Sohasem gondoltam volna, hogy valaha Ausztráliába fogok utazni. Még a bakancslistámra sem vettem fel, nemhogy a jövőbeli terveim közé. A már korábban említett repülésfóbiám miatt pedig sokáig le sem esett, hogy tényleg oda megyek. Talán akkor vált nyilvánvalóvá előttem, hogy hová hozott Isten mikor leszállt a gép és átjutottam a biztonsági ellenőrzéseken. Megcsapta az orromat a párás, meleg levegő és tudatosult bennem, hogy innentől vadidegenekkel fogok élni. Istennek hála, egészen jól kijöttünk ezekkel az idegenekkel, egy családba tartoztunk és ez összetartott minket. Olyan jó érzés, hogy a világ minden táján otthon lehetünk a lelki testvéreink között!

Az első két hetemet Adelaideben töltöttem, Dél-Ausztráliában. Itt a külvárosban laktunk egy másik missziós társaság bázisán, ahonnan minden nap vonattal utaztunk át a sivatagon a belvárosba. Ez az időszak végig arról szólt, hogy próbáltam feldolgozni, hogy mi történt velem. Az agyam még sehogy sem akart átállni az angolra, annyira kifáradtam a napok végére, hogy szerintem nem is álmodtam semmit. Reggel hatkor pedig ellepték az ablak melletti fákat a szebbnél szebb és hangosabbnál hangosabb papagájok, amik időzített ébresztőként szolgáltak. A természet teljesen lenyűgözött, a föld színe, a levegő illata, a fák alakja, de még a madarak hangjai is annyira mások voltak, mint Európában. Mennyi és mennyi kreativitás, praktikusság és egyfajta könnyedség van abban, ahogy Isten megteremtette a világunkat!
Melyik az ősibb: a tridenti vagy az új liturgia? - Párbeszéd a tridenti rítussal
A Lefebvre csoport elsőként a szentmise liturgiájának megújulását utasította el. Az egyház az előző évszázadok során a liturgia szent voltának kifejezésére minden azzal kapcsolatos eszközt, jelet, formát „szentnek” nevezett. „Szent nyelv” volt a latin, szentek voltak a ruhák, szentek a jelek stb. A megújulás lehetőségének felmerülésekor sokakban megjelent a kérdés: hogyan lehet a szent nyelvet, a szent formákat megváltoztatni?
Az egyház történelme igazolja, hogy a liturgia a századok során sokszor és sokat változott. Az Eukarisztia titkát rendkívül változó formákban ünnepelték a keresztények – a népek, illetve kultúrák függvényében. Különösen sokféle liturgia alakult ki Keleten (ezek közül egyik a görög katolikus egyházban jelenik meg), de Nyugaton is számos változás következett be.

A latin nyelv is csak akkor vált általánossá, amikor az a nyugati értelmiség nyelvévé lett, korábban létezett arám és görög nyelvű liturgia is. A népnyelv használatának lehetőségét példázta a IX. században Szent Cirill és Metód is. Ők is érzékelték, hogy ha az evangéliumot hirdetni szeretnénk, ennek érthetőnek kell lennie, s ezért a szlávok között a szláv nyelvet használták. Ekkoriban is voltak, akik a latin, a görög vagy az arám nyelv használatát akarták rájuk erőltetni, de Róma rövidesen jóváhagyta a szláv nyelvet.
Hasonlóképp általános volt a kézbe történő áldoztatás az első évezredben. A liturgiatörténészek szerint az áldozási forma megváltozása és a nyelvre áldozás bevezetése a IX. században történt.
Lefebvre érsek követői – a legkeményebb támadók
Szóltunk a II. Vatikáni Zsinat megújulásáról. A Szentlélek kegyelmének igazolása volt, hogy a zsinati ülések mély vitái vagy inkább párbeszédei folyamán a világ püspökeinek nagy többsége egyetértésre jutott. A közös imádságos együttlétekre alapozva, a közös döntésekből születtek meg a zsinati döntések és dokumentumok, melyek egyházunk mai életét meghatározzák. A katolikus ember bizonyos abban, hogy a pápát és az egyetemes zsinatot (ha egységben van a pápával) a Szentlélek vezeti. Ezt a kegyelmi egységet és vezetést tapasztalták a zsinati atyák.
Azt is láttuk, hogy a Tridenti Zsinat óta a katolikusok mintegy 400 éven át a változhatatlan egyházszemléletében éltek. Ezért sokkolt többeket a II. Vatikáni Zsinat. A zsinati atyák többsége a Lélek vezetésére figyelve, a jézusi egység építésének vágyával dolgozta ki a megújulás elveit, az evangélium és az ősegyház szemléletének és gyakorlatának megfelelően, néhányan mégsem fogadták el ezeket.

Lényegi különbség konzervatív és konzervatív között
Ottaviani bíboros példáját idézzük fel, hogy lássuk, milyen különböző egyház-hittel rendelkezhet két konzervatív főpap, azaz Ottaviani bíboros, aki mindvégig hű maradt az egyházhoz, és Lefebvre érsek, aki a zsinat végére egy csoporttal elszakadt az egyháztól.
A Zsinat korában az ellenzék első vezetőjének Ottaviani bíborost tartották, aki már 1953 óta a Hittani Kongregáció titkári tisztét is viselte, azaz annak felelőse volt a pápa képviseletében. Hivatalból feladatához tartozott, hogy védje az egyház tanításának tisztaságát, s ennek harcosa is volt, a konzervatív püspökök egy csoportjával együtt (Coetus Internationalis Patrum). Ottaviani fiatal kora óta az egyház tridenti hagyománya mellett voksolt, és állást foglalt minden újító és a modern korhoz alkalmazkodni akaró irányzattal vagy teológussal szemben, már korábbi megnyilvánulásaiban, majd a zsinaton is. Ottaviani azonban, sok főpappal egyetemben, akik a hagyományokhoz mereven ragaszkodtak, mindig elfogadta a zsinat többségének döntéseit, abban a bizonyosságban, hogy a pápát és az egyházat a Szentlélek vezeti.
Nagyon szeretem Jim Elliotnak ezt az idézetét, amit mottónak is választottam az írásaimhoz. Tetszik a hozzáállása, az életszemlélete, mert eltalált valamit. Rámutat arra, hogy bárhol is vagyunk, teljesen ott kell lennünk. Mindent bele kell adnunk abba, amit csinálunk, ott, ahol vagyunk. És persze nyitott füllel figyelni, hogy melyik nap mire hív Isten. Szeretném megosztani veled az idei évem pár szeletét, amikor Isten különböző helyekre hívott, ahol róla tehettem tanúságot. Ez előtt is szívesen beszéltem Jézusról, de szerettem volna egy hosszabb misszióra is elmenni, hogy kipróbálhassam, milyen az, amikor egész nap ilyen módon foglalkozhatok az evangéliummal.

Egy őszi napon történt, valamikor tavaly ilyenkor, hogy találkoztam két misszionáriussal, hogy a lehetőségekről beszélgessünk. Ekkorra már kiforrt bennem a gondolat, hogy az egyetem után pár hónapra külföldre szeretnék utazni és az evangélium üzenetével foglalkozni. Ez nem egy gyors döntés volt, sokat imádkoztam és gondolkoztam, de végül biztos lettem benne, hogy szeretnék jelentkezni egy olyan útra, aminek a lényege, hogy a világ különböző pontjain élő diákokat készítsünk fel az evangelizációra. Eredetileg Kelet-Európába készültem, ezért is volt meglepő, amikor ezen az őszi beszélgetésen kiderült, hogy az úti célok között lesz Ausztrália is. Ez különösen azért volt szórakoztató számomra, mert nagyon féltem a repüléstől. Mondhatni repülésfóbiám volt. Annyira paráztam az úttól, hogy egy ideig bele sem tudtam gondolni, hogy egy ilyen csodálatos országban kezdhetem a missziót. Nem azzal van a gond, hogy még nem ültem volna repülőn, pont ez az. Ültem én, de olyan stresszt, amit a legutóbbi utamon átéltem, szinte még sosem tapasztaltam.
A zsinat és a pápa „felülírja” az evangéliumot?
Parolin bíboros államtitkárt, a pápa legközelebbi munkatársát megkérdezték, hogy a sok szeretet- és tiszteletmegnyilvánulás közepette mit szólnak a pápát érő kritikákhoz. Ő azt válaszolta: Ez bizonyos szempontból természetes annál, aki újat mond és tesz. A korábbi pápákat is illették emiatt kritikákkal.
A világ és az egyház történelmében minden újítót értek kisebb vagy inkább nagyobb kritikák, meg nem értések, támadások. A prófétákat és magát Jézust is illették vádakkal. Tanulságos Jeremiás próféta sóhaja: „Jaj nekem anyám, miért is szültél? Hogy perlekedés és ellentmondás embere legyek az egész ország számára? Az Úr így válaszolt: Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt. Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert én veled vagyok – mondja az Úr.” (15,1,20-21). És Jézus is ezt jövendölte: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél… Ha a családatyát Belzebubnak csúfolták, mennyivel inkább a háza népét?” (Mt 10,24-25)
Mivel a Ferenc pápa életét kísérő vádak és kritikák mennyisége kiemelkedőnek látszik elődjeihez képest, ez sokakban kérdéseket váltott ki, s kutatni kezdték az okokat.

A vádak hátterében a II. Vatikáni Zsinat áll
Vajon a II. Vatikáni Zsinat milyen újításai ismerősek a legtöbb hívő - és sok lelkipásztor - számára? A liturgia megújítása, a közösségi szemlélet, az ökumenikus törekvések vagy a hívők és a papság kapcsolatának új látásmódja… De ezeken túl a zsinat több lényegi szemléleti változást hozott.
Légy mindig naprakész!
Hogyan?
Ez roppant egyszerű:
1. Először is, kedveld a ShoeShine Facebook-oldalát (ha még nem tetted).
2. A ’Kedveled’ gomb mellett keresd meg a ’Követed’ feliratot, majd válaszd ki a ’Megjelenítés elsőként’ funkciót. Így sose fogsz lemaradni a friss és ropogós posztokról.

További jó böngészést!
Tömeg volt, hosszú sor, mégis nyugodtan várakozó, mosolygó fiatalok. A regisztráció gyorsan haladt, lépten-nyomon ismerősökbe botlottam. A terembe érve a kékes fényben üldögélő, beszélgető emberek hangulata rám is átragadt. Jézust vártuk! Na meg Kornél atyát, Gersei Csengét, Vecsei H. Miklóst és Hodász András atyát. Így indult a Forráspont – egy nap Jézussal!

Együtt dicsőítettük Istent, az egész terem hullámzott a kis fingerlighttal táncoló tömegtől. Az estét Fábry Kornél atya, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára nyitotta meg, majd Gersei Csenge osztotta meg velünk tanúságtételét, hogyan gyógyult meg az anorexiából és fedezte fel az életében az Úr erős vezetését. Vecsei H. Miklós a belső küzdelmeit tárta fel a színpadon, hogy milyen fontos minden nap vizsgálni magunkat és törekedni a jóra, állandó változásban és elcsendesedésben. Hodász András atya a szandálzokniról és a nyolc boldogságról beszélt (külön öröm volt két, a Nyolc Boldogság Közösséghez tartozó szerzetes nővér között ülve hallgatni).
Sziasztok! Panni vagyok és a kedvenc ételem a palacsinta. Körülbelül ennyit tudtam kinyögni azon a missziós összejövetelen, ahol életemben először találkoztam azokkal a csapattársaimmal, akikkel később három hónapig éltem. Ott álltam egy teremben, kínosan feszengve és csupa amerikai vett körül. Eléggé ki is voltam merülve, mert pont azokban a napokban fejeztem be a szakdogámat. Így főleg a Szabó Ervin Könyvtár és a missziós megbeszélések között ingáztam. Azért mentem ezekre a megbeszélésekre, mert egy pár hónapos külmissziós útra készültem. Erről a missziós útról szeretnék majd beszámolni nektek is, mert számomra egy hatalmas élmény volt, ami rengeteget formált azon, ahogy az életemről gondolkozom.

Viszont ennél sokkal korábban kezdődött az a történet, amiről a következő bejegyzésekben szeretnék írni. Az egész onnan indult, amikor 16 éves koromban leutaztam a Balaton partra egy olyan angol táborba, amit keresztények szerveztek. Tudtam, hogy fogunk lelki témákról beszélgetni, úgy voltam vele, hogy belefér, a végén még hallok valami érdekeset, de a lényeg úgyis a Balaton part. Igazából csak a nyelvvizsgára szerettem volna felkészülni, de ennél sokkal több minden történt. Eszembe sem jutott, hogy az a Valaki, aki helyett én már évek óta próbáltam valaki mást keresni az életembe, ott fog megtalálni. Mert azt nem mondhatom, hogy én kerestem volna. Jézus már csak ilyen, szeret utánamenni az embereknek, akkor is, ha mi hanyatt homlok menekülnénk előle. Igaz, addig is sokat hallottam róla, rendszeres templomba járó voltam, de sosem jött át igazán a kereszténység lényege. Úgy gondoltam, hogy csak egy csupán a nagyobb vallások közül, amik úgyis annyira hasonlítanak egymáshoz.
Kutatások a pápa hatásáról
A nemzetközi sajtóban ismételten megjelennek Ferenc pápát kritizáló megnyilatkozások. Hazánkban is elhangzik időnként hívők részéről a kérdés: Igaz-e, hogy Ferenc pápa tévedéseket tanít, netán Jézus tanításával is szembefordul? A probléma úgy merül fel bennük, hogy a médiában kapnak hírt erről, vagy eljutnak egy honlapra, blogra, mely ilyen vádakkal illeti a szentatyát. A kérdésre többen válaszoltak már kiváló magyar tanulmányokban is. Mivel azonban a bizonytalankodással gyakran találkozunk, és nincs(enek) megfelelő (elegendő) honlap(ok), melyen a teológiában kevéssé járatos olvasó is választ találna kérdésére, fontosnak éreztük összefoglalni, mi a gyökere és magyarázata a kérdéseknek.
Több katolikus, Ferenc pápát tisztelő újságíró érdeklődését is felkeltette, olasz- és más országokban, miként jönnek létre és terjednek ilyen erősen a pápát érő, olykor reális elemeket is tartalmazni látszó, de többnyire abszurd kritikák. Hosszabb időn át kutatták a témát. Az általánosan ismert szempontokon túl több új és a problémát jól megvilágító tényt, szempontot is felfedeztek. A téma széleskörű. Izgalmas lesz megismerkedünk e vizsgálatok fontosabb eredményeivel a következő írásokban.

Ferenc pápa próféta
Ferenc pápa megválasztásának 5. évfordulóján, 2018. márc. 13-án ismét láthatóvá vált, mennyi szeretet, hála és csodálat veszi őt körül. Többen jelezték, milyen indításokat kaptak magatartásának példájától, mély lelkiségéből, írásaiból, szavaiból. Sokan megvallották, hogy számukra Ferenc pápa tette újra hitelessé az egyházat, ő hozta vissza őket a katolikus egyházba. Könyvek, tanulmányok jelennek meg folyamatosan, amelyek Ferenc pápa nagyságát, prófétai működését mutatják be.
Merre tarthatok a hitemben? Hogy tudom megszólítani Istent? Léteznek „Istenmérgezettek?” Miért tudunk eljutni ebbe az állapotba, ha eljutunk? Mikor lehetünk legmélyebben Istennel? Hangosan gondolkodva és saját istenélményemen keresztül keresem ezekre a választ.
Azt gondolom, hogy az istenkeresés általánosságban véve folyamatos. Van, mikor intenzívebb és van, mikor egyáltalán nincs rá szükség. De sosem tudjuk azt mondani, hogy én megtaláltam a Hozzá vezető utat. Állandó interaktív és formálódó kapcsolatban vagyok Istennel.
Nekem Isten útja egy „b” terv volt, és aztán szépen lassan vált „a” tervvé. Felnőtt megtérő vagyok.

Sokáig nem voltam megkeresztelve. 12 éves koromig azt sem tudtam, hogy kell imádkozni, vagy hogy ki is az az Isten. Aztán egy egyházi gimnáziumba kerültem, ott kezdtem megismerkedni az alapokkal. Volt egy erőskezű hittan tanárom, aki a tankönyvek legvégén lévő 10-12 sárga oldalt mindig kikérdezte, komoly felelések, témazárók voltak. Szigorú rendszer volt, de szerettem. Akkoriban jártam legtöbbet templomba, minden szombaton vagy vasárnap ott voltam a miséken.
Ma, ha én ilyet csinálnék egy osztályban, a teológiai szaktudással felvértezett szülők és a világi tanár kollégák számon kérnének. Ugyanis ma egy önkormányzati iskolában nem bevett szokás korrekt hittanórákat tartani.
Ferenc pápa augusztus 20-án kiadott levelében hívta fel a figyelmet az egyházon belüli hatalmi, lelkiismereti és szexuális bántalmazásra. Ezután a Családok Világtalálkozójának zárómiséjéhez kapcsolódóan nyilvánosan bocsánatot kért az áldozatoktól az elkövetők nevében is. Levelében a lehetséges visszaszorító erőkről is beszélt.
A pápa híres arról, hogy nincsenek számára tabuk, így a különféle zaklatások kérdése sem maradt elhallgatva.
Az egyházfő írásában felhívja a figyelmet arra, hogy a felelősség vállalása elengedhetetlen, ezért is kér bocsánatot azért, ha a múltban például a nem megfelelő intézkedések következtében nem tudtak segíteni az arra rászorulóknak. Nagyon fontosnak találja azt is, hogy egymással szemben legyünk szolidárisak, imádkozzunk és tartsunk bűnbánatot, hogy elérhessük a belső megújulást, amelynek köszönhetően megnyílhat a szemünk, hogy meglássuk, ha valaki szenved és segíteni tudjunk.

Hogy értsd a cikket, egy rövid gyorstalpaló: A Tábor Hegyi Napok (THN) egy lelkigyakorlatos hét, amit a Nyolc Boldogság (karizmatikus) Közösség szervez, aminek tagjai szerzetes nővérek, papok és világiak vegyesen. 5 nap az egész és kint van a Nagykanizsa melletti Homokkomáromban. Egy stábtag leutazott és eltöltött ott 2 napot.
1. Motiváció
Mint mindig, itt is nagyon fontos a kiinduló gondolat. „Ami egyszer jó volt, az úgyse jó másodszorra. Tavaly jó volt, de most biztos pocsék lesz.”
Kezdjük az utazással. Ennyi idősen hiányzik ez nekem? Öreg vagyok én már ehhez, meg másnapos is. Generációm egyik véglete veszi a kocsit, épiti az egzisztenciát, esküszik a csajával, külföldre megy dolgozni, csinálja az új otthont az agglomerációban és elegáns tűnődéssel néz maga elé a szép, fényes jövőbe. A másik véglet meg romkocsmák padján filozofálgat párkapcsolati kudarcairól, miközben szervezi egzotikusabbnál egzotikusabb utazásait, hogy a róla készült posztokkal igazolja elcseszett élete létjogosultságát.

Én meg egyikhez se tartozva, tömegközlekedve vergődők le, mint gimis koromban. Ráadásul nem is valami egzotikus bakancsos túrázós helyre, mint India, vagy Vietnám... hanem Zala megyébe. Ráadásul semmi keleti filozófia és buddhizmusos harmónia nem vár rám, hanem apácák és párizsis kenyér... Háát... !? Ettől a poszttól nem robban fel a fész.
És ha még ezen túlteszi magát az ember, akkor jön a következő gond, ami egy vonat mosdóban ejti kísértésbe az embert. Vajon lesz-e WC papír? Vagy elvigyem ezt?
Copyright © 2024 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics