A csodálatos balzsam meg a likas zsák
Hallottam volt annak idején, egy messzi múltba veszett régi karácsonyestén, a kandalló előtt. Az ablakon kívül sűrűsödött már a szürkület, s lassanként elvesztek benne a hólepte erdélyi hegyek. A kandallóban pattogott a száraz bükkfa. Nagyanyánk birsalmasajt-szagú szobájának öreg bútoraira sárga fénypászmákat vetettek a táncoló lángok. Mi, gyerekek ott hevertünk a szőnyegen, s fojtott izgalommal vártuk, hogy megszólaljon odaát a nappali szobában a kicsi ezüstcsengő, s meghirdesse a karácsonyfával érkező angyalt.
Nagyanyánk ott ült a hintaszékben, közel a kandallóhoz. Fején fekete csipke főkötő, térdein vedlett bársonytakaró, s vékony ujjai fürgén billegették a csillogó kötőtűket.
- Hol volt, hol nem volt – kezdte el nagyanyánk a mesét, hogy gyorsabban teljék az idő –, hetedhét országon túl, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény favágóember. Feleségével és hét neveletlen gyermekével élt ott a falu közepén, egy szép, nagy nádfödeles házban, s vágta, vágta fönt az erdőben a fát, napkeltétől napnyugtáig. De hiába dolgozott akármilyen sokat, hiába vitte haza minden keresetét, mégsem volt öröm és boldogság az otthonában. Egyéb se volt ott, csak panaszkodás. Panaszkodott a feleség folyton, hogy ez rossz, az rossz, hogy lám, az egyik gonosz szomszéd így, a másik gonosz szomszéd úgy, s még a gyermekek is savanyú képpel jártak-keltek egész nap, panaszkodtak azok is, hol a tanítóra, hol a szomszéd gyerekekre, s annyit panaszkodtak, hogy mindenki messzire elkerülte őket, mintha csak ragályos betegek lettek volna.
… A kísértet újra felkiáltott, megrázta láncát, és tördelte árnykezét.
– Meg vagy láncolva – szólt reszketve Scrooge. – Mondd, miért?
– Azt a láncot hordom, amit magam kovácsoltam életemben – felelte a szellem. – Én csináltam, szemről szemre, méterről méterre; szabad akaratomból öveztem magamra, szabad akaratomból viseltem. Neked talán idegen a mintája?
Scrooge egyre jobban reszketett.
– Vagy tudni szeretnéd – folytatta a szellem -, milyen nehéz és milyen hosszú az az erős lánc, amit magad viselsz? Hét karácsonnyal ezelőtt éppen olyan nehéz és hosszú volt, mint ez. Azóta tovább dolgoztál rajta. Súlyos egy lánc!
Scrooge maga elé pillantott a padlóra, azt hivén, hogy ötven-hatvan ölnyi vaslánc veszi körül; de nem látott semmit.
– Jacob – szólalt meg könyörgő hangon. – Öreg Jacob Marley, mondj el többet is nekem. Adj valami vigasztalást, Jacob!
Látszólag ez a két fogalom teljesen különbözik egymástól, azonban mégis szervesen összekapcsolódik. Miután az ember betöltötte a 18-19 éves kort, nem lehet szétválasztani ezt a szenvedést és ezt az örömöt. És ez így marad kb. 5 évig. Persze a repetát kedvelőknek néhány esztendőre meghosszabbodhat ez az állapot...
Alapvetően három csoportra lehet osztani az egyetemistákat, illetve a főiskolásokat: a tanulósokra, a mázlistákra és az „ááá nem érdekel, karácsony van, ilyenkor tilos tanulni” elvet vallókra. Az ún. tanulósok, kasztja béli emberek a karácsonyfa mellett is a jegyzeteiket bújják. Könnyen fel lehet őket ismerni: az éjféli misére a legtöbb átlagos ember már álmos fejjel megy, azonban a tanulós csoport jeles képviselői ugráló szemgolyókkal, tág pupillával és egy termosz feketekávéval jelennek meg, továbbá feltűnően pattognak. Viszont, ha a koffein mennyiség a kritikus szintet megközelíti, kezdenek lassulni. Ilyenkor gyakran ejtik le – nem minden feltűnés nélkül – a perselybe szánt százasukat, hogy a pad alatt eltűnve felhörpinthessenek egy decit a jó erős feketéből, a célból, hogy ha hazaértek hajnali 2 körül, a koffein segítségével tovább folytathassák a fél 12-kor abbahagyott tevékenységüket: a tanulást.
A mázlisták csoportjába tartozók híven a nevükhöz: szerencsések. Egy tételt tanulnak meg, ezt a tételt húzzák vizsgán. A harmadik csoport tagjait pedig mi alkotjuk, akik 23-a estétől 27-e reggelig nem tanulunk, hanem ünneplünk.
Ezúton kívánok mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt, minél több koffeinmentes éjszakai tanulást a szünetre, és mázlit (de leginkább tudást) a vizsgákra!
December 18 -án világszerte - nálunk már 17-én - kék, hatalmas szemekkel és világító szeplőkkel megáldott teremtmények fogják ellepni a mozikat, mivel ekkor lát napvilágot James Cameron filmej az Avatar. Nyilvánvalóan, nem láttam még a filmet, de mivel a trailer remekül sikerült, gondoltam veszem a bátorságot, hogy előre ajánljam neked. A 166 perces sci-fi-ben "egy deréktól lefelé megbénult háborús veterán a távoli Pandorára utazik. A bolygó lakói, a Na'vik az emberhez hasonló faj - de nyelvük és kultúrájuk felfoghatatlanul különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért.
De nagyon nagy lehetőséghez is jutnak: a régi agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad világot.
A veterán azonban más céllal érkezett. Az új test új, titkos feladatot is jelent számára, amit mindenáron végre kell hajtania."
A film talán hangyányit, a nemrégiben készült Hasonmásra emlékeztethet bennünket, de az előrejelzések szerint merőben más lesz. A sok-sok érzelem mellett, csini, idegen lények fogják fűszerezni a kicsit terminátoros, kicsit titanikos jeleneteket. Ha másért nem, már Zoe Saldana jelenléte miatt is érdemes lesz jegyet, vagy torrentet váltani a filmre, bár én az előbbit ajánlom. Számomra különösen izgalmas lesz Ripley hadnagyot a színen látni, aki ismét csak űrhajós környezetben pózol. A moziban találkozunk.
Forrás: port.hu
Minap egy kellemes, jó szándékú úriemberrel ismerkedhettem meg, aki mellesleg igazi szőlőből készült bort szokott termelni Eger környékén. Ez manapság igazi kincs, sőt miután végigkóstoltam az általa készített - számomra különösen kedves fehér borait - arra jutottam, ajánlom neked is Bolyki Jánost és pincészetét, ki magát emígy mutatja be:
Családunkban szőlőtermesztéssel szüleim is foglalkoztak. Egy kisebb szőlőterülettel rendelkeztek, így gyerekként nekem is segítenem kellett a munkálatokban. Akkor még kevésbé fogott meg ez a munka. Fokozatosan váltam a bor megszállottjává.
Budapesti tanulmányaim befejeztével - könnyűipari üzemmérnökként végeztem - 1998-ban Gyöngyösön kezdtem el a szőlész-borász szakot. Ekkor már szőlőt is telepítettem. Egy ideig még eladtam a termést, de hamarosan megfogalmazódott bennem a saját bor készítésének gondolata. Több kiváló szakember, borász is megerősített ebben a tervemben. 2003-ban a diploma megszerzése után kezdtem el borászkodni, és az ebből az évjáratból származó Bikavérem 2006-ban ezüstérmet nyert a Challange International du Vin borversenyen.
Azóta is a kiemelkedő minőség elérése és egyre magasabb minőség keresése a célom. Boraimat a természetesség elve alapján készítem, és igyekszem minél kevésbé terhelni a környezetet. A szőlőművelésben van állandó segítségem, egyébként minden munkát egyedül végzek. Úgy gondolom, hogy a borkészítés teljes embert kíván: egy embernek kell átlátnia az egész munkafolyamatot.
– Jól vagy? Segíthetek?
A Blahán voltam, az aluljáróban. Máskor mindig a Deákig megyek, ha a Nyugatiba akarok jutni, de most volt szabad ötven percem, és úgy döntöttem, sétálok egyet a Körúton. A mozgólépcsőről lelépve az egyik kijárat felé vettem az irányt, amikor megláttam a fiatalembert.
Nem nagyon lehetett idősebb nálam, és elég rosszul nézett ki. Rá akart gyújtani, de a cigaretta minduntalan kiesett a szájából, és a gyufát sem sikerült meggyújtania. Közben pedig olyan szélesen dülöngélt, hogy attól féltem, elesik. Megragadtam a vállánál.
– Nem… Jól vagyok… Tudsz adni egy ötforintost?
A válasz meghökkentett. Láthatóan nem volt jól, és az ötforintost sem értettem. Olyat már hallottam, hogy valaki húsz forintot kér, vagy ötvenet, vagy százat, de mit kezd az ember öt forinttal?
– Mitől vagy ilyen állapotban? – kérdeztem.
– Gyógyszer… – motyogta – tudsz adni öt forintot?
Éppen volt nálam egy ötös, gondoltam előkeresem. Miközben a pénztárcámban kutattam, az jutott eszembe, hátha csak tetteti, és csak szeretné tudni, mennyi pénzem van. Fura, hogy mindig dülöngél, de sohasem bukik fel. Ez megmagyarázná az ötforintost is…
Rövid, sikertelen keresgélés után adtam neki egy tízest. Közben sikerült meggyújtania a cigarettát.
– Te drogozol? – kérdeztem.
Majdnem tíz évvel ezelőtt futottam bele a könyvespolcunkon egy agyongyűrődött, szétolvasott icipici könyvecskébe. Azóta én is sokat olvastam, de valahogyan mindig erőt tud adni, bíztatást, ezért szeretném ajánlani nektek is Morlin Imre A csodálatos kép című regényét.
A történet néhány fiatalról szól, akik egy közösségi helyet szeretnének létrehozni egy lepusztult házból. A falban egy rég elrejtett képet találnak, amely Jézus szívét ábrázolja. A Szívet, amely tizenkét ígéretet tett minden embernek, aki őt tiszteli, és ezt a tiszteletet terjeszti.
Filmet szeretnék ajánlani neked. Ma este megnéztem életem első olyan filmjét melynek létrehozásában Német kollégák is részt vettek. Ez azért érdekes számomra mert az idióta tinihülyeségeken kívül, nem sok komoly német alkotást láttam eddig életemben, de ez legyen az én nagy nagy hiányosságom.
A filmet érdemes megnézni, kizárólag 18 fölöttieknek ajánlom. Néhány mondat a port.hu -ról:
"Javier Rodriguez és Manolo Sanchez mexikói rendőrök és jó barátok, akik nap mint nap szembesülnek a hatalom és a pénz kísértésével, és bár ellenállnak, a korrupció mégis olyannyira behálózza őket, hogy végül kilátástalan helyzetbe kerülnek...
Az Egyesült Államokban, Ohio Állam Legfelsőbb Bíróságának bírája, Robert Wakefield az Elnöktől fontos megbízatást kap: őt nevezi ki a drog elleni harc új főnökévé. A megalkuvásra képtelen, konzervatív Wakefield a kábítószer elleni küzdelem egész szervezetének felülvizsgálatára készül és a mexikói rendőrséggel való együttműködést tervezi. De otthon, ő is csak szülő - feleségével, Barbarával tinédzser lányuk, Caroline egyre jobban elhatalmasodó kábítószer-függőségével kell szembesülniük. San Diegóban Montel Gordon és Ray Castro DEA-ügynökök a hírhedt Obregon drogmaffia leleplezésén fáradoznak. Foglyuk, a középszintű kábítószer-kereskedő, Eduardo Ruiz hajlandó tanúskodni a gazdag drogbáró, Carlos Ayala ellen. Carlos letartóztatása döbbenetes hír mit sem sejtő feleségének, Helenának, aki gyermeket vár. Pillanatok alatt szörnyű kelepcébe kerül: az egyik oldalon férje cinkosai fenyegetik, míg a másikon a DEA-ügynökök tartják megfigyelés alatt."
- Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked, mint számos más mise, melyet halálod után ajánlanak fel érted, mások.
- A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja.
- A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem gyóntál meg.
- Mikor jelen vagy a szentmisén és odafigyelsz, a legnagyobb hódolatot mutatod be az Úr Jézus szent Emberségének.
- Minden szentmisével buzgóságod szerint többé-kevésbé csökkentheted ideiglenes földi büntetéseidet.
- Sok veszélytől és szerencsétlenségtől szabadulsz meg, amit különben nem kerülnél ki.
- Halálod óráján lesz a legnagyobb vigasztalásod, hogy szentmisét hallgattál. Minden szentmisét magaddal viszel az ítéletre, és ezek lesznek közbenjáróid.
Azt, hogy „Áldott legyen az Úr!” meg hogy „Hála Istennek!” gyakran olyan meggondolatlanul, fecsegve és felületesen használjuk, mintha frázisok lennének, ügyet sem vetünk igazi, mély jelentésükre.
A dicséret az értelmező szótár szerint ezt is jelenti: dicsőítés, magasztalás, tiszteletadás, beleegyezés kinyilvánítása.
A dicséret határozott igenlés is, azt fejezve ki, hogy helyeslően veszünk tudomásul valamit. Ez nem csak azt jelenti, hogy belenyugszom, hanem azt is, hogy én is úgy gondolom és egyetértek mindazzal, amit helybenhagytam. Tehát Istent magasztalni, dicsőíteni egy nehéz helyzetért, egy betegségért, szerencsétlenségért szó szerint ezt jelenti: elfogadom, helybenhagyom, hogy ami most történik, az Isten tervének része az életemben.
Nem tudjuk igazán dicsőíteni Istent, amíg valóban nem leszünk hálásak azért, amiért dicsőíthetjük Őt. És igazán hálásak sem tudunk lenni addig, amíg annak a bizonyos dolognak nem tudunk örülni. A magasztalás és a dicséret tehát nem csak a hálát, de az örömöt is magában foglalja.
Internetes bóklászásaim alkalmával egy jezsuita honlapon az alábbi cikket találtam a nagy Pál Feri atyáról. Szerintem érdekes.
Íme:
Nem tudom, ismeritek-e azt, akiről beszélni akarok. Elég ellentmondásos figura. Egyrészt rajonganak érte, 4-500 ember jár el hetente a hittanóraszerű „kedd esti alkalmaira”, másrészt vannak, akik kígyót-békát kiabálnak rá és legszívesebben azonnal máglyára küldenék. Eredetileg élvonalbeli sportoló volt atlétikából (néhány ifjúsági-korosztályos országos magasugró csúcsa még ma is áll!), de felhagyott a sportkarrierrel és katolikus pap lett . Szólt már róla gyalázkodó blog, mégis rengetegen hallgatják online is letölthető előadásait (sokan vezetés vagy kocogás vagy – mint mondjuk én – vasalás közben). Hatodéves diakónus kispapként kirúgták ugyan a papnevelő intézetből, újabban azonban interjúkötetet készült vele. Egyfelől keresett konferencia-előadó, rákerült a wikire és ott áll katolikus közéletünk nagyjai között, másfelől megmaradt lehetetlen alaknak, botrányhősnek és lázadó fenegyereknek. Showman és lelki ember. Megér egy misét! Pál Ferenc atyának hívják. Róla akarok mondani valamit.
Elfogult vagyok: a szemináriumban szobatársak és elválaszthatatlanul jó barátok voltunk. Azóta az útjaink látszólag szétváltak; valójában azonban párhuzamosan futnak, töretlenül – s talán legbelül konvergálnak is. Nem akarok hát „objektivitást” színlelni.
Annyi bizonyos, Pál Feri nem hétköznapi ember. A „kedd esti alkalmakat” immár 1o évvel ezelőtt kezdte el (ma itt tartanak; kezdés: 20.15). Az első hittanórájára annak idején 5-en jöttek… A következőre 9-en. Aztán lettek egyszerre 25-en is. A Terézvárosi Plébánia – ahol Feri akkoriban káplán volt – vásárolt is legott 80 széket, hogy „ezzel aztán le van tudva” véglegesen, az elég lesz „minden időkre”. Amikor én beugrottam, hogy egy alkalommal belehallgassak, már vagy 120-an voltunk; a „csilláron is ültek”, alig fértünk el az alagsori teremben. Aztán hallottam, hogy azt is kinőtték. Helyet keresve jutottak a Pázmány jogi karának legnagyobb előadójához. Ezért persze bérleti díjat kellett fizetni; így ez lett az egyetlen „fizetős hittan” Budapesten. De persze – mivel időközben vagy 300-an lettek – az összeg, amit minden alkalom előtt gyorsan összekalapoztak, egy főre csak jelképes lett.
De hogy csinálja? Mi az, ami ilyen vonzó a mondanivalójában? Éppen ma, amikor mindenki a hit iránti közömbösségre panaszkodik az egyházban? Mi lehet a „Pál Feri-jelenség” titka?
Ellenzői szerint olcsón adja, felhígítja, a népszerűség kedvéért elárulja a hitet, kiárusítja a kereszténységet. Ennek azért ellentmondani látszik, hogy Feri időközben plébános lett a Kövi Szűz Mária templomban (az a kis templom, ami egy szigeten áll, amit mindkét oldalról körülfolyik a Szentendrei út forgalma; a HÉV mellett, a Filatorigát magasságában), és tisztességgel ellátja a feladatát. Hogy túl olcsó, népszerűsítő a stílus? Meglehet. De vajon járnának-e, annyian, ha nem volna benne valami konstans belső tartalom, lelki mélység (is)? Mások szerint Pál Feri mindent beáldoz a népszerűségnek: mivel csak humorizál, szórakoztat, poénkodik, ez vonzza az embereket. No, de 10 éven át?! Az idei ugyanis a tízedik év, amióta folyamatosan mennek az átlagosan 70-75 perces (!) előadások.
Persze – mi tagadás – Feri pszichologizál azért! Főleg olyan tematikákat választ, amit aztán egész év során minden oldalról körüljár, amely jobban kötődik pszichológusok nevéhez (pl. Carl R. Rogers, Verena Kast, Virginia Satir, C. G. Jung stb.), mint teológusokhoz. Ha ezzel vádolnánk, alighanem azt válaszolná, hogy tőle ugyan lehet máshova is menni: sosem mondta, hogy univerzális, ő inkább csak egy aspektust kíván kiemelni a sok lehetségesből. Az azonban kétségtelen, hogy „piaci rést” talált! Valamit, ami eddig nem volt, s amire óriási az igény. A lélektanban pedig éppen nem mondható műkedvelőnek: a SOTE posztgraduális képzésén mind a „Lelkigondozói”, mind pedig „Mentálhigiénés és szervezetfejlesztő” szakon diplomát szerzett (ez utóbbin pedig évek óta tanít is!).
Hogy egyháziasan mondjam: nehéz volna eltagadni a „karizmáját”: ért ahhoz, hogy „megszólítsa a kereső embereket”. Talán mindez kontextushoz is kötődik, hiszen eléggé egyoldalúan városi, sőt budapesti a problématudata és az előadásmódja: aligha volna képes ennyire megszólítani valamely más szubkultúra képviselőjét. De hát hogyan is lehetne ez másként: minden üzenetközlés – különösen, ha hatékony akar lenni – kontextusba kényszerül illeszkedni! Feri hivatása ide szól. Ennek egyébként alighanem maga is tudatában van. Erre vall az, hogy – amikor hivatalos egyházi részről megkérdőjelezték a szentelhetőségét – nem keresett más püspököt, nem lépett át másik egyházmegyébe: ott akart pap lenni, ahol a hivatását kapta. („Na tessék, a karrierista: csak Budapesten..., ugye?!”)
Mostanában Pál Ferit sokat támadják. Alkalmat persze szolgáltat eleget: minden hosszú beszédből, poénkodó előadás szövegösszefüggéséből ki lehet emelni egy-egy mondatot, megjegyzést, geget , ami – így kiragadva – botránkoztató, alkalmas az illetőnek rossz hírét kelteni. Ez már csak a próféták sorsa… Mert Pál Feri: próféta – éspedig a nekem hitelesnek tűnő fajtából. És tud ő azért „jól nevelten” is beszélni…
Van persze olyan, akit meg egyenesen irritál a stílusa: az affektálós hang, amitől kicsit olyan „nyálas”, gejl lesz az egész. Pedig Feri nem homokos, és nem is férfiatlan ember. Tud kihívást is adni, távolságot tartani, határozott, sőt kemény is lenni: különben aligha lenne képes az adott népszerűségi indexe és elfoglaltságai közepette menedzselni az életét (és tartani a cölibátusát…).
Szóval, Pál Feri atya érdekes ember. Érdemes őt hallgatni. A beszédei – arra az időre ha egyszer sok időd van, és kedved támad amolyan „felesleges”, spirituális dolgokra – itt találhatók. Idén (2009-2010) a talányosan hangzó „egyediség, együttesség, egyetemesség” a tematika. A tavalyi sorozatból (2008-2009) a kedvenceim: 2008.11.11, és a 2009.02.03. (amelyik a „spirituális ugrásról” szól!). Jóindulatú, türelmes hallgatást, lelki épülést kívánok!
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics