„...when I feel that darkness is
a heartbeat away, and I
don't know how to fight it,
it's a heartbeat away...”
Fekszem az ágyon, hallgatom a zenét. Délután hatkor a sötétség már nagyon is valóságosan jelen van, nem egy szívdobbanásnyira... Nem ilyennek ismerem az Adventet. Sötét a világ, sötét a szoba, sötét van bennem is, és nem tudom, mi ez, és nem tudok mit tenni ellene.
Csodálatos, áldott, hihetetlenül gazdag életem van, mégis elér időnként a sötétség, lecsapnak a félelmek, összetorlódnak a feladatok, megrendülnek addig biztosnak hitt pontok, és ilyenkor nagyon nehéz nekem megtalálni a fényforrást. Merem azt hinni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ismeri ezt – és talán vannak még olyanok, akiknek a Születésre való készülését nehezíti ez a homály. Ilyenkor úgy érzem, nem várom Őt elég jól, jobban kellene örülnöm, nagyobb békének kéne lennie a szívemben, és nem tudom elképzelni, miért akarna Jézus az én nyomorúságos, üres, hálátlan életemben újra megszületni. Nektek üzenem, magamnak üzenem: nem baj.
Adventnek nem kell a fényről, az örömről, a háláról szólnia ahhoz, hogy valóságos legyen, ahhoz, hogy Krisztust méltóan tudjuk várni. Ő nem várja el, hogy fényárral fogadjuk. Tudja, hogy nem tudjuk legyőzni a sötétséget. Ezért jött el. Ő hozza a fényt, Ő maga a fény.
„Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (Jn.1:3-4)
Amikor úgy érzem, hogy kilátástalanul harcolok a sötétség ellen, hogy képtelen vagyok új lángot csiholni, hogy üres a szívem – igazam van. Ember vagyok, bűnben, Istentől elszakadva született, és nem járok mindig biztos lábbal a keskeny úton. Letérek az ösvényről, amin túl a homály országa van csak, és eltévedek benne, a bűn az ajtóm előtt áll, és még mindig van, hogy be is engedem, hiába tudom, hogy pusztítani jön. És nem tudok harcolni. Nem állhatok meg Isten előtt önmagamban, meg sem találom Hozzá az utat a bennem lakó sötétség miatt. De éppen ez a lényeg.
A fény Krisztusban jelent meg a világban, nem az Őt váró emberek által. És eljön azóta is újra és újra, ha Rá figyelünk, „mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap és felkel a hajnalcsillag a szívünkben.” (2Pét.1:19) Van világosság, van, aki le tudja győzni a sötétséget, és Ő megszületett, feltámadt a halálból, és a mi szívünkben is Ő lehet az Úr a káosz felett. És szól tovább az ének, és már elönt a hála a sötét szobában fekve:
„I picture You, soaked in light,
I picture You.
And in You I have no doubt,
when the chaos calls me out
and it feels like there is nothing I can do...
I picture You.”
Előző adventi írásunkat itt olvashatod, a következőt pedig itt.
