2010. április 10-én, Monoron jártunk kémkedni, ahol a Dél-Duna-mente ifjaival tölthettünk együtt egy élményekkel teli napot. Ha április, akkor pedig bolondok. Ezt kell tudni a Dél Dunásokról, bolondok, a szó lehető legjobb, legnemesebb értelmében. Bohóckodnak, amennyit csak bírnak. Ha lehetőséged van rá, ki ne hagyd, hogy megismerd őket! Témánk a modern vértanúság volt. A délelőtt folyamán egy atya tanúságtételét hallgathattuk meg arról, milyen trükkökkel próbálták beszervezni a titkosszolgálatok és arról, hogy tudatta sokszor egy-egy atya, anélkül, hogy lebukott volna a tisztje előtt, hogy őt megfogták, előtte ne beszéljen senki, mert el kell mondania máshol. Természetesen arról is hallhattunk, hogyan tették lehetetlenné sok hívő életét. Az előadás után kiscsoportokban beszéltük át a hallottakat.
Ezután egy csodálatos szendvicsezés keretében megebédeltünk, megkávéztunk – mert az is volt és az nagyon fontos –, majd a kamerával és a mikrofonnal totális pánikot okozva szétromboltunk beszélgetőpartnereket és kezdődő, ám most már soha be nem teljesedő barátságokat. Aláaknázó tevékenységünk után csapatonként játszani vonultunk szobáról szobára járva, hogy miután halomra lőttük egymást a karmester mozdulatait követve táncoljunk moldvai countryt, csapkodjuk az én helyemet, és hogy közmondásokat kitalálva ugorjunk be egymás szerepébe. Mielőtt angolosan, frakkban, kalapban és esernyővel, a program vége előtt galád és eléggé el nem ítélhető módon távoztunk volna, még egy vértanú szent életét feldolgoztunk játékos formában, akiről megtudhattuk, hogy sok hite volt. Nektek is sok hitet! Mindenkinek aki teheti, irány a Dél-Duna, mert egy szenzációs társaságot ismerhettünk meg!
Már szinte hagyománynak tekintjük, hogy húsvét vasárnap a fiatalok locsolóbált rendeznek, hiszen örömünket sokféleképpen próbáljuk kifejezni. A „bál” szót már csak megszokásból használjuk, mivel mondhatom bátran, hogy a mai fiatalsághoz a bulizás áll inkább közelebb.
A kastély templom mögötti régi hittantermeket használjuk egy úgynevezett klub helységnek, ahol hétről hétre megfordulunk, hogy jól érezzük magunkat, és kultúráltan tudjunk együtt szórakozni. A klubot kitakarítottuk, és többen beletettük áldozatunkat, hogy még szebb és hangulatosabb legyen kedvelt kis helységünk (lépcsőjavítás, függönymosás stb.)
Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhova, ki ebből a romlott világból. Ahogy ő mondja, Nicaraguába. Megvilágosodni bárhol lehet!
A hegyekben, hol sok a fa, és jó a levegő. De semmiképpen sem eldugott tiroli villában, színes televízióval s szaunával.
Van itt egy elhagyott bánya Kismuncselen, Dévától huszonnyolc kilométerre. Négyszáz bányász dolgozott ebben az ón- és rézérc bányában, fent a hegyek tetején. Két éve bezárták, s aki tehette, otthagyta a náddal és kátránypapírral födött barakkokat. Sok az összedőlt üres barakk, de vannak még vagy harmincan-negyvenen, akik ott laknak. Egyfelől a csodaszép természet, másfelől a feltépett föld, elvérzett családokkal, emberekkel. Ott megtalálhatod Nicaraguát.
Múlt héten "Ünnepeink zenéje" címmel adott koncertet 9 gödöllői és egy pesti kántor illetve lelkész. Az összes nagy történelmi egyház képviseltette magát, és az előadott darabok is hasonlóan sokszínűek voltak. Volt szláv dicshimnusz, népénekek és népének-átiratok, zsoltárok és zsidó bűnbánati ének is. A résztvevők hetekig próbáltak erre az alkalomra, ami első hallásra kevésnek is tűnhet, de figyelembe véve, hogy mindannyian aktívan tevékenykednek a saját közösségükben és a legtöbben családosok is, máris felértékelődik ez az áldozat. Hermann József atyával beszélgettem a koncertről, szerinte ennél sokkal jobb is lehetett volna. Én ezt kívülállóként nem érzékeltem, hiszen nagyon is színvonalas műsort volt szerencsém hallani. Mindenesetre reméljük, hogy jövőre a zenészeknek kevesebbet kell majd a szervezéssel törődni, és teljesen a célnak tudják szentelni magukat. Ez a cél pedig nem más, mint a közös istendicsőítés öröme, és az együtt kellemesen eltöltött idő-vallási és felekezeti különbségeket elfelejtve.
Egy csepp eső
Nehéz dolgom van. Nehéz, mert igen kevés tapasztalattal rendelkezem az ilyen és ehhez hasonló lelki napokról, találkozókról. Nem tudom igazából mivel összehasonlítani. Szervező, segítő és résztvevő is voltam egy személyben. Egyet tudtam, minél inkább átadom magam, annál inkább tökéletesen lehet azt a csöppnyi titkot megélni, amiért összejöttünk aznap. Nehéz megfogalmazni azt az együtt töltött pár órát. Legyen egy metafora, az én metaforám, melyen keresztül megmutatnám mi is történt Gödöllőn egy március 20.-i, napsütéses napon. Mindazoknak az érdeklődőknek, akiknek nem volt lehetőségük a galgás találkozón velünk lenni.
Mi voltunk az eső aznap.
Minden cseppje, egy-egy önálló személyiség.
Minden cseppje, egy cél, bánat, öröm, gyász, elhivatottság, közösségi szellem, valami ami idehozta.
Minden cseppje, egy-egy pillanata a napnak: játékos versengés a sorversenyben, örömteli, amikor pontot szerzett a csapat vagy eredményt hirdettek.
Persze személyes és elgondolkodtató cseppek is akadtak a beszélgetések körében, itt lágyan szitált az esőnk.
A szentségimádáskor, ez az eső szünetelt, s egy sejtelem - mint eső után a szivárvány megjelenése - mindenki tekintetét egy felé fordította.
Voltak súlyos, nehéz cseppek is az esőben, melyek a történelem súlyát, fájdalmát hordozták magukban a felelevenített boldogok képében.
Személyes cseppek is voltak, melyek Oloffson Placid atya élményeiben tárultak elénk az átkos korról, keserédességgel.
Végül is minden csepp egy helyre hullott, bele az óceánba. Minden csepp a maga útját járta és bármi is volt annak tartalma, célja, útja végén az óceánba hullott. Ez volt a mi galgás ifjúsági találkozónk.
Szerintem, ki egyszer már látta az óceánt, nem feledi és előbb utóbb, újra vágyja látni.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a szegénység éve alkalmából rendezett templomi tartósélelmiszer-gyűjtésről.
Kedves Testvérek!
A 2010-es évet az Európai Unió a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének nyilvánította. A következőket írja a hivatalos tájékoztató: „Kontinensünkön a szegénység 80 millió embert fenyeget. Ennyien élnek bizonytalanságban, ennyi embernek kell nélkülöznie azt, amit mások természetesnek vesznek. Élete során bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy meg kell tapasztalnia a szegénységet. Egyes csoportok tagjai azonban veszélyeztetettebbek: ilyenek a gyermeket nevelő családok (elsősorban a nagycsaládok és az egyszülős családok), az idősek, a fogyatékkal élők és a bevándorlók. Az EU-ban körülbelül 19 millió gyermek él szegénységben. A szegény háztartásokban felnövő gyermekek – és az ő gyermekeik – esetében nagyobb a valószínűsége annak, hogy a szegénységből egész életük során nem tudnak kitörni. A szegénységben élő gyermekek számos, egymással összefüggő nehézséget tapasztalnak: rossz lakáskörülmények között élnek, elégtelen egészségügyi ellátásban részesülnek, korlátozottak az oktatással kapcsolatos lehetőségeik, és nem jutnak megfelelő minőségű ételhez és ruházathoz” (forrás: szegenysegeve2010.hu).
Bújtam aztán a könyvvel föl a padlásra, ott szerettem legjobban olvasgatni, a rendes helyemen, az ecetfa alatt, lábamat lelógatva a semmibe. Fejem fölött az ég kék mezeje, kerek felhőboglyákkal, alattam a halottak csöndes városa, távolabb a napsugárral elöntött házak, a folyó aranypántlikájával átkötött erdők csokra, mögöttem a padlás félhomálya, tele megrezzenő árnyékokkal és titkos neszekkel.
Egyszer éppen az Aladdin történetét olvasgattam, a bagdadi varga fiáét a csodalámpával. Le is volt rajzolva, ahogy tömögeti a kincseket egy tarsolyba. Erről jutott eszembe, hogy meg kellene keresni a mi kincsestarsolyunkat is, hátha felejtettek benne az ősök egy marék gyöngyöt.
Sokszor úgy érezzük, hogy amit teszünk csak egy csepp a tengerben, de anélkül a csepp nélkül sekélyebb volna a tenger. (Teréz anya)
Már nem szoktam TV-t nézni, de tudom, hogy a hírek nap mint nap az ember vagy természet okozta pusztításokról szólnak. Az előbbieket lehet szörnyülködve hallgatni, elkapcsolni, vagy örülni, hogy nem a mi országunkban, városunkban, ismerősünkkel történt. A média ilyenkor már begyakorlott „kézmozdulatokkal” dobja elénk a legsokkolóbb képeket, hangeffekteket és vallomásokat.
Így van ez akkor is, ha az elemi erők pusztítanak. Szörnyülködünk az elénk táruló képsorokon, és hálát adunk, amiért olyan messze történt. Fizikailag. Alig több mint egy hónapja a világ egy kis távoli országra figyel, és segélyszervezetek százain keresztül segít. Saját példámon keresztül szeretném megosztani veletek, hogy lettem csendes adományozóból lángvivő.
Mindig úgy gondoltam, hogy Magyarországnak itt van Erdély, Kárpátalja, a Vajdaság, nem kell messzebbre mennünk segíteni. Böjte Csaba gyermekeinél jobb helye nincs bármilyen adománynak. Haiti pedig túl messze van.
Január 12. után a munkahelyem adományvonalat hozott létre, ahol január végéig a szokásosnak mondható SMS/hívás segítségével 200Ft-ot juttattak el Haitira. Elküldtem én is a szinte „kötelező” SMS-t, mert a 200Ft, ami nekünk egy péksütemény ára, ott most a reményt jelenti. Vagy még azt sem. Azt hiszem a lelkem mélyén sosem láttam bizonyítottnak ilyen esetekben „a sok kicsi sokra megy” elvét.
Azoknak a hittanosoknak, akik már 3-4 éve járnak hittanra, (és megérettek rá), március 7-én, két hét múlva lesz a bérmálkozásra készülés befogadási szertartása az esti 18:00 órás szentmisén. Amint azt már tudjátok, ilyenkor egy újszövetségi igehelyet választunk, amit élni szeretnénk, mert Krisztus követése nagyon is gyakorlati és élhető dolog. A befogadáshoz kezest is kell választanunk, aki elkötelezett, megbérmált, hívő keresztény, aki vállalja értünk a kezességet, hogy a krisztusi úton szeretnénk haladni. 3 (+1) fontos dolog áll előttünk:
- Február 26-27. lelkigyakorlatos hétvége Kállón! Ennek az egésznek csak akkor van értelme, ha Krisztusban hozzuk meg a döntésünket, pontosabban szólva, ha most Krisztusban megerősítjük a már korábban meghozott döntésünket. "Én igazi keresztény ember szeretnék lenni!"
- Szerdán 20:15-kor (február 24-én) a plébánián azokkal találkozunk, akik a befogadásra készülnek. Akik nem készülnek még erre, azokkal nem találkozunk szerdán!:-)
- Ige: újszövetségből, amely élhető és amit szívesen
gyakorolnék... - Kezes: megbérmált, hívő, elkötelezett személy (Nem kell, hogy rokon
legyen, lehet az egyházközségből is... valaki)
Nem lehet meg nem történtté tenni
- de meg lehet bocsátani.
Nem lehet elfelejteni
- de meg lehet bocsátani.
Nem lehet megfizetni
- de meg lehet bocsátani.
Nem lehet elűzni az álmokból
- de meg lehet bocsátani.
Nem lehet jóvá tenni
- de meg lehet bocsátani.
A megbocsátás nem érint újra.
Tudatosan. Szándékosan.
A megbocsátás az "aláhúzás".
Tudatosan. Szándékosan.
A megbocsátás lemond a megbosszulás jogáról.
Tudatosan. Szándékosan.
A megbocsátásnak teljesnek kell lennie.
Célzottnak. Tökéletesnek.
Tudatosnak. Szándékosan.
Sokan sokfélét tudunk, vagy épp az a baj, hogy nem tudjuk pontosan, hogy mit is takar az, hogy homeopátia. Ami egyből eszünkbe jut: kis bogyókat tegyünk a nyelvünk alá, mert jobban hat... Sokan használják keresztény körökben, sőt,vannak olyan hitüket gyakorló katolikus orvosok is, akik homeopata tanácsadók, de vajon tisztában vannak e azzal, hogy mi van ennek a hátterében. Hosszú a cikk, de érdemes elolvasni...
Jézus mondja: "Szavatok legyen igen, igen; nem, nem. Ami ettől eltér, a gonosztól van." (Mt 5,37)
Ide kattintva lehet a cikket olvasni.
Az ökumenizmus a Krisztusban hívők egységtörekvése. A görög „ökumené” (οικουμενη) szóból ered, amely eredetileg az egész lakott földkerekséget jelentette. Ez a szó arra utal, hogy a világban élő keresztények próbálják megtalálni az egymáshoz, az egységhez vezető utat. Azért, hogy a krisztusiak teljesen egységben legyenek! Jézus Krisztus varratlan köntöse sajnos kettészakadt. Az egyháztörténelemben kétszer is megtörtént ez a szomorú esemény: 1054-ben volt a keleti egyházszakadás, 1517-ben pedig a nyugati egyházszakadás. Mindkét esemény nagyon fájdalmas, mert nem sikerült megtartanunk és megélnünk az egységet Jézus Krisztusban. (Ez a két szakadás olyan fájdalmas jelenség, mint a szentségi házasságban a válás vagy a különélés. Szomorú, hogy megtörtént, és – valljuk be őszintén – igen kevés az esély arra, hogy minden megint a régi legyen! De nem lehetetlen!)
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics