Ha már izmosra tornáztattad az agyad a sok vizsgával/érettségivel/munkával, itt az idő egy kis testmozgásra. A Galgamente sportnapot szervez 2013. június 8-án a Gödölli Szent Imre iskolában, délelőtt 10 órai kezdettel.
A Váci Egyházmegye Galgamenti régiója "strandra hangoló", sportnappal készül a régió fiataljai számára. Állítsatok össze csapatokat, vagy jelentkezzetek egyénileg focira, métára, röplabdára, számháborúzni, vagy kézműveskedni. Persze jelentkezés nélkül is számítunk rád, az előzetes jelentkezéssel viszont segítheted a szervezők munkáját (az ebéd kiszámolása és a meccsek ütemezése végett). Jelentkezéshez és részletes tájékoztatásért írj egy e-mailt a
A Don Bosco Szaléziak magyarországi letelepedésének századik évfordulóját a Szalézi Ifjúsági Mozgalom nagyszabású keresztény, vízparti fesztivállal ünnepli! A négy napos fesztivál alatt érdekes programok közül választhattok majd teljesen
szabadon!
Minden este koncertek, olyan folyamatosan bővülő fellépőkkel, mint
Kowalsky meg a Vega, Sub Bass Monster, Kaláka, Nika, Silver Blue, Anyám
és Nyulam, Miska, Karak zenekar, majd a koncertek után disco a
bulizóknak és jazz-pub a beszélgetőknek!
A Szaléziak idén hiánypótló és fenomenális ötlettel rukkolnak elő. Egy olyan igényes, keresztény, nyári szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget nyújtó programot szerveztek a nagyérdeműnek mely, felveheti a versenyt bármely nagy magyar fesztivállal. Őszintén jelenthetem ki, erre igazán szükség van manapság keresztény egyházainkban! Elsősorban 18 és 30 év közötti fiatalok számára készül a rendezvény, akik jó hangulatú, színvonalas, bulizós és mindeközben mégis értékeket is közvetítő, és azokat megtartó nyári pihenésre vágynak.
Helyszín: Part Üdülő Balatonkenese
(8174 Balatonkenese, Koppány sor 41.)
Időpont: Don Bosco születésnapja köré építve, 2013. augusztus 14-18.
Részvételi díj: 15.000 ft / fő
Az 2013-as év nyarán, július 12-17 között újra nagy szeretettel várják az érdeklődőket a Fokolare mozgalom új ifjai táborunkba, melynek idén Miskolc városa ad otthont. A szervezők elmondása szerint a Fényi Gyula Gimnázium nagyon alkalmas helyszínnek bizonyult, és a helyiekkel való beszélgetések során az is kiderült, hogy ha valahol, akkor Miskolcon szükség lehet egy akár a várost is megújító táborra. Szeretnék megosztani veletek néhány információt a városról, amit érdemes tudnotok. Az utóbbi években Miskolc városa nagyon elszegényedett és az emberek elhagyják a várost.
"Egy helyi tanító szerint sok az utcán céltalanul kószáló gyerek, akik között egyre gyakoribb az agresszió, az alkohol- és a drogfogyasztás. A betelepített kisebbség jelenléte nagy feszültségeket szül az emberek között, és a város küszködik a problémák gyökerének kezelésével. Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, ahol munkánkon keresztül konkrétan szerethetjük azt itt élő embereket." - olvasható az ujifju.hu portálon. Az előkészületek már folynak hamarosan jönnek a részletek.
Gödöllő Város és a Pilisi Parkerdő Zrt. segítségével néhány igen lelkes fiatal összefogott, hogy megrendezzék az első ArboFesztet a gödöllői Arborétum területén május 25-én. Színes programok várják a látogatókat, a részvétel ingyenes!
A játszótéren tájfutás, tanösvény, amerikai foci, kézműves foglalkozások és állatsimogató várja a gyerekeket. Az Arborétum tisztásán (Körönd) bórkóstolóval és egész napos képzőművészeti kiállítással kedveskednek az érdeklődőknek. Ezen kívül lesz főzőversennyel egybekötött termelői vásár is. A színpadon egész nap érdekes előadások, színház, filmklub és koncertek várják a térség minden lakóját.
A rendezvény célja, hogy tudatosuljon a város, illetve a térség lakóiban, hogy milyen nagy kincs van a birtokukban. Sajnos az Arborétum eléggé kikopott a köztudatból. A szervezők ezen szeretnének változtatni; kicsit közelebb hozni a természetet és a művészeteket, alkotókat a városlakókhoz és a gyerekekhez egyaránt. További részletes információkért keressétek fel fesztivál facebook oldalát!
Költözzön ki a város egy napra az Arborétumba!
A Váci Egyházmegyében 2013 május 10-11. között kerül megrendezésre az Egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszus. A kongresszus kétnapos lesz, (péntek-szombat), témája pedig az Oltáriszentségben valóságosan köztünk lakó Jézus Krisztus. A szervezők célja, hogy a Krisztus iránti mély tisztelet és a Vele való kapcsolat valósággá tudjon válni mindannyiunk számára – Isten segítségével.
Hazánkban egy igen szép emlékű Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zajlott le 1938. május 25-29. között. Az Eucharisztikus Világkongresszusok sorában ez volt a 34. A világkongresszusok mellett rendszeresen vannak országos és egyházmegyei kongresszusok is többfelé a világban.
Bad boys, bad boys... whatcha gonna do when they come for you? Senkinek sem kell bemutatnom a napfényes Miamit, ugye! Remélem rémlik még, mikor egy évvel ezelőtt együtt köszöntöttük a nyarat a klubban. Ha idén is van kedved egy Miami hangulatú, napbarnította, tikkasztó bulihoz, akkor sok szeretettel várunk a gödöllői ifi Klub party sorozatának következő állomására!
Az ifigodollo.hu bemutatja: Miami Summer Party in the Klub!
Mit ajánlunk…? Jól ismert fergeteges bulit, nyári hangulatot, pezsgő táncteret, finom italokat, szendvicseket, sok ismerős és új arcot, valamint felhőtlen szórakozást! Ezen felül UV arcfestéssel, jéghideg sörökkel és koktélokkal, Huszár vs. Pöcz exkluzív DJ-settel, izzasztó táncparkettel, szabadtéri "terasszal" és hajnalig tartó bulival várunk. Kedvcsináló gyanánt nézd meg a korábbi klub-partykon készült fotókat, videókat!
Megjelenés: hölgyeknek és uraknak egyaránt kellemes UV aktív, "miami szerelésben"!
Ha kedvet kaptál, minél hamarabb jelentkezz!
A világ második legnagyobb rendje, a szaléziak idén ünneplik magyarországi letelepedésük 100. évfordulóját. Ez alkalomból hazánkba látogat az alapító atya ereklyéje. Ha szeretnéd látni Don Boscot, érdekelnek a szaléziak, a szerzetesség, gyere el Nagymarosra. De nem csak ezért éri meg május 25-én ott lenned.
Szó lesz az örömhírről, az evangéliummal való kapcsolatunkról, a Szentlélek befogadására való alkalmasságunkról, vagy alkalmatlanságunkról. Többek között Pál Feri atya is tart előadást, lesz szentségimádás, az egri nyugalmazott érsek celebrálja a misét, lesz közös éneklés Sillye Jenővel, és táncház is. Egyszóval május 25, Nagymaros. Látogass ki, éld át az Örömhírt! „Légy vidám és tedd a jót, a verebeket meg hagyd csiripelni!” Részletes program a marosi weboldalon.
Valahol a nagyvilágban, nevezzük Budapestnek, megszületett az ötlet, hogy létrehozzanak egy szakkornferenciát „Boldogság közgazdaságtana” címmel. Ennek megálmodói a KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) képzés szervezői és az ÉrMe Üzleti Háló.
Itt olyan kérdésekre kaphatunk választ, mint hogy lehet-e, és ha igen, miként a végső célja a gazdasági életnek az emberi boldogság. Az előadások után, a délutáni műhelymunkák és a kerekasztal-beszélgetés alkalmával közgazdasági, társadalmi és pszichológiai szempontból is körüljárhatjuk majd ezt a témát, ha ellátogatunk a MOM Kulutális Központba (1124 Budapest, Csörsz utca 18.) 2014. március 28-án, pénteken.
A kiemelt előadók között szerepel például Luigino Bruni, a római Lumsa Egyetem közgazdász professzora is.
A rendezvény teljesen ingyenes!
A részletes program pedig itt érhető el.
A Loyola Caféban (VIII. ker. Horánszky u. 20.) 2013 májusától új programsorozat indul SZERZETESI SZIGET címmel, melynek során a hazánkban működő különböző szerzetesrendek mutatkozhatnak be egy-egy hónapon keresztül.
Májusban az egyetlen magyar alapítású és máig működő férfi szerzetesrend, a Magyar Pálos Rend lesz a Sziget vendége, amely öt alkalommal – négy egymás követő vasárnap és május 9-én, csütörtökön – különböző programokkal várja az érdeklődőket a Loyola Caféban, illetve a Párbeszéd Háza a Pázmány teremében. További részletekért keresd a kávézó facebook oldalát!
Hétvége? Akkor sport! Március 22. szombaton, nagy szeretettel vár mindenkit az Új ifjúság Ózdon, ahol is egy fergeteges sportnapban lehet részetek.
Kortól és nemtől függetlenül, mindenkit hívnak és várnak! A nap folyamán lehetőség lesz különböző sportok kipróbálására, a szünetekben beszélgetésre, valamint játékos vetélkedőkre, hogy még több embert megismerj és a régi ismerősökkel is mulathass egyet. Az ilyen találkozók alkalmával elengedhetetlen a zene és tánc, így táncházon is lesz lehetősége részt venni mindenkinek. Elő a teremcipőkkel és melegítővel, vár mindenkit Ózd! A rendezvény reggel 10:00- 17:00 tart, jelentkezni pedig a sportnap(kukac)gmail.com email címen lehet! Itt a tavasz hozd formába magad Te is!
Ahogy általában a jól működő közösségek, pálferiék is nyári tábort szereznek idén. Az év legnagyobb és legintenzívebb pálferis eseménye öles léptekkel közelít, ne maradj le róla! Találkozások, közösség, felhőtlen jókedv, komoly és komolytalan programok = Pálferis Nagytábor 2013.
Izgalmas előadások, izgalmas előadókkal, sárvári termálfürdőzés, kőszegi túra, szombathelyi városi vetélkedő, sportnap, mindenféle játékos és önismereti csoportok, kézműves foglalkozás, zenekarok, tánctanítás, imaszoba és természetesen buli. Részletek a programról és jelentkezési ehetőség a palferi.hu oldalon.
A tábor időpontja: 2013. július 16-21, helyszíne pedig Vép.
"A tábor témája idén „Versengés és Partnerség” (VÉP). A küzdelem, a verseny átszövi mai világunkat, ugyanakkor többen tapasztaltuk, hogy keresztény közegekben a versenyt gyakran keresztény- és emberellenesnek tartják. Az idei nyári táborban ezt a témát járjuk körül: az élet különféle területeit érintő előadások (pl. etológia, pszichológia, gazdaság), kiscsoportos beszélgetések, kerekasztal-beszélgetések valamint az együttléttel és különféle közösségi programokkal szerzett tapasztalataink segítségével lehetőségünk lesz a versengésről, illetve az együttműködésről, avagy partnerségről elgondolkodni." - olvasható az oldalon.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics