Úgy elmennék erre a koncertre, szerinted hívőként szabad?” – Félrenyeltem a teát, amikor egy kedves ismerősöm feltette nekem ezt a kérdést, és aggódó tekintete még a lehetőségét is kizárta annak, hogy viccelt volna. Néhány pillanatig megszólalni sem tudtam (esetemben ez a szituáció igen-igen ritka); azután, ahogy felfogtam a kérdés jelentését és jelentőségét, mélyen elszégyelltem magam. Szégyelltem magam azért a képért és üzenetért, amit közvetítünk Istenről és a Vele való életről. Szégyelltem magam, hogy egy Őt igazán mélyen szerető emberrel elhitetjük, hogy nem szabad hangos zenére táncolni hívő keresztényként, mert az Isten szemében nem kedves – annak az Istennek a szemében, aki, hogy a legnagyobb klisét gyorsan ellőjem, megmentette a bulit egy lagzin.

Míkal, Saul leánya éppen akkor tekintett ki az ablakon, amikor az Úr szövetségládája Dávid városába ért, és látta, ahogy Dávid király ugrándozva járja a szent táncot, ezért szívből megvetette őt.” (1Krón 15:29)

Időnként úgy érzem, túlságosan hasonlítunk Míkalhoz, és nem eléggé Dávidhoz. A külsőségekhez való ragaszkodás elhiteti velünk, hogy a bulizás, az ugrándozás nem illik egy hívő emberhez, pedig hányszor szólít fel Isten az örömre és az ünneplésre! A bulinak nem kell az önmagunkból kivetkőzésről szólnia – megélhetjük benne az Úrtól kapott szabadságot és örömöt, élvezhetjük a zenét, ami szintén az Ő ajándéka, hálával és közösségben. Létezhet keresztény partykultúra, rajtunk múlik, hogyan élünk a lehetőséggel, hogy a bulizást is, mint bármi mást, Isten dicsőségére, az Ő szeretetét ünnepelve tegyük. És még csak tánctudás sem kell hozzá, szerintem Dávidnak sem volt.

Ha kedvet kaptál a tánchoz és megnéznéd, milyen bulit csapunk mi, keresztények, ne hagyd ki a Manna FM és a ShoeShine különleges nyárnyitóját, a MayNight Fever Partyt! 
További infókért és a jegyelővételért csekkold a Facebook-eseményt!

BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS

Új város

Új város

Jezsuita bloggerek

Új ifjú