Kira autóbalesete utáni története tovább folytatódik. Az előző rész a fájdalmakról szólt. Most pedig folytatódjon a történet!
Az egyik, amit igazán hiányolok az ultrafájdalmas időszakomból az a jelenlétem. Arra a minimum 5 hétre, amíg csak feküdni tudtam, egyszerűen eltűnt az időérzékelésem. Nem tudtam hónapokban, hetekben, de még napokban sem gondolkozni. Max 6-8 órára láttam előre. De volt, hogy még annyira se. Olyan fókuszált voltam a jelenre, mint kb. életemben talán még sosem. A lényeg csak annyi volt, hogy túléljem a pillanatot. Hogy találjak egy olyan pozíciót, ami kevésbé fáj, mint az előző. Egy pozíciót, ami esetleg segít elaludnom. Uramisten… mennyire vágytam néha aludni. De nagyon sokszor nem ment a fájdalomtól.
Varga László kaposvári püspök még február elején tartott előadást A keresztény értelmiség felelőssége 2018-ban címmel. A kulcsszó, a felelősség korunk szótárából teljesen kiveszett fogalom, mely már első hangzásra is földbe dönget hatalmas és teljesíthetetlennek tűnő követelményrendszerével. Általános tendencia, hogy akár munkahelyről, családról vagy párkapcsolatról beszélünk, nem ismerjük a felelősségvállalást (akinek nem inge...!), vagy talán csak tudat alatt, de tűzzel-vassal tiltakozunk ellene.
Ráadásul a jelenség nálunk keresztényeknél is tömegesen burjánzik. Pedig korántsem mindegy, hogy magunknak vagy egymásnak élünk?- teszi fel a kérdést Varga László atya. És mintegy választ ad mindenki kedvenc Nemecseke, Vecsei H. Miklós egy korábbi interjújában: „ne az legyen a prioritás, mit érünk el az életünkben, hanem hogy mennyit tudunk adni másoknak.”
Kira autóbalesete után iszonyatos fájdalmakkal szembesült, a következő rész a fájdalomról és a küzdelemről szól. Az előző rész itt olvasható!
Öt hétig gyakorlatilag csak feküdni tudtam. Először a második héten még Bécsben ültetett fel két gyógytornász. Ami egy külön mutatványnak is elment volna. Az egyik az ágy egyik oldalán, a másik a másikon, hogy elkapjanak, ha borulnék. Oldalra borítottak először, mint a kismamákat szokták, majd a nagyon menő mindenfelé mozdítható ágyamat felemelték kb. 60-70 fokig, és onnan a két gyógytornász lényegében a vállamnál és a fejemnél tartva feltolt ülésbe. Huh... még most is megizzadok, ha visszagondolok. Ebben az állapotban kb. 20-30 másodpercig tudtam maradni, mert iszonyúan hányingerem volt és szédültem. Állítólag a koponyasérülés miatt. Szóval nem futkostam egy ideig semerre.
Bár a lábaim hivatalosan nem sérültek meg, mégis az egész testem hihetetlenül legyengült. Háton feküdtem mindig, kicsit féloldalas pozícióban jobbra dőlve. A bal vállam és karom alátámasztva párnákkal, bár lényegében ez nem sokat változtatott a nyűglődésemen. Minden érintés fájt. Minden mozdítás. Szörnyen.
Gondolatok a Bibliáról - az ember és a bűn (Leviták könyve 16.)
Legutóbb a pászka ünnepet jártuk körül, ahol hangsúlyos volt a bárány szerepe. A vére által ugorja át a pusztító angyal a rituálé pártfogoltjait. A bűn és a bárány azonban nem kizárólag a húsvéti ünnep speciális szimbólumaiként találkoznak egymással, hanem - ahogy említettem - áthatják és végig kísérik az ószövetségi nép mindennapjait és legtöbb ünnepét.
Ezek közül kiemelkedik az engesztelés napja, mely egy hangsúlyos bűnbánati nap, ideológiai tekintetben csaknem változatlan tartalmú ünnepnap bő 3000 éve. Ez az ünnepi szertartás azért lényeges, mert kiemelkedően érzékelteti, mennyire tehetetlenül állt az ókori ember a bűn hatásaival szemben. Ugyanezt éli át a mai ember, amikor azt a kérdést boncolgatja: a meggyónt bűn miért zaklat továbbra is?
Kira történetének 3. része következik, amelyben az autóbalesete utáni első hetéről ír. A második rész itt olvasható!
Az első hét különleges volt. Valószínűleg nagy szerepet játszott a töménytelen mennyiségű altató és fájdalomcsillapító is, de ha most visszaemlékszem, mit is éreztem, hogy is éltem meg az első 5-6 napot, gyakorlatilag a sokk utáni időszakot, olyan, mintha az egész kórházban töltött időn belül egy önálló kis filmben lettem volna. Akkor még csak nem is sírtam, bár éreztem a fájdalmat hullámokban. Sőt, iszonyú fájdalmakat éltem meg…
Emlékszem néhány momentumra, hogy kik jöttek hozzám, mit hoztak nekem, de arra például egyáltalán nem, hogy miről beszéltek velem. Arra viszont nagyon, hogy hogyan próbálgattam ezerszer is bepötyögni néhány telefonszámot, ami sehogy se ment. Nem tudtam felfogni, hogy a kórházi telefon rendszerében kell még egy nulla a szám elé… no comment. Egyedül voltam az intenzíven egy szobában. Viszont ahányszor csak megnyomtam a hívógombot, max. 2 percen belül megjelent egy ápoló. Elég gyakran megnyomtam. Mindig elfelejtettem valamit. Hálás vagyok a türelmükért, nagyon hálás.
Időszakos város, ahol mindenki a szeretet művészetét gyakorolja - sokszor így jellemzik a Fokoláre Mozgalom Máriapoli találkozóját, amely 2018-ban március 14-18-ig kerül megrendezésre Zánkán. Ez az egész közösség találkozója, ahol minden generáció képviselteti magát a legfiatalabbaktól a legidősebbekig.
Atya csak egy van - iskolválasztás
„Abba az iskolába írasd a gyerekeket, amelyik a legközelebb van! A ti utcátok végében ráadásul két éve újították fel teljesen a körzetit.” Azt hiszem még soha nem kaptam ennyire racionális tanácsot anyukámtól. Egy időre meg is győztem magamat: az önkormányzati iskolát KELL választanom a gyerekeknek. Minden ovistárs odamegy, lesz egy csomó ismerős és barát, könnyebb lesz a beilleszkedés.
Arról nem is beszélve, hogy 2-3 év és átsétálnak egyedül a suliba, a reggeli készülődéskor pedig MINDEN EGYES perc aranyat ér. Vagyis ha 2,5 perc alatt odaérünk reggel az iskolába gyalog, az üt minden más érvet. Aztán nem így lett: a két nagyobb gyerek ma a helyi katolikus iskolába jár, a város túlsó végére. Hogy miért? Nagyon egyszerű és nem is értem miért gondolkodtam olyan sokat rajta...
Folytatódik Kira története, aki 2017 nyarán súlyos autóbalesetet szenvedett. Életben maradt és egy nagyot fordult az élete. Az első rész itt olvasható!
Fekszel egy ágyon. Telibe égnek a lámpák az arcodba. Csipog valami körülötted. Full le vagy zsibbadva. Egyszer csak egy Paul nevű fiatal ápoló srác ott terem, és azt mondja, Hallo Frau …, Sie hatten einen Autounfall und Sie sind in der AKH Wien. /Önnek autóbalesete volt és az AKH kórházban van Bécsben. /
Aha, köszi… MIVAN??? persze mindezt magamban, mert egyetlen hangot sem tudtam kiadni. Elkezdtem visszatekerni az emlékeimet, hogy mi is történt, merthogy full nem emlékeztem semmire. Mint egy „jól” sikerült buli után.
Gondolatok a Bibliáról – A Pászka és a bárány vére (Kiv 12)
Január, ahogy a népszokás tartja, a disznóvágások időszaka. Az Ószövetség népe saját naptári évét szintén egy hasonló ünnepi rítussal indítja, levágják a pászkabárányt. Nem csak úgy valamikor, hanem az új év 14. napján. A pászkabárány levágása utáni lakoma az utolsó vacsora, Jézus húsvéti eukharisztikus misztériumának bázisa.
A kultikus tisztaságra sokat adó zsidóság - és más ókori közel-keleti népek számára is - kardinális jelentőségű volt, hogy egy kiemelt időszakot kultikus értelemben tisztán kell kezdeni. Az új évet is. Nem mondom, hogy a disznóvágás hasonló mélységeket érint, inkább sajnálom, hogy hiányoznak mögüle ezek a dimenziók.
A közösségi élet sokszor szitokszónak számít manapság, hiszen ott van az összes webes alkalmazás, aminek segítségével mindenki kiteheti a kirakatba a magánéletét, az összes számára fontos eseményt posztolhatja, fotózhatja, blogolhatja és még sorolhatnánk. Ezt sokan elfogadják, sokan elutasítják, de nem csak a virtuális, hanem a valóságos közösségi élet is létezik, ami viszont nem kap ekkora reflektorfényt. Járhatunk gyülekezetbe, kisgyermekes foglalkoztatóba, nyugdíjas klubba, de miért nem hisszük, hogy a családi élet is közösség, mi több, az összes közül a legkisebb, és legszűkebb csoport, ahol a leginkább számítanunk kell egymásra, és a leginkább kell egymást segítenünk.
" ... Itt is ott az emberek jajszava hangzott. Szóhoz jutott bennük az ínség és a keserűség. Döbbenten álltunk egy fogyatkozó világban, ahol szokásaink és javaink rendre elhagytak bennünket.
Nincs cukor! - Hangzott az emberek panasza. S én elhatároztam, hogy méhészkedni fogok.
A kertben lugas volt, a kerten túl az Őr hegy. Szabad határ. A lugas mögött kőfal volt, a kettő közt keskeny járat. Csak olyan szélességű, hogy egy ember átmehetett rajta. Kővel és tégladarabokkal volt tele az alja. A kertben összegyűjtött köveket dobálhatták oda valamikor. Miért, miért nem egy nap bekerültem a lugas mögé. Talán azért, hogy a szomszédomnak átkiáltsak és méhészeti tanácsot kérjek tőle. Vigyáznom kellett, hogy el ne bukjak a kövekben. Amint figyelve lefelé nézek, meglátok egy méhet. Leszállóban van és le is száll a lábam előtt egy kőre. A kő mellett arasznyi nádszál hever. Figyelem. A méh eltűnt, bebújt a nádszálba. Kíváncsi leszek és óvatosan kezembe veszem a nádszálat. Figyelésem csodálkozássá változik; A méh bent szorgoskodik, sejtet épített a nádba és oda gyűjti a mézet. Hát ilyen is van? - Álmélkodom. Nem csak méhcsaládok vannak, remete méh is akad? A felfedezésem mélyen elgondolkoztatott. Itt zúg és zsong a kaptáros méhcsaládok élete a nádszáltól három-négy méter távolságra. Mi okozhatta, hogy ez a méh kiszakadt a közösségből, hogy mert szembeszállni a közösség ősi, szigorú törvényeivel? Önként távozott? Dolgozó társai űzték el? Palota forradalmár volt? A királynő ellen lázított? Nem tudott gyönyörködni a nászrepülésben? Heregyűlölő volt? Vagy csak önző individualizmusa csábította erre a külön útra?
A közösségi élet sokszor szitokszónak számít manapság, hiszen ott van az összes webes alkalmazás, aminek segítségével mindenki kiteheti a kirakatba a magánéletét, az összes számára fontos eseményt posztolhatja, fotózhatja, blogolhatja és még sorolhatnánk. Ezt sokan elfogadják, sokan elutasítják, de nem csak a virtuális, hanem a valóságos közösségi élet is létezik, ami viszont nem kap ekkora reflektorfényt. Járhatunk gyülekezetbe, kisgyermekes foglalkoztatóba, nyugdíjas klubba, de miért nem hisszük, hogy a családi élet is közösség, mi több, az összes közül a legkisebb, és legszűkebb csoport, ahol a leginkább számítanunk kell egymásra, és a leginkább kell egymást segítenünk.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics