Kicsit megváltoztattuk a forgatókönyvet a júniusi találkozón. Mert ugye, ha hegy nem megy Mohamedhez, nosza buszba ültünk és Becske határában megkezdtük az intenzív, egynapos pörkölődést a Galga-forrás megtalálásának reményében.
Izgalmas volt a spontán tereprendezés, amit az előadás árnyékban való meghallgatásának lehetőségéért csaptunk. Az említett előadást szétkaptuk 3 részre, amit 3 díjnyertes előadótól: Beszti, Szaab, Márti hallgathattunk meg (KÖSZI!) az anyaság-apaság téma különböző verzióiról, miszerint biológiai, pszichológiai és lelki értelemben is szülőkké válhatunk. Szó esett a mai magyar családok helyzetéről, a születésszabályozásról, az örökbefogadásról és a lelki atyaság/anyaság feladatairól is. A témát a kiscsoporton belül megszerzett párunkkal veséztük ki séta közben a megadott kérdésekből kiindulva. Majd újra megálltunk egy árnyékosnak remélt helyen és meghallgattuk a következő szösszenetet és ripít az előző mutatványt új párokkal.
Miután mindenki összes felmenőjét megemlegettük, és családról való elképzelését végigelmélkedtük a dombtetőn megebédeltünk, majd elkezdődött a várva várt akadályverseny, ahol a kiscsoportok üzemeltek csapatokként. Láttunk régi galgás arcokat, a csoporttársaink megetettek minket müzlivel (bekötött szemmel, hogy máshogy?), kerestünk teniszlabdát a fűben, búzában, lucernában, játszottunk vak vezet világtalant és egyéb csodás dolgokat. Nagy volt a lelkesedés, még nagyobb a nyári vihar, ami „Jöttem, láttam, zuhogtam. Te meg eláztál!” alapon eléggé leharcolta a társaságot. De, csak hogy egy klasszikust idézzek „Felkelt a Nap is, hogy mindent kiszárítson…” /from Noé/ beleértve az ázott galgás ürgéket is, akik továbbra is meghökkentően lelkesek maradtak! Röviddel az özönvíz után einstandoltuk a helyi templomot a szegény helyi nénik legnagyobb rémületére, és Lacatya misézett egyet nekünk a nap végére. Imádkoztunk galgás testvérünkért, Nikiért, aki nemrég hazament az Atyához.
Megemlékeztünk Trianonról és a találkozás örömével indultunk haza. Az aszódi, hatvani, kartali tesókat letessékeltük a buszról már útközben (nem kell semmi brutális vagy gonosz dologra gondolni, ők kérték!), úgyhogy ők sajnos nem vigyorognak ott a közös képen, amit ennek a nagy napnak az emlékére készítettek lelkes fotósaink (minimum 4 gépet hoztak, annyi fotó van, mint a nyű, tessék nézegetni hőn szeretett és agyonreklámozott ifigodollo.hu-nkon!). Összesítve tehát: lett egy kis színünk, lett egy kis elképzelésünk anyaságról, apaságról, meglett a kis forrásunk, és lett egy nagy közösségi élményünk! Köszönet a szervezőknek! Galga volt. Más volt.
