Kedves Barátaim, és Ismerőseim!
A trióval töltött három hetes Japán turné után ismét teljes erővel belevetettem magam a BB világába. :-)
Egyik TV-ből ki, a másikba be, hogy minél többen értesüljenek a hírről:
a Bolyki Brothers Dec. 20-án nagyszabású karácsonyi koncertet ad a Millenárison.
Egyebek mellett két lemez anyagát mutatjuk be: az idén elkészült POWER, és a még meleg Bolyki Karácsony című albumot is (ezen az 5 dalos lemezen magyar nyelvű, karácsonyra készült dalok találhatók)
A Millenárison fellép velünk a géppuskakezű hegedű virtuóz, ifj. Lendvay Csócsi József, aki élőben mutatja meg, hogyan kell Paganinit játszani.
A POWER című albumon játszik Bársony Bálint szaxofon művész is, így ő is velünk lesz vasárnap a 23. Zsoltárral.
Belépők 4990 (tehát 5000) Ft-os áron kaphatók a Broadway jegyirodában, náluk a neten, és a helyszínen -de én az elővételt javasolom, mert viszonylag "kicsi" a Teátrum nézőtere, és már most nagyon fogynak a jegyek, nehogy valaki lemaradjon! (A honlapunkról is elérhető a Broadway jegyvásárlós oldala)
Ezzel a nagy koncerttel nincs vége a BB idénynek, mert januárban Vukán-Szakcsi-Bolyki-Balázs Elemér a Müpa-ban, februárban pedig szintén ott a BackIIBlack-Bolyki Brothers "Áthallás" című zenetörténeti jelentőségű vállalkozása.
Bolyki András
Örömmel jelentjük, hogy a következő találkozó időpontja ki lett tűzve: december 5-én Mogyoród fog otthont adni az ifitalinak. Továbbra is a papsággal fogunk foglalkozni, az előadás anyagát letölthetitek a www.mente.hu oldalról. Hozd magaddal egy barátodat is! :)
Bővebb infó, jelentkezés, óhaj-sóhaj-panasz-
Szeptember 23-án az ország több helyszínén és a határon túl is imaestre gyűlnek össze fiatalok a tiszta szerelem melletti elköteleződésért. Budapest – Örökimádás-templom Debrecen – Szent Anna-székesegyház Nyíregyháza – a Szent Imre Gimnázium nyilvános kápolnája
18 óra – szentmise Bíró László püspökkel, majd szentségimádás, közös ima, tanúságtétel
18.30–20.30
18 óra – szentmise, utána szentségimádás
Hamarosan megrendezésre kerül a Pécsi Taizéi Találkozó is október 23-25-ig, melyre a szervezők elsősorban 17-35 éves fiatalokat várnak. (Nem csak Magyarországról!!!) Október 1-jéig jelentkezhetsz. További részleteket itt találsz: http://www.taize.fr/article8000.html
A következő galgamenti ifitalálkozó időpontja október 10, a helyszín pedig Hévízgyörk.
Témánk: a Szolgálati papság lesz. "Az egész világ üdvösségét nem a papok, hanem mi kersztények szolgáljuk!" Mi az egész világért felelősek vagyunk!
Program
A segítőknek 9.00 -től kezdődik a nap.
9.30 - Regisztráció
10.00 11.00 - Ismerkedés
11.00 - 11.30 - Előadás Misu kezei közül
11.30 - 12.30 - Kiscsoportos talking
12.30 - A téma közös lezárása
13.00 - Ebéd
14.00 - JáTéK (énekpróba)
16.00 - Szentségimádás
16.30 - Szentmise
Sok szeretettel vár a galgás KT dream team!
Augusztus 17 -én 18.00 -tól, a most jubiláló 10. szkólatábor táborlakói jönnek el hozzánk a Szentháromság templomba egy mise és egy koncert erejéig. Légy ott, hangzásban nem lesz hiány, mivel 120 angyalhangó kislurkó feszíti idén a táborszervezők idegeit.
Egy egészen értékes különlegességet szeretnék a figyelmedbe ajánlani a hétvégére. Nagymaroson egész hétvégés misztrál fesztivál lesz.
A fesztivál céljai
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics