Azt hiszem földi szavakkal mennybéli állapotot, két érzés vegyítésével lehet a legjobban leírni. Ha el akarnám magyarázni, hogy milyen lehet a paradicsom akkor így tenném.
Egyrészt azzal az érzéssel, mikor a szerelmeddel, kedveseddel együtt vagy. Az időt olykor meg akarod állítani, annyira jó, békés, megnyugtató.
A másik, egy olyan táncház, amiben részt vettem Fóton, a Zeng a lélek népművészeti fesztiválon. Egy olyan táncház, ahol igazi jó emberek vannak együtt, boldogan dalolva, táncolva, örömmel. A lányok mind szoknyában. Mindenki táncol, boldogok az emberek. Pálinkás üvegek csendülnek, sült kolbász, és bor ízesítik a pillanatokat. Meleg van, de nem füllesztő, hanem olyan meleg, melyet élvezel és még kívánsz is. És úgy táncolsz, hogy majd csorog rólad a víz, mint ha esőben állnál. De nem állsz meg, tovább, tovább. Dinamizmus, energia, pezseg a levegő. Jó volt Fóton lenni, megkockáztatom, leírhatatlanul jó volt. Együtt táncolni, seregni-forogni. Egyszer kérlek próbálj ki egy ilyet.
Ehhez még képzeld hozzá, hogy mindenkit ismersz és mindenki a testvéred.
Ha ezt a két érzést összeöntöd, talán egy kicsit érthető a mennyország. De valószínűleg még akkor sem jársz a közelében.
"...Sok fiatal aki megkeres, közülük sokukban merül fel az alapkérdés a házasság előtti szexualitással kapcsolatban: szabad..? nem..? mi..? hogyan..?
Az lett a tapasztalatom, hogy sok esetben ezzel a problémával érkezők felé semmi mást nem tudunk mondani, mint törvényeket, melyeket úgy is tud, vagy moralizálni tudunk vele szemben, melyeket úgy is átél. Különben nem jönne. Tehát tök fölöslegesen érkezett hozzánk... :)
Rájöttem, hogy egy harmadik úton kell járni: Nézd, ezt is tudod, meg ezt is, az egyház itt húzott egy határt, ezt ismered. Én nekem nem áll módomban ezen változtatni, az itt van és kész. Te pedig tégy amit akarsz! Átléped, átléped, de ez esetben viseled a következményeit! Ilyen egyszerű. Lépd át és viseld a következményét.
Kedves Hittanos Testvér!
- Pénteken lesz az utolsó ifihittan idén!
- Összevont hittan lesz, tehát 17:30-kor kezdődik, és a nagyok is itt lesznek.
- Lesz játék!
- Élménybeszámoló!
- HOZZ SÜTIT vagy NASIT, üdítőt!
- ADD TOVÁBB!
- A JELENTKEZÉSI LAPOT MINDENKI HOZZA VISSZA KITÖLTVE!!!
VÁRLAK PÉNTEKEN 17'30-kor a közösségi házban! Jó volt idén is veletek...:-) Zsolti atya
Isten művész: Csakis egyedi példányokat teremt. Nem sorozat gyártott termékek vagyunk.
...
A szépségnek semmi köze az esztétikumhoz. Az a szép ami igaz, és az az igaz amit Isten jelenlétében élünk át. Akkor vagyunk szépek, amikor önmagunk vagyunk, nem próbálunk meg mások lenni, és nem félünk megmutatni önmagunkat,
...
A valóság: Én = Amit Isten gondol rólam. Istennek pedig az a véleménye: "Drága vagy, a szememben és szeretlek." (Iz 43)
Akinek gyenge, vagy negatív az önmagáról kialakított képe, az túlságosan függ mások véleményétől; hiányzik az önbizalma a kapcsolatteremtésben; pesszimista az életfelfogása; túlzott jelentőséget tulajdonít a megjelenésének, teljesítményének, beosztásának.
...
elégedetlen, nincs kibékülve önmagával ... állandóan azzal küszködik, hogy valaki mássá váljon. Védekező álláspontba helyezkedik kommunikációjában, fél a bensőséges kapcsolattól, állandóan negatív címkéket ragaszt magára, részleteket illetően tökéletességre törekszik.
