Küldetésünk több szempont alapján fogalmazható meg. A küldetésünk elsősorban a misszió. Krisztus missziója. Célunk, hogy bemutassuk Istent, az ő szeretetét és befogadását minden ember számára. Küldetésünk így elsősorban Krisztus küldetése.

Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a missziós cél azáltal valósuljon meg, hogy az élet valóságát hitelesen mutassunk meg látogatóinknak, sallangtól és csúsztatásoktól mentesen. Célunk, hogy őszintén, nyersen és tisztán ábrázoljunk, olyan személyes történeteket is feltárva, amelyek első hallásra nem tűnnek könnyűnek. A közhelyekkel torzított, bulvárosodott kereszténység helyett egy egészséges és a mindennapok egyszerűségében élhető, krisztusi valóságot szeretnénk közelebb hozni olvasóink, nézőink számára.

Gondolkodtatni akarunk hívőket, nem hívőket, keresőket, ateistákat: bárkit, aki nyitott témáinkra. Nem nézzük hülyének a látogatóinkat. Bízunk bennük. Ahogy Krisztus is tette, inspiráljuk olvasóinkat, nézőinket arra, hogy gondolkodjanak, tegyenek fel kérdéseket, vizsgáljanak meg egy témát tüzetesen, több szemszögből. Vágyunk, hogy minden ember saját maga szabadon bontsa ki személyiségét, gondolatait. Mi ehhez kívánunk tartalmainkban segítséget adni, abból az abszolút értékű forrásból, mely keresztény identitásunkból fakad.

Küldetésünknek tartjuk továbbá, hogy a fent nevezett krisztusi értékeket modern formában és kortárs nyelvezettel mutassuk be, annak érdekében, hogy társadalmunk szemlélete és attitűdje változni tudjon, egy mindenki által vágyott pozitív irányba. Meg szeretnénk mutatni, hogy a keresztény világnak van élhető, egészséges arca.

Tartalmainkban olyan keresztény, kulturális termékeket szeretnénk létrehozni, amelyek nem csak a keresztény szubkultúrában értékelhetőek, hanem a profán világ számára is elismerésre méltóak. Ez azt jelenti, hogy nem elégszünk meg a gagyival, csak azért, mert keresztények vagyunk. Profi munkával, krisztusi értékeket hordozó, professzionális termékeket szeretnénk előállítani, amelyek művészi, kulturális és szakmai platformokon is megállják a helyüket.

A kereszténység nem korlát, nem fogyatékosság. Sőt, éppen ellenkezőleg, felszabadít és szabadságra hangol. Ez a gyakorlati tapasztalat az élet minden területén felemel és nyitottságot ad. Létezik a szórakozásnak az a formája, ahol kártékony tudatmódosítás illetve önmagunk vagy mások megalázása nélkül lehet önfeledten szórakozni. Nem vagyunk bigott, karót nyelt, unalmas emberek. Azt sem gondoljuk, hogy kereszténységünk arra hív minket, hogy passzívan, vagy épp félelmekkel terhelve éljük le az életünket anélkül, hogy valójában éltünk volna. A shoeshine.hu olyan bulikat és rendezvényeket kíván a jövőben is megrendezni, ahol helye van a kulturált és önfeledt szórakozásnak, és helye van az egymás iránti tiszteletnek és befogadásnak. Egy fiatal, ha egészséges, teljesen normális módon vágyik arra, hogy bulizzon, szórakozzon, próbálgassa a határait. Rendezvényeinkkel lehetőséget szeretnénk kínálni egy újfajta felszabadító, de biztonságos, és mégis profi, igazi partikultúra létrejöttéhez.

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú