Miért lép a sárba egy pápa? - A pápa elleni támadások „megfogható” okai
Ferenc pápa elődjeit is támadták, de úgy tűnik, őt jobban kritizálják. Több újságíró és társadalomkutató nekivágott (egyesek összefogva, mások egymástól függetlenül), hogy felfedjék a támadások növekedésének okát, és felkutassák a pápát kritizáló, vagy vele szemben álló irányokat, csoportosulásokat. Voltak, akik végiglátogatták a pápaellenes blogok, honlapok szerkesztőit, s a hasonló szellemű csoportokat, hogy megtudják szempontjaikat, céljaikat; sőt beszélgetőpartnerekkel egyeztetve, magnóra, filmre vették találkozásaikat, hogy a vizsgálataik eredményét közreadhassák. A különböző kutatások megállapították, hogy a kritizálók nincsenek sokan, de aránytalanul nagy visszhangot tudnak kelteni cyber módszereikkel.
Az idézett újságírók és kutatók a pápa elleni kritikák több forrására és okára mutatnak rá. Számos összefoglalás jelent meg e vizsgálatokról nagy nyugati újságokban és a világhálón is, melyek többféle rendszer szerint törekednek csoportosítani a támadások okait, illetve a kritizálókat és a támadókat. Az alábbiakban e kutatások alapján összefoglaljuk a megfoghatóbb okokat, illetve a kritizálók, támadók csoportjait:
1. A vizsgálatok azt jelölték meg a pápa elleni támadások növekedése elsődleges okának, hogy az internet általi kommunikáció lehetőségei folyamatosan nőnek, s ez jelentős szerepet játszik a kritikák széleskörű és gyors terjedésében. Az egyik tanulmány írója megállapítja: „a pápát támadókat gyakran csak az internet kapcsolja össze, legyenek azok katolikus tradicionalisták, Benedek után nosztalgiázók illetve Ferenc pápát el nem fogadók, legyenek a zsinat ellenségei” vagy azok, akik teológiai vagy politikai jellegű okokból és szempontokból támadják a szentatyát. Az ő vádaskodásuk kórusába beleolvadnak még a média alkalmi támadásai, s így egyetlen egységet látszanak alkotni.
2. A Ferenc pápát érő legtöbb támadás a Lefebvre érseket követők szűkebb vagy tágabb értelemben vett csoportjaitól származik. Róluk külön fejezetben szóltunk.
3. A pápa elleni megnövekedett számú támadások másik megfogható oka, hogy ő olyan pápa, aki kilépett a világba. A Ferenc pápát megelőző pápák a II. Vatikáni Zsinat óta mindannyian egyre közelebb kerültek a világhoz, a mindennapok emberéhez. De ő további jelentős lépéseket tett: már érsekként sem autóval utazott, hanem tömegközlekedéssel; nem a püspöki palotában élt, hanem egyszerű lakásban; a repülőn nem külön fenntartott helyen utazott, hanem turistaosztályon. Ezt a gyakorlatát pápává választása után sem változtatta meg.
Az eddigi pápák az Apostoli Palota harmadik emeletén, az ismert pápai lakosztályban laktak. Ő nem költözött ide, hanem a Szent Márta házba, mely mintegy a vatikáni vendégház, a papság azon tagjai számára, akik hivatalos ügyben ide érkeznek. Itt szállásolják el például a bíborosokat is a pápaválasztás idején. A Szent Márta házba költözés nemcsak a szegénység kifejeződése Ferenc pápa számára, hanem ő közel akar maradni az emberekhez. A házban 40 olyan püspök és pap él, aki a Vatikánban dolgozik, és gyakran érkeznek más vendégek is. A pápa reggel velük misézik, étkezik, és idejének függvényében szóba áll mindenkivel. Repülőútjain sem fenntartott helyen és válogatott kísérettel utazik, hanem együtt pl. az újságírókkal, és kész arra, hogy válaszoljon az általuk feltett kérdésekre. Ezek többségükben az adott utazással kapcsolatosak, de előkerülhet itt minden kérdés, amely éppen az egyházat vagy az emberiséget foglalkoztatja. Sok-sok újságíró elismerő tisztelettel állapítja meg, hogy a pápában az a lelkipásztor jelenik meg, akinek „bárány szaga van”, és akit éppen ezért szeretnek a mindennapok emberei.
A pápa elleni, nagyobb mennyiségű támadás egyik jelentős okának tartják a kutatók a pápának ezt a magatartását. Hiszen a nép közé ereszkedés, a mindennapok embereivel és az újságírókkal való könnyebb és gyakoribb találkozások következménye a megnövekedett számú beszélgetés. Ezzel pedig természetszerűen együtt jár, hogy egy-egy válaszát - melyet ilyen körülmények között nincs lehetősége teológiai szuperpontossággal kifejteni -, könnyebben félremagyarázzák. Világszenzáció lett például a félremagyarázott hír, mely szerint „ a pápa azt mondta, hogy nincs pokol”; hogy „a pápa állást foglalt a melegek mellett”; vagy hogy „a pápa diakónussá akar szentelni nőket” stb. A pápaellenes lefebrista vagy ún. katolikus lapok ilyenkor azonnal átveszik a hamis hírt. Keményen vádolni kezdik a pápát, hogy nem a katolikus álláspontot hirdeti, hogy liberális, hogy szembefordul az egyháznak vagy elődjeinek tanításával. Amikor aztán kiderül, hogy a hír hamis volt, a lapok vagy blogok nem kérnek elnézést téves híradásukért s az ahhoz fűzött hamis kommentárjaikért, hanem ezek említése nélkül áttérnek egy újabb vádra: hogy pápa létére miért nem fogalmaz óvatosabban, vagy miért tart kapcsolatot olyan emberekkel, akik félremagyarázzák szavait stb. Sokszor hívő katolikusok körében is elhangzik ez a (komolyan át nem gondolt) kritika: „miért nem vigyáz jobban a szavaira a pápa”, vagy „miért áll szóba olyanokkal, aki félremagyarázzák”.
Ferenc pápa valamiképp önmagában valósítja meg azt, amire az egyházat is hívta, hogy lépjen ki, és menjen közelebb a hétköznapok emberéhez (Evangelii Gaudium 20-24). Ennek fontosságát és evangéliumi tartalmát elméletileg kevés teológus vagy keresztény vitatja. De ha kellemetlen következmények jelentkeznek, akkor jönnek a vádak. Ilyen kritikákkal kapcsolatban azonban eszünkbe juthat, amit a pápa többször kijelentett: „Szívesebben látok egy olyan Egyházat, amely megsebesült és bepiszkolódott, miközben kiment az utcákra, mint egy olyan Egyházat, amely belebetegedett a zártságba és a kényelembe, mert a saját biztonságához ragaszkodott.” (EG 49) Az ő életében tényleg megvalósul, hogy kiment az utcára, de az is, hogy ennek következményeként jobban be tudják piszkolni.