Május 29-én több mint 250-en zarándokoltunk Budapestért Máriabesnyőtől Fótig. Leírnám, hogy számomra miért volt „élő” ez az út. Először is azért, mert életkortól függetlenül a Szűzanyával voltunk: jól esett a hallani, hogy egy 13 éves kamasz is hajlandó rózsafüzért mondani és énekelni, illetve jól esett látni, hogy 70 év fölött sem csökken a lelkesedés, sőt! Sokat jelentett a testvéri közösség, amit meg tudtunk élni, és az, hogy minden állomáson várva voltunk.
Másodszor a természet is élő volt, és a zarándoklat valahogy segített, hogy a természet szépségeire őszintén, hálásan rá tudjak csodálkozni. Így minden, amit láttam, mindenki, akivel ott voltam sokszoros ajándék volt nekem.
A Szűzanya nagyon is élő, és folyamatosan ránk vár. Ha, kinyitjuk Számára a szívünket gyógyulhatunk, és általunk a világ is gyógyulhat.
Pálúr Szabina
Hogy az esküvők száma évről évre csökken, az ismert tény. De hogy a pornográfia hogyan járul hozzá egy család széteséséhez, az már kevésbé. Pedig az adatok szerint ahogy nő a pornográfia fogyasztása, úgy nő a válási ráta is – írja az Igen.
Ennek a pornográfiai telítettségnek a hatásai egyre láthatóbbak Amerikában is. A legtragikusabb hatások az rendszeres pornófogyasztó férfiak családján figyelhető meg. A pornó és a hűtlenség ugyanis felcserélhető - a kettő szinte ugyanaz. Egy nemrég készült amerikai tanulmány szerint a pornográfia csökkenti az alkalmasságot a házasságra, és gyengíti a házasságot fenntartó erőket – írja az Igen a Catholic World Reportra hivatkozva.
Újdonság, és szeretettel ajánljuk figyelmetekbe, hogy a Mária Rádióban kéthetente jelentkező ifjúsági műsort indítottunk SZÖSZ címmel, melyben az egyházmegyénk ifi életével foglalkozunk. Minden második héten, kedden 19:20-tól hallgathatjátok. A frekvenciákról információt a www.mariaradio.hu oldalon találtok.
Mivel a fácán-sori templom a Szentléleknek van szentelve, minden évben pünkösdkor tartjuk a búcsút. Az összejövetel lényege, hogy beszélgessünk, megismerjük, ki mellett is ülünk talán minden misén. Reggel misével kezdődött a nap, utána a padok és asztalok együttes áthordása után átvonultunk a gimnázium területére. Itt mindenki kirakta a süteményt, gyümölcsöt, amit hozott, és elkezdődtek a programok.
Nem sokkal később már a gyerekek pöttyös pólókban mászkáltak, mivel az egyes feladatokért, kézműves foglalkozáson való részvételért járt pont. Volt gyöngyfűzés, papírsárkány-készítés, gyertyaöntés, társasjátékozás többek között. Később megszűntek a pontos pólók, a beváltott ajándékoknak köszönhetően. Így a kisebbek új sapkában, esetleg új kisautóval a kezükben játszhattak tovább. Természetesen a sport sem maradhatott ki, rögtön a kezdéskor elindult a már-már hagyománnyá vált méta. Ezután rögtön foci következett, majd ebéd után ismét méta, miközben az "istállóban" elindult a kosár is, tehát mozgásból nem volt hiány. A kisebbeknek még arra is volt erejük ebéd után, hogy kimenjenek szám háborúzni az erdőbe, természetesen néhány vállalkozó szellemű és kevésbé fáradt nagyobb gyerek kíséretében.
Az ebéd az évek óta megszokott, és a naphoz már hozzátartozó finom gulyásleves volt, ami után a nagyobbak Frigyes testvér vezetésével kimentek a temetőbe megemlékezésre. Estefelé megindult a szalonnasütés, nyársalás, majd vesperás zárta a napot. Örülök, hogy ott lehettem, és megismerhettem ismét sok kedves embert.
Köszönöm, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek.
Réka
Május 22-én rendezték meg a hetedik cigány–nem cigány találkozót a gödöllői Premontrei Gimnázium aulájában. A találkozón ezúttal a közép-magyarországi települések vettek részt.
Immár hetedik alkalommal rendeztek hazánkban katolikus cigány–nem cigány találkozót. Az idei rendezvény azonban kissé eltért az eddigi országos találkozóktól: a mostani rendezvényen kívül még két regionális és egy kistérségi találkozóra kerül sor. A keleti régióban Nyíregyházán szeptember 18-án, a dél-dunántúli régióban pedig Alsószentmártonban november 11-én szerveznek találkozót. Ezek mellett október 2-án Gyömrőn tartanak kistérségi találkozót.
Az MKPK Migrációs Irodája és a Ceferino Ház, a Váci Egyházmegye cigányevangelizációs irodája által szervezett rendezvény ez évi mottója: „Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok”. A szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök, Székely János, az MKPK cigánypasztorációval megbízott püspöke és Dúl Géza mutatta be. A nap során az Eucharist együttes látta el a zenei szolgálatot.
A találkozón több százan vettek részt. A gyermekeknek délelőtt játékos foglalkozásokat tartottak, míg a felnőtteknek olyan papok meséltek élményeikről, tapasztalataikról, akik a cigánypasztorációban teljesítenek szolgálatot. Délután a régió gyermek- és ifjúsági csoportjai mutatták be zenés-táncos műsoraikat.
Május 15-én került megrendezésre a 13. Országos Szentjánosbogár Métabajnokság. A küzdelmek gyermek, serdülő, ifi és felnőtt korosztályban zajlottak volna, de végül az egyetlen gyerekcsapatot a serdülők közé osztották be némi szabályok biztosította előnyökkel.
A helyszín a Hajógyári-sziget volt. A hely szelleméhez - a hajókhoz, illett egy nagy esőzés, ami az adott közlekedési eszközhöz igazította délutánra a terepet. Ennek ellenére, vagy épp ezért, fantasztikus hangulatban telt a nap. A sármétát ugyanis az különbözteti meg a vármétától, hogy mókásakat lehet benne esni-kelni és több métereseket hason csúszni, hogy még elérjék a játékosok a következő várat. Külön nehezítés, hogy a két csapat ruhája a meccs végére ugyanúgy néz ki - sarasan.
Az egyetlen komoly veszélyforrást a hidegtől elgyengült kezekből a víz miatt csúszóssá vált és így végül ballisztikus pályára igyekvő ütők jelentették, de az ütőcsapatok, akár az ellenfél testi épsége árán is vállalták a kockázatokat, mert mint Münchenben, "a játékoknak folytatódniuk kell".
Mindennek ellenére, hiába lehetett előre tudni, milyen idő is lesz, a bajnokság valóban országos volt. Érkeztek csapatok Szegedről (2), Nyíregyházáról és Szombathelyről is.
A napot végül jó keresztényekként misével zártuk hálaadással gondolva a napra és hogy a 13-as szám nem bizonyult balszerencsésnek.
(…) Mik azok az elképzelések, amelyek nem engedik, hogy boldog légy? Íme néhány példa. Először is nem lehetsz boldog azon dolgok nélkül, melyekhez kötődsz, s melyeket annyira értékesnek tartasz. Ez tévedés. Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van.
Az ember alapvető és legerősebb vágyai:
1. Szeretni akar és azt akarja, hogy őt is szeressék.
2. Keresi az igazságot, a hitelességet. Hiteles emberekre vágyik, akikben megbízhat feltételek nélkül.
3. A szabadság és az elköteleződés kettős vágya. Csak szabadon vagyok képes elköteleződni, a szabadságomat pedig az elköteleződésben élem meg.
Akkor vagyunk jó királyi papok, ha ezek a vágyak Isten felé irányulnak, Isten központúak. És ekkor vagyunk boldogok is, mert van ami betölti a vágyainkat és örökké megújul bennünk.
/Nagymaros/
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics