomások, pacsirta és éjjeli ima, imakérések közbenjárás) - idén a táncházban rocky tanítás...
A Bizalom Zarándokútja Berlinben
kérdéseit jártuk körül. A Bizalom Zarándokútjának berlini állomásán harmincezer fiatal – köztük több mint ötszáz magyar – gyűlt össze Jézus körül, hogy együtt keressük a szolidaritás új útjait. A találkozó gerincét a fogadó egyházközségekben és a...
Az evolúció, mint biológiai képtelenség
nincs és nem is képzelhető el, az evolúció pedig valójában nem is létezik. Érdekesség, hogy Szedmák András, mint egykor a Magyar Madártani Egyesület tagja, majd az emberiség evolúciójának kutatója, az utóbbi évekig elfogadta az evolúcióelméletet, így...
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics