A következő találkozási lehetőség, ahol újra megbeszélheted a veled és barátaiddal történeteket Galgahévízen lesz szeptember 13 -án! Eme szép és kedves kis falu fog otthont adni a következő Galgamenti találkozónak.
Szombaton reggel 9 kor autókkal indulunk a Szentháromság templomtól. További információ Zsolt atyánál és Farkas Laci atya, ifireferensnél!
Kedves fősulis kolléga!
Augusztus 11-15 -ig Kétbodonyban lesz Péter atya vezetésével a nagy hittantábor. Indulás hétfő reggel 6.45-kor a Szentháromság templom elől. A további részleteket megkapod Máthé Ágitól telefonon!
Várunk szeretettel!
Pénteken megkezdődött az idei Váci egyházmegyés találkozó, melyre ha jol tudom 4000 érdeklődőt vártak. (?)
Ígyhát mi fiatalok is kikocsikáztunk az eseményre, és mondhatom nem bántuk meg, sőt inkább azok bánják akik nem voltak, de nagyon!J
Délelőtt sportprogramokon vehetett részt az odalátogató, majd 1 óra körül közös szentmisére gyűltünk össze a bazilikában, ezt követően (hogy éhen ne haljunk:) kaptunk ebédet, amelyet Zsolt atya kellemes társaságában egy eredeti bástyán fogyasztottunk el. Ezt követően az atya meghívott minket életünk legfinomabb fagyi evésére. (aki ki hagyta az… bánja csak!:) Ezt követően a barátok templomában gyűltünk össze és tekintettük meg a zenés keresztutat, majd nézhettünk végig egy nagyszerű pantomim játékot. Ezt követően szabad volt a program, várostnézhettünk, beszélgethettünk nevethettünk…
A napot a Gável testvérek szokványosan fantasztikus koncertje zárta le.
Köszönjük az együttlétet Uram!
Idén július 17-20-ig, "Magyar Sydney" néven Magyar Katolikus Ifjúsági Napok lesznek Egerben, ahová a Váci Püspökség 300 fiatalt szeretne küldeni, és részvételüket Püspök atya anyagi hozzájárulásával is ösztönzi. Így mindössze 5000 Ft-ba kerül a teljes részvétel és ellátás.
Ezt a kedvezményt azok élvezhetik, akik még májusban, de legkésőbb június 1-ig jelentkeznek. Jelentkezni a plébánostól igényelt jelentkezési lap visszaküldésével lehet vagy a www.eger2008.hu honlapon keresztül. A postára adás dátuma, illetve az elektronikus regisztrálás időpontja még határidőn belüli jelentkezést jelent. Ha csak egy-két napra tudsz jönni, akkor is regisztrálnod kell, s természetesen nem kell a teljes költséget fizetned. Ha nem regisztrálsz, lehet, hogy nem engednek be a programra.
„Ugye lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton
és feltárta előttünk az Írásokat?” (Lk 24,32)
Vannak könyvek, amelyeket – rossz kifejezéssel – csak kiolvasunk. A számunkra kedvesebbeket esetleg többször is elolvassuk. Olvastad már például az Egri csillagokat vagy a Bűn és bűnhődést? De mennyire furcsán hangzik az a kérdés, hogy olvastad-e már a Bibliát? Az nem olyan könyv, amit csak úgy elolvas az ember…
Biztosan Veled is előfordult már, hogy levelet – kicsit reálisabban nézve e-mailt :) – kaptál valakitől, aki fontos neked, akinek adsz a szavára, s amikor másodszorra elolvastad, bizonyos szavak, mondatok újra megszólítottak. Azok a szavak, amelyek fontosak neked, folyton újraértelmeződnek, s általuk új értelmet nyerhet a kapcsolatod is azzal, akitől a levelet kaptad. Lehet, hogy évekig elkísér, és egy nehéz helyzetben erőt meríthetsz belőle. Ez fordítva is igaz: sohasem tudhatod, hogy egy bátorító szavad mennyit ért és éppen mit jelentett valaki számára.
A szó természete, hogy mindig mond valamit
Azok a szavak, amelyeket levelekben, könyvekben vagy más írásokban olvasol, pontosan annyira szólnak hozzád, amennyire nyitott vagy befogadásukra. Ha hívő ember vagy, biztosan fontos számodra az Istennel való kapcsolat, s bárki másénál jobban adsz az Ő szavára. A Szentírás szavai által Ő szól hozzád. Ezek a szavak egyrészt arról beszélnek, Akitől származnak, másrészt beszélnek rólad és a kettőtök kapcsolatáról. Mint a neked írt levélhez, újra és újra vissza lehet térni hozzájuk, minden alkalommal valami újat, valami mást mondanak, de mindig valami személyesen nekünk szólót hordoznak.
A szó mindig valakihez szól
Senki nem hallja meg azt, aki magában beszél. Senki sem hallgathatja kedvenc együttesének dalait, ha azok nem készítenek CD-t. Írhatsz akár ezer e-mailt is, ha nincs interneted, sosem ér célba a leveled. Isten sem a „mennyei asztalfióknak” :) szánta, amit közölni akart velünk! A Biblia nem monológ: hozzánk szól, megszólít. Személyesen engem, személyesen téged. Mintha szerelmesleveleket írt volna, hogy ezeket összekötve átadja neked. A többi már rajtad múlik, a kérdés csak az: elolvasod, esetleg újra és újra elolvasod? Nem is gondolnád, hogy a Szentírás mennyi történetében, szereplőjében, mondatában magadra ismerhetsz, hiszen a Könyvek Könyve az emberiség tapasztalataira épít.
A Szentírás a saját segítő erejéről is beszél. Képzeld magadat az emmauszi tanítványok helyébe: Jeruzsálemből Emmauszba igyekeznek. Az elmúlt napok történéseiről beszélgetnek. Szomorúak. A korábban Megváltóként ünnepelt názáreti Jézus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ekkor maga Jézus csatlakozik hozzájuk, az egyetlen, aki „nem tud” a Jeruzsálemben történtekről. Újramondatja saját szenvedéstörténetét a tanítványokkal, elmesélteti velük az eseményeket, majd bekapcsolódik a saját haláláról folyó beszélgetésbe és elmagyarázza nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. Azért figyeld a két tanítvány helyzetét is: lassan megértik a történetet, amely századokon át Jézusról szólt, és nem sejtik, hogy a végén ők is benne lesznek a Bibliában… :) A történet végét ismerjük: a kereszthalált nem lehet meg nem történtté tenni – de a tanítványok megfordulnak az úton. Visszatérnek a közösségbe, s ezután céljuk a kereszthalálban való dicsekvés lesz. Jézus szavakhoz segíti tapasztalataikat, érzéseiket, az Írások által megerősíti hitüket és választ ad kérdéseikre.
A szó választ is kíván, folytatásra vár
Bizony, a szó olyan, hogy választ vár. Ugye vannak jó barátaid, akiknek adhatsz a szavára, akik nem szegik meg neked adott szavukat? Arra a szóra vársz, amiben megbízhatsz, ami egyszerűen „úgy van”, ami megvalósul, megtörténik. Hiteles és továbbadható. Az Istentől kapott szó azért van, hogy mondanivalója legyen. Számodra és azok számára is, akiknek talán éppen te viszed el az örömhírt…
A Biblia évében így készüljünk a tavaszi Nagymarosi Találkozóra:
Május 1-én 29. alkalommal vágunk neki a Budapest és Márianosztra közötti zarándoklatnak. Miért is vállaljuk csütörtöktől szombatig a fizikai nehézségeket, a kényelmetlenségeket? Miért tegyük ki magunkat a barátaink és egy csomó idegen között fáradalmaknak? Tudunk-e értelmes dolgot csinálni három napig 60 km-t gyalogolva? Érdemes-e rászánni a szünetből ennyi időt?
Az eddigi zarándoklaton résztvevők tapasztalati azt mutatják, hogy igen. Érdemes rászánni, érdemes vállalni, megéri nekivágni. Igaz, hogy a zarándoklat nem egy sima kirándulás. Minőségében valami új élmény vár ránk. A beszélgetős szakaszokat csend váltja fel, amit majd imádság követ. A gyaloglás fáradalmai, egymás elfogadása, a közös étkezések és imák mellett szellemileg felfrissülünk és lelkileg feltöltődünk. A zarándoklat az egész embert megmozgatja és formálja. Kicsi, néha jelentéktelennek tűnő apróságok is képesek naggyá növekedni és csiszolni-alakítani. Mindezek pedig csendben, gyakran láthatatlanul történnek. Mint a fontos dolgok általában… Mindezek Isten működésének jelei.
Az előző zarándoklatok témáit sokszor, egy bölcs mondás, egy ünnepi felhívás, vagy egy szentírási részlet adta. Az idén magát a Bibliát helyezzük a középpontba. A magyar püspök atyák 2008-ban különösen is a Bibliára irányítják a figyelmünket, amikor körlevelükben így írnak: „Az ember sok mindent megtudhat a világról, fölismerheti Isten létét is, azonban Isten üdvözítő tervét csak az Ő kinyilatkoztató szavából ismerhetjük meg.” A Biblia Éve nekünk, fiataloknak különleges üzeneteket hordoz.
A Biblia Isten szava.
Ez a páratlan értékű könyvek gyűjteménye nemcsak érdekes elbeszélések, szép versek, mély emberi drámák és találkozások tárháza, hanem üzenet. Isten üzenete. Sőt, Isten szerelmes levele. Szerzője a Szentlélek, aki az írók tucatjait sugalmazta az isteni igazság megfogalmazására. Nem csupán javaslatokat tesz, vagy véleményt mond, hanem a Mennyei Atya szerető tekintélyével lép fel. Szeretlek. Fontos vagy. Hallgass rám!
A Biblia az élet szava.
Korunk sokféle szellemi kínálata mellett a Biblia nem egy a sok közül. Isten benne közölte az élet titkát, az igazság megismerésének kódját és a jóban való növekedés zálogát. Szent Igéjeként vesszük kézbe és tiszteljük. „Az élet Igéjét hirdetjük nektek. Az élet Jézus Krisztusban jelent meg. Mi tanúságot teszünk róla, hogy örömünk teljes legyen.” (v.ö.: 1 Ján 1,2-4). Az élet szavában az Ószövetség Jézust készíti elő, az Ő személyére mutat rá. Az Újszövetség – különösen is az evangéliumok – Jézusról, mint a világ egyedüli Megváltójáról és Üdvözítőjéről szóló tanúságtételek összegzése. Az élet szava nélkülözhetetlen a helyes önismeret és önnevelés, a családi és közösségi élet alakításához, valamint az értékekben való növekedéshez. Minden helyzetben eligazítást és támaszt ad. Engedd, hogy általa Jézus mutassa neked az utat!
Az Úr társat, élelmet és fényt ad.
Ő maga kísér, Igéjével táplál és Szavának világosságával vezet
Nagymarosi találkozók a jövőben
A következő időpontokon várunk mindenkit szeretettel Nagymarosra:
2014 tavaszi találkozó: október 4.
Aki már volt, tudja, hogy milyen jó szokott lenni ez az együttlét, aki még nem volt, annak itt az idő, hogy megtudja!
Fontos, hogy ott legyél!
A Mária Rádió és a Mária Út Közhasznú Egyesület Közép-Magyarországi Csoportja
összbudapesti Élő Rózsafüzér szervezői megbeszélést tart,
melyre mindenkit, aki a szervezésben feladatot vállal,
szeretettel hív és vár.
2008. április 22-én 17 órakor
Veres Pálné u. 10. 1. em.
KIM (Keresztény Ifjúsági Mozgalom) helységében
Program
© Ima – 5 perc
© Beszámoló, mi zajlott eddig a központi szervezés részéről – 10 perc
© Szakaszonkénti bemutatkozás, beszámoló, ellenőrző listák – 45 perc
© A füzet tartalma, előállítása – 10 perc
© Bejelentés, engedélyek – Ellenőrző lista – 15 perc
SZÜNET 20 perc
© Adománygyűjtés – 5 perc
© Szórólap I. templomokba vihető – indulások, elérhetőségek – 10 perc
© Szórólap II. Kik vagyunk mi szórólap, tartalma, előállítása, terjesztése – 10 perc
© Jelvény – 10 perc
© Ima – 5 perc
VÉGE: 19:25
Szlávik Lászlóné Gubicza Katalin
Az Élő Rózsafüzér Zarándoklat
2008 évi megbízott koordinátora
06-20-9673-988
Háló találkozó 2008 április 12-én, Balassagyarmaton
További info: www.halo.hu
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics