A Javító című szituatív dokumentumfilmünk elkészítése sok kihívást és meglepetést okozott stábunknak az elmúlt két esztendőben. Őszinte hála van most szívünkben, mivel a filmet idén szeptemberben sikerült bemutatni a nagyközönség számára. A bemutató hétvégéjén a nagy érdeklődésre való tekintettel három teltházas előadást tarthattunk Budapesten, a Párbeszéd Házában.

Ezek után most őszinte vágyunk, hogy a film és annak igen fontos társadalmi üzenete minél többekhez eljusson. Szeretnénk, ha a film élő vetítések keretében, a feldolgozásra teret biztosító közegekben kerülne levetítésre. Szeretnénk minél több helyszínen és alkalommal, az ország különböző pontjain bemutatási lehetőséget biztosítani az érdeklődők számára.

Örömmel biztosítunk a jövőben ingyenesen kópiát szervezett vetítésekhez vagy közönségtalálkozókhoz. A járványhelyzet miatt azonban a közvetkező néhány hónapban sajnos fel kell függesztenünk az élő vetítések szervezését. A nagy érdeklődésre való tekintettel továbbra is elérhetővé tesszük a filmet online.

Ezen a weboldalon könnyedén küldhettek nekünk üzenetet vetítésszervezés, vagy egyéb visszajelzések kapcsán.

Bátorítunk mindenkit, hogy hívja és vigye a filmet szervezett vetítésekre! Bízunk benne, hogy a film inspiráló története így most sokakhoz eljuthat. Oszd meg te is, hogy minél többen láthassák.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú