A Váci Egyházmegye 2015. szeptember 12-13-án tartja búcsúját, amelynek célközönsége a fiatalság. Az úgynevezett Vác Hétkápolnai búcsú szombaton 17 órakor nyitja meg kapuit. Első programként a Fatimai ájtatosságon vehettek részt, majd ezt követi egy Szentmise, melyet Dr. Varga Lajos segédpüspök celebrál. 19:30-tól virrasztásra is van lehetőség a Kegytemplomban, majd 22 órától gyertyás rózsafüzér a kápolnák mentén. Végül 24 órakor kezdődik a záró szentmise.
Vasárnap új napra virrad, amely új programokat kínál számunkra. Reggel 8 órakor görög katolikus Szent Liturgia lesz a Kegytemplomban, majd 9 órától ünnepi körmenet indul a Székesegyháztól, amelyet egy szentmise követ, Dr. Beer Miklós megyés püspök celebrálásában. Zárásként 17 órakor latin nyelvű, római hagyományok szerinti Szentmise Dr. Varga Lajos bemutatásával.
Ha éreztek magatokban egy kis erőt, vagy egyszerűen csak fel akartok töltődni az új iskolaévre, mindezt megtehetitek egy csodálatos természeti környezetben, fiatalok között, Vácott az Ifjúsági Lelkészség otthonában, illetve a Kegytemplomban.
A további információkért kattints ide! Kérjük előre jelezzétek a részvételi szándékotokat!
Lehullott a lepel, szeptember 26-án este Ákos húzza a nótát a Tágas Tér Fesztiválon.
2015. szeptember 25-én felbolydul az Újszegedi Liget és környéke. Kezdetét veszi a Tágas Tér Fesztivál három napos rendezvénye, amely új színbe öltözteti szeptember utolsó hétvégéjét. Egy találkozásra hívunk mindenkit, ahol kinyílik a tér és láthatóvá válik egy élhető, egy szerethető Szeged. Koncertek, előadások, kiállítások, bemutatók, sok-sok játék és sport: ez a Tágas Tér Fesztivál.
E téren bárki elfér, akárki megtalálja a helyét és mindenki talál magának olyan programot, ahol jól érzi magát. Csatlakozz a sok-sok ezer szegedihez és találkozzunk a Tágas Téren!
A múltunk a jelenben egy, a hagyományőrzés köré szerveződő mozgalom, amely mögött olyan fiatalok állnak, akik már megtapasztalták azt az örömöt, ami a magyar népi szokások ápolásából fakad, és ezt nem is szeretnék önző módon magukban tartani.
A magyar népi kultúra nem egy, a 21. században élhetetlen fogalom. A népzenének, néptáncnak és népművészetnek is lehet tere a mindennapjainkban.
Ha pedig még csak keresed ezt a helyet, vagy keresed a társaságot hozzá, akkor a ”Múltunk a jelenben” felülete biztosan segítségedre lesz, hiszen itt folyamatosan értesülhetsz az aktuális megmozdulásokról.
A kegyetlen igazság az, hogy a Csillagponton úgy megtáncoltattuk a népet, hogy öröm volt nézni. Szanaszéjjel akart szakadni a ház... Sikerült a legszínesebb és legütősebb bulikkal összehozni. Hálásan köszönjük a Csillagponton részt vevő fantasztikus közönségnek, hogy örömben és jó hangulatban lehettünk együtt.
Most, ahogyan erről már korábban is szólottunk, hosszabb kihagyás után a nyáron már "On" állásba kapcsoljuk a party gépezetet, hogy az őszi gigabulira időben tudjuk hangolódni. Ennek okán a ShoeShine nyári party buszával Vácon is találkozhattok az Új-Ifjak táborában!
Augusztus 22-én éjjel a jól ismert vegyes Dj-kat Huszár, Bazsik, Silversound és Petróczki húzza, tekeri, tologatja... a lemezeket és az idegeiteket! Most itt nem is tolom tovább a marketingbullshit-et. Inkább csak mutatok egy vidit az elmúlt nyárról....
A Térdre Magyar egy felekezetek és diákszervezetek közötti mozgalom, amelynek célja egy olyan imaközösség megteremtése ahol lelkes fiatalok viszik Isten elé hazájuk jelenét és jövőjét. Az események szervezésében részt vesz többek között a MEKDSZ, a FÉK és a Budapesti Baptista Ifimisszió is.
"Bizony, bizony mondom nektek: bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen." (Jn:16:23-24 )
Mint ahogy minden missziónak, így a Térdre Magyarnak is van víziója. Jelen esetben keresztény fiatalok imaharcosokká növekedve kérik Istent, hogy munkálkodjon városukban, hazájukban. A szervezett alkalmakon az imáé a főszerep, de ezen felül fontosak még a személyes élmények, a buzdítás és a bizonyságtételek is. Olyan lelki töltetet ad egy ilyen közös együttlét, amely tovább él a jelenlévő emberek lelkében és az érintett témákat otthon, egyedül vagy a családtagokkal is Isten elé tudják vinni.
A dicsőítés nem egy esemény vagy egy program, hanem életforma. A dicsőítés azt is jelenti, hogy elfogadom Isten tervét függetlenül attól, hogy éppen jó vagy rossz helyzetben vagyok – ahogy Szent Pál mondja: „Adjatok hálát mindenért!”A dicsőítésben az értelmünkkel is elfogadjuk a jelenlegi helyzetünket és ezért adunk hálát neki. Áldjuk és dicsőítjük Őt! Az Imádság Háza mozgalom ennek a lelkületében terjedt el az egész világon, így hazánkban is.
Néhány napja ért véget Vajtán a Lelkes Napok, amely a Katolikus Karizmatikus Megújulás egyik fő rendezvénye, ahol idén több mint 200 fiatal vett részt. Ebben az évben a dicsőítés volt a téma. A tábor alatt volt alkalmam beszélgetni Kovács Fricivel a kecskeméti Imádság Háza vezetőjével és Flach Ferivel a pécsi Imádság Háza vezetőjével arról, hogy is áll jelenleg hazánkban az Imádság Háza mozgalom.
Először is fontos leszögezni, hogy az Imádság Háza tartalma nem újszerű dolog, hiszen, mint tudjuk semmi új nincs a nap alatt. Az Ószövetség is számos ponton említi a dicsőítést. Talán az egyik legsarkalatosabb pontja Dávid sátorában történt, ahol a frigyládát őrízték. Itt folyamatosan ment a dicsőítés, énekesekkel, hangszeresekkel, dicsőítésvezetőkkel. Ennek a szünet nélküli dicsőítésnek a lelkületének az elterjedése ölt testet a modern kori Imádság Háza mozgalom keretein belül.
Hogy mi lesz ott nyáron? Találkozó az új szolidaritás jegyében. A 2015-ös megemlékezési év legkiemelkedőbb hete augusztus 9 es 16-a között lesz, amikor 18 és 35 év közötti fiatalok tömegére számítanak a szervezők. A Taizéi Közösség születésének 75. évfordulójának, valamint Roger testvér (1915. május 12. – 2005. augusztus 16.) születésének 100. évfordulójának az ünnepére készülnek.
De mi is az a Taizé?
Taizé egy kis falu Franciaországban. A közösséget Roger Testvér alapította, aki szerzetesként kiemelten Isten jelenlétére mutatott rá.
De mi a Taizéi Közösseg lényege, szemlélete?
Isten csak szeretni tud. Ráadásul ezt feltétel nélkül teszi. Úgy szeret mindenkit, ahogy van. Nem az ember felett ítelkezik, hanem tetteinket ítéli meg napról-napra. Istennnel személyes kapcsolatot ápolhatunk, és mindig jelen van, közel van hozzánk, annyira közel, amennyire csak engedjük.
A mi jóságunk, szeretetünk és tulajdonképpen mindenünk Istentől ered. Őt jeleníti meg és jelképezi minden jócselekedetünk, amit csak teszünk. Képesek vagyunk isteni pillanatokat megélni, képesek vagyunk Istent magunk közt megjeleníteni, képesek vagyunk Vele együtt élni, képesek vagyunk bármire, amit el tudunk hinni, vagy képzelni, képesek vagyunk már a földön a menyországban élni, mert itt van minden körülöttünk amire vágyunk, csak meg kell tudni látnunk.
A legszínesebb és legütősebb bulikkal készülnek a bakancsos lemezlovászok! Némi nemű hosszabb kihagyás után a nyáron már On állásba kapcsoljuk a party gépezetet, hogy az őszi gigabulira időben tudjuk hangolódni. Ennek okán két napos ShoeShine partival készülünk a 2015-ös Csillagponra is!
Július 23-án éjjel Huszár és Bazsik, a shoeshine.hu két nem teljesen épelméjű "szakorvosa" agysebészeti beavatkozással készül! Amit érdemes tudni a műtétről: Idén sem lesz finomkodás! A két úriember zenéikkel és set-jük dinamikájával akkor is megmozgat ha nem... A ShoeShine Dj-k erre a különleges alkalomra a legfrissebb partizenék mellett, igazi tech hangzással is készülnek! Ha szeretnél egy valóban dinamikus buli részese lenni ott a helyed az első sorban! A srácok célja amellett, hogy igazán veretős zenékkel emeljék a buli hangulatát a csúcsra, az is hogy meghívják közönségüket a tiszta, de önfeledt szórakozás kultúrájára. Nem mindennapi lemezlovászaink vágya, hogy úgy tudjuk önfeledten és örömben együtt lenni - akár egy buliban is - hogy közben tiszteletben tartsuk egymást és önmagunk teremtett valóságát. A gödöllői srácok öt éve szerveznek teltházas bulikat, s mindenkit arra hívnak meg ezeken, hogy keresztényként legyünk jelen mindenben az életben. Még a legnagyobb bulikban is!
Csapatás ShoeShine módra a Csillagpontos 24-én éjjel is: Egy igazán színes ShoeShine buli első embere Csákai István, aki Bazsik Ádámmal kiegészülve fogják hergelni a nagyérdeműt a CSP utolsó napján. A Silversound művészúr Dj nevét egy régi kazettamárkától kölcsönözte. 2014-ben a Petőfi Rádió „Nekünk Dj kell!” tehetségkutató döntőse volt. Elképesztően igényes és válogatott zenei repertoárja felöleli a teljes 20. század zenei anyagát egészen napjainkig. Amivel Silversound igazán színessé és hangulatossá teszi a bulit: Vilagzene, Elektroswing, Bigbeat, Trap, Twerk, DnB, BalkanBeats, Rock, Francia variete. Ha Silversound áll a lejátszók mögött tutira nem fogsz unatkozni!
Reméljük mindannyiótokkal találkozunk az év egyik legpengébb fesztiválján!
Szombaton kezdődik a ChrisTeens nyári tábora Isaszegen! A ChrisTeens egy evangéliumi keresztény tinédzser mozgalom mely a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Tinédzser Missziója. Minden nyáron együtt töltenek egy hetet 2-300 belevaló fiatallal.
A tábor lakói 13-18 éves tinédzserek, akik szeretik Istent, vagy szeretnék Őt megismerni. Ha nyitott vagy a bibliai értékekre, egy jó közösségre és persze szeretnél kikapcsolódni, feltöltődni, lazulni, (és tinédzser vagy) akkor ott a helyed! A kreatív tábori programok között szerepel a tehetségkutató est, az Igazi Valóságshow, ami egy pontgyűjtő akadályverseny - ahol az összegyűjtött bevétellel a Fitalalkorúak drogterápiás otthonát támogatják -, imaséta és még sok izgalmas fakultáció, szórakozási lehetőség!
Július 17-én pénteken nyitott nap lesz a táborban, amikor szeretettellátnak minden 13-19 év közötti fiatalt. A részvételhez csak gyors regisztrációra van szükség. A Christeens missziója, hogy fiatalon kereszténynek lenni és igazi barátságot kötni Jézussal a lehető legjobb dolog. Célul tűzték ki, hogy hatással legyenek a környezetükre és hogy a körülöttük élők is megtapasztalhassák mindazt, amiben hisznek! Színes és értékes programokat szerveznek egész évben, amiről bővebben itt olvashatsz!
forrás: www.christeens.hu
2015 sem telhet el Új Ifjúság tábor nélkül! A Fiatalok az Egyesült Világért, az Új Ifjúság, a Fokolare Mozgalom ifjúsági ága. Az idei nyári táborukat ezúttal augusztus 18-23 között rendezik meg egy Pesthez közel eső, bájos, dunaparti kisvárosban, Vácon.
A Fiatalok az Egyesült Világért tábora egy olyan lehetőség, ahol majdnem egy heted van rá, hogy kortársaiddal együtt élhesd meg azt, ami a mozgalom összetartó ereje és fő célja is egyben. “Amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.” Ez az aranyszabály a mozgalom egyik mottója, és a táborok során is innen indul ki minden, legyen szó önkénteskedésről a városért, vagy a különböző tárasas együttlétekről, közösségi alkalmakról, esti beszélgetésekről.
A mozgalom mögött olyan fiatalok állnak, akiknek a szívén van az, hogy a Krisztusi szeretetben levő egységet élje meg a korosztályuk, ezért fáradoznak azon, hogy olyan programokat hozzanak létre amivel hidat képezve hozzásegíthetnek másokat is ahhoz, hogy az evangéliumot ne csak a templomban hanem a hétköznapjaikban is meg tudják élni.
A tábor ideje alatt a résztveőknek lehetőségük van egy olyan kultúrával azonosulni, amit visszatérve az otthonnaikba, iskoláikba, munkahelyükre is be tudnak építeni és megtudnak élni.
Ha közösségbe vágysz, ha a szeretnéd jobban megélni az egységet vagy ha szeretnéd megtudni, hogyan segíthetsz jobban a környezetedben élőkön, ha szeretnél többet megtudni a 21. században is élhető kereszténységről akkor itt a helyed! További információért klikk ide!
Július 17-18 között, 14. alkalommal rendezik meg a Regejáró Misztál Fesztivált Nagymaroson – a kétnapos esemény célja, hogy összefogja és felelevenítse a Kárpát-medencében élő népek hagyományait és kultúráját.
A kézművesek, kiállítások, táncházak mellett a nép- és világzenei fellépők várják a látogatókat: Tolcsvay Béla, Csalogató együttes, Ferenczi György, Szalóki Ági, az esemény főszervezője, a Misztrál együttes és még sokan mások. Jegyek a helyszínen kaphatóak, az esemény 12 éven aluliak számára ingyenes.
Érdekelnek a korábbi évek programjai? Szeretnél többet tudni a helyszínről, az aktuális programokról? Elmennél, de nincs szállásod? Látogass el a fesztivál oldalára, és tudj meg mindent! www.misztralfesztival.hu
A pálferi közösség szervezői tavaly olyan remek tábort zártak, hogy idén úgy döntöttek, szintén Sátoraljaújhelyt választják a nyári táborunk helyszínéül. Az idei tábor már 7 napos lesz és teles teli lesz színes szagos programokkal. Igazából annyi féle minden lesz ott hogy még kopizni is lusta voltam. Szóval néhány dolog amit érdemes tudni, hiszen ez mégis csak egy ajánló.
Mostantól van hétvégi jegy és napi jegy is a pf nagytárborba. A régi hagyományok megmaradtak, így a szevezők megtartották a vízi előtábort, melynek részleteit itt találod! A táncos és önismereti előtáborokat szintén beépítették a szervezők a nagytábor menetébe.
A jól bevált szokás szerint idén is kisebb altáborokba szerveződve fedezheted fel a környék nevezetességeit, ill. tölthettek el sok vidám órát egymás társaságában. Idén először a pálferis táborok történetében gyermekbaráttá kompatilitást is biztosítanak Feriék.
Sok szeretettel Várnak mindenkit a szervezők és persze PálFeri is!
Részletek és jelentkezés a palferi.hu lapon!
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics