Évzáró bulit tart a Pál Feri köré gyűlt közösség június 24-én, pénteken az Erzsébetligeti Színházban

Eltelt ismét egy év. Bár több, mint negyed évig nem lesznek előadások, ennek ellenére addig is lesz lehetőségünk arra, hogy találkozzunk.

Idén nagyon sok minden történt velünk, sok mindennel lettünk gazdagabbak, sok szép ismeretség köttetett, de sok fájdalom is ért bennünket. Egy kis visszaemlékezést és hála adást tartanánk, majd egy rövid ismerkedős játékot, és utána egy fergeteges táncos bulit hajnalig. - olvasható a palferi.hu-n

Az est programja az alábbiak szerinte alakul:

 

  • 18:30 érkezés (azok jöjjenek elsősorban, akik szívesen segítenek az előkészületben)
  • 19:00 órától kezdünk. Lesz egy hálaadás, a kórusunk közreműködésével, majd rövid, képes visszaemlékezés az elmúlt év eseményeiről
  • utána a hangulattól és a létszámtól függően társas táncok, majd ismerkedős játékok,
  • 22:00 körül a nagy sikerű Hajó együttes fog zenélni (Borka Zsolt, Borka Ádám, Borka Zsombor és Sillye Gábor). Elsősorban bulis zenéket játszanak, olyan népszerű előadóktól, mint a Bikini, Republik, Demjén, Tankcsapda, Betrice, Ákos, Deák Bill, Quimby, Kispál és a Borz, Ákos és még sorolhatnám.

Jelentkezés, jegyek, további infó itt!

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú