Tudatosság. Jelenlét. Döntés a gyógyulás mellett. Kira a balesete után sok mindent tanult, ami azóta is kihat az életére. Mindez neked is segíthet. Történetének előző részét itt olvashatod!
Nincs kontrollom a testem felett. Nem akkor eszek, amikor én akarok. Nem akkor fürdök, amikor én akarok. Nem akkor kapok gyógyszert, amikor kérek. Nem akkor műtenek, amikor én akarom. Nem akkor megyek haza, amikor én akarok. Nem az a nővér van épp ott, akit én szeretnék. Nem akkor visznek a vizsgálatra, mikor nekem épp nem annyira fáj a testem.
A sort sokáig írhatnám tovább. De azt hiszem, ezeknek a témáknak a zöme a normál életünk része is. Nem szeretem ezeket. Ha valami nem akkor történik, amikor számítanék rá. Ha tervezek, és keresztbe raknak. Nem szeretem. De mit is tehetnék. Ha több az energia, küzdök. Ha kevesebb, csak egy része ellen küzdök. Nagy részét meg elfogadom. Belesimulok.

Templomainkban mind a mai napig gondos kezekkel előkészítik az úgynevezett “Szent Sírt”. Azaz a jeruzsálemi barlangba vájt sírbolt mását, ami sokkal többet jelent az elmúlásnál, kegyelemmel teli ígéret, amelyre ha rátekintünk, akkor felismerhetjük a célunkat, a küldetéstudatunkat a Krisztus-követésben. Miért olyan fontos ez a számunkra? Miért kell, hogy ma is ott legyen a szemünk előtt egy barlang, ami üres?
Jelent-e még ez számunkra valamit?

Az Evangéliumokban a feltámadás első tanúi az asszonyok voltak, akik a Szent Sírhoz mentek, de azt nagy meglepődésükre üresen találták. Szent János evangélista végtelenül egyszerűen fogalmaz: bement, látta, és hitt. Ennyi elég volt a számára. Nem kellett több bizonyíték, nem kellett mások beszámolója, hiszen maga látta az igazságot, hogy Jézus valóban az Isten Fia. Látja az üres sírt, nem találkozik angyalokkal, nem találkozik a feltámadt Krisztussal, egyszerűen csak látja az üres sírt, és felébred benne a hit, a feltámadás hite, ami még inkább inspirálja őt, hogy mindezt leírja és továbbadja a mai világ keresztényei számára is, nekünk is.
Atya csak egy van - a Húsvétról gyerekeknek
Mit ünneplünk Húsvétkor? - tettem fel az egyszerű (?) kérdést a 10 éves nagyfiamnak. „Jézus keresztre feszítését és feltámadását. Azért ölték meg, mert bűnösnek találták: Istennek és a zsidók királyának mondta magát. Júdás árulta el jó sok pénzért.” Majd kérdezés nélkül így folytatta: „Valaki azt mondta nekem, hogy Jézus legjobb barátja Júdás volt és Jézus kérte, hogy árulja őt el. Szerintem ez nem igaz, mert ennek nincs semmi értelme.”Júdás Evangéliumát a National Geographic nevű cég hozta nyilvánosságra még évekkel ezelőtt. A következő „reklámszöveggel” próbálták meg eladni: megváltoztat mindent, amit Jézus utolsó napjairól tudunk. A 10 éves gyerekem nem hitt nekik és azzal, hogy a sztori nem logikus, le is zárta az ügyet.

Honnan kaphatsz erőt, amikor a teljes reménytelenség vesz körül? Hogyan tekinthetsz felfelé a fájdalmak mélyéről? Kira folytatja történetét és arról ír, hogyan jutott előre a felépülésben, lépésről lépésre. Az előző részt itt találod!
Végre. Végre nem érzem, hogy nyilall a testem. A fejem épp a megfelelő szögbe került. Most nem érzem, hogy mindjárt kitörik a nyakam. Valahogy a karom se érzem annyira fájdalmasnak. Hú, de szuper. Ilyen is van. Most nem szabad megmozdulni… Na de ebben a mozdulatlanságban meg a fenekem és a derekam zsibbadt el totál. Ahh. És a zsibbadás egyszer csak átvált fájdalomba. Jajj. Bár az jó, hogy ez már kezd hasonlítani a „hétköznapi” jellegű problémákhoz. Ez már előrelépés!

Sokszor említettem már, hogy a legnagyobb célom főleg ebben az öt hetes fekvő állapotban az volt, hogy túléljem a pillanatot. És az előbb leírt nyugvó pozíciót megtaláljam. Ez nagy munka volt nekem. Számtalanszor néhány cm-nyi mozgásról volt itt szó. Rengeteget számított. És a legtöbb esetben segítséget kellett kérnem hozzá. Hogy kicsit feljebb, kicsit jobbra, kicsit balra húzzanak el. Ezt mindig lepedőstül oldották meg. Az ágy vajon milyen szögben megfelelő? Én magam sem tudtam mindig. Ha túl magasan voltam, nagyjából 60-70 fokos szögben, sokszor elkezdtem szédülni. És a nyakam is jobban fájt. Ha lejjebb voltam, akkor meg részben az zavart, hogy kb. nem látok semmit, csak a plafont. Másrészt meg akkor általában egy idő után elkezdtem nagyon zsibbadni. De a szöget legalább tudtam magamnak állítani. Vicces ez így utólag. A nappali és az éjjeli ágybeállítás között 20-30 fok különbség volt. Tehát ha nappal volt, történtek az események, akkor azért mégis feljebb ültem, hogy lássam az embereket, tudjak nyelni, meg egyáltalán. Mégiscsak nappal van. Este 8 után meg lejjebb engedtem. És ezzel már éjjeli üzemmódba is kapcsoltam. [Jajj… most nagyot nyelek. Nehéz ezekre a pillanatokra visszagondolnom.]
Gondolatok a Bibliáról – a bűnbocsánat (Mk 2, 1-12)
A Bűnbeesés elbeszélésétől kezdve volt egy közös szál mindegyik részben. Konkrétan minden szöveg a bűnnel való nemkívánatos kapcsolat felszámolását célzó emberi igyekezethez, illetve isteni beavatkozáshoz kötődött.
Az ószövetségi Pászka sok egyéb mellett Isten elnéző magatartását tükrözi, hiszen hajlandó "átugrani" a csapásokra kijelölt emberek sorából egyes személyeket, családokat, sőt közösségeket is, bizonyos esetben. A pászka báránya helyettesítő áldozat, az elsőszülöttek életéért cserébe adták.
Szóba került a pusztába űzött bárány, aki magára veszi a közösség tagjainak vétkeit, és abszolút, démonizált elkülönítettségbe űzik, a pusztába.
Végül legutóbb a 24. zsoltár dicsőítő szövegében az embert az örök élet zárt kapuja előtt álló, és azon átsegítő, tágas térre vezető, Szabadító hatalmát próbáltam érzékeltetni.
Nyilván még számos mozzanatra kitérhettünk volna, mint pl. az adósságba belerokkanó ember tartozását átvállaló / elengedő személy kiemelt szerepét, vagy a bűnöket háta mögé dobó Urat is tárgyalhattuk volna. Ezek mind képi nyelven alkotott szemléletes példák arra, hogy Isten és ember bűnnel kapcsolatos relációját ábrázolják. Ezek, mint a szivárvány színei, valamiképpen együtt alkotják a teljes képet. Hogy kinek melyik mozzanat tár fel többet, mindenki maga dönti el, de ettől még a szivárvány szivárvány marad, nem csak zöld.
Ma Jézus attitűdjére térek ki. Mk 2,1-12 szövegét látva érzékelnünk kell, hogy Jézus nem prűd, vagy körmönfont módon viszonyul ehhez a kérdéshez, fellépése kifejezetten provokatív, és elég nyersen és sarkosan, az isteni erő pozíciójából közelíti meg a kérdést - mint mindig mindent. Ez a hatalomteljességgel együtt járó vonás, nincs semmilyen oka rá, hogy bizonytalankodjon.
Starbucks, iPhone, Grecsó Zoli. Kb ennyi kell ehhez a cikkhez, de részletezem egy kicsit. Major Péter vagyok, a Szerinted baromság? című cikksorozatban eddig két dologról írtam. Először, hogy milyen hülyeség az erőszakosan magunkra erőltetett pozitív gondolkozás, másodszor pedig a mindennapi életünkben jelenlevő aktív rossz erőről. Most az intimitás témájában kalandozom, de ha szerinted baromság, írj nyugodtan.

Kira tavalyi balesete után olyan nehézségekkel szembesült, amik a hétköznapi életben nem okoznak gondot, ezen a héten ezeket osztja meg velünk. Előző bejegyzése itt olvasható!
Most lesz egy kis kellemetlen érzés, de ne féljen, nem fog fájni. Nagy levegő, és már kint is lesz az orrából a ’Magensonde’… És aztán tényleg kellemetlen volt, de tényleg nem tartott soká... Így vették ki egy hét után a gyomorszondát belőlem, amiről nem is tudtam, hogy bent van. Hahaaa… és mi mindent nem tudtam még, hogy mit is csináltak velem... Szóval a lényeg, hogy fel sem tűnt, hogy én egy hétig tényleg nem is ettem meg nem is nagyon ittam. Arra nagyon emlékszem, amikor pár naposan a baleset után a nagynéném hozott nekem egy joghurtot. Nekem egyedül megenni ugyebár esélytelen volt. Elkezdett kanállal megetetni, valami rózsaszín vagy lila színű volt a joghurt. Ezt jelzem mindenkinek, aki egy szinte fekvő embernek visz joghurtot, inkább barackosat vagy natúrt vigyen, aminek nem látszik annyira a nyoma. Szóval még a szájam nyitásának koordinációja sem igen ment, így ott virított a joghurt folt 2 hétig a fehér színű nyakmerevítőmön, amit én persze nem láttam. Szóval elfért ott.

Kirát időközben átszállították egy magyar kórházba, ahol folytatódott fájdalmas felépülése tavalyi autóbalesetéből. Az átállás nehéz volt, az új rendszer újabb kihívásokkal járt együtt. Történetének előző része itt olvasható!
Meleg van. Este van. Aludni kéne. A szobatársam talán már alszik is. Nem kéne mocorognom. Tutira fel fogom ébreszteni. Nincs levegő. Jobban ki kellett volna nyitni az ablakot. Francba. A folyosón valaki fel-alá járkál. Csattog a járókeretével. Ütemesen csattog. És csoszog is. De nem szól semmit. Csak járkál. Előre, majd vissza. Lehet, hogy bejön hozzánk? Ugye nem? Elég félelmetes. Lehet, hogy nincs is magánál. Az ápolók rászólnak, hogy menjen vissza a szobába. De nem megy. Nem is szól semmit. Pár perc múlva újra jönnek, és hallom, ahogy ketten felemelik a bácsit, és berakják az ágyba. A bácsi tiltakozik és kiabál. Szidja őket. Az ágyhoz is kötözik őt. Elég durván beszélnek vele. Én meg félek. Hol vagyok?

Gondolatok a Bibliáról – táruljatok fel kapuk (24. zsoltár)
Az előző részben azt ígértem, hogy egy bizonyos kapuról és a rajta való titokzatos átkelésről lesz szó. Ez nem más, mint a földi élet határát szimbolikus módon lezáró kapu. Arról a kapuról van szó, ami a célszövegben, a 24. zsoltárban, de az Édenkert esetében is, tüzes karddal őriz az odaállított kerub. Ezt a kaput az ember mindig félelemmel említi, és lehetőleg nem közelíti meg. Amikor a közösség bűneit a bűnbak nyakába varrva a pusztába űzték, azt jobb híján tették, emberi erővel ennél távolabbra nem lehet a bűnöket juttatni. Erről a kapuról egy hasonlatban beszél Jézus, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átjutni, mint ezen a gazdag embernek (Isten Országába). Tegyük hozzá, hogy bár Jézus mondása alapján azt érezzük, a szegény embernek ez könnyebben megy, valójában senki sincs irigylésre méltó helyzetben.

A kapu túloldalát gyakran, mint egy megszentelt hegycsúcsot ábrázolja a Szentírás. Ennek háttere, hogy az arám nyelv a szabadság szót a nagy tér élményéből alkotta meg. Ilyen kiemelt térélménnyel a pusztában, illetve hegyek csúcsán találkozott. A Jelenések könyvének részletgazdag leírása a mennyből alászálló Országot hegycsúcson levő városként írja le, melynek 12 kapuját sohasem zárják be, ellenség mégsem jut be oda. Jelenések-beli szöveg is a kapuk tárgyalására fókuszál, a kapukat említi legtöbbször.
Kira, aki tavaly nyáron autóbalesetet szenvedett, ezen a héten a prioritásokról ír. Az előző rész itt olvasható!
Azt hiszem, ez legfőképp az én hozzáállásomtól függ. Én mondom, hogy ez vagy az nekem fontos. És azt is, ha nem. Én figyelek arra, amire. Én szánok időt rá. Én mondok igent. És nemet is. Annyi biztos, hogy elég sok minden, ami korábban nálam különösen is számított, ebben a kórházas-túlélős viszonylatban gyakorlatilag teljesen elvesztette szememben a jelentőségét. Érdekes ez. Hol van a határ, amikor már számít, hogy például ki van-e szedve a szemöldököm? Vagy mikortól számít, hogy mennyi pénz van a számlámon?

No, nem egy újabb Disney-ömlengésről fogok most beszámolni, hanem egy nagyon is reális válság megoldására hívlak benneteket.
Idén augusztus 21-26. között Dublinba kerül megrendezésre a Családok IX. Világtalálkozója. A találkozó célja az európai emberek figyelmének felhívása arra, hogy az individualista társadalom mennyire elfeledkezik a családról. A szó szerint értendő papa- mama- gyerekek családról, és az Egyházon belül megélt családról is.
Épp ezért Ferenc pápa kiadta az Amoris Laetitia c. apostoli buzdítást. Ennek elmélyítésre jelentette meg a Magyar Katolikus Családegyesület az Amoris- Beszéljünk a családról c. füzetet. A füzet 6 csoportbeszélgetésen keresztül segít felkészülni a Világtalálkozóra, de katekézisként a plébániai, mozgalmi vagy egyéni családcsoportok is felhasználhatják beszélgetéseikhez.
A füzet már kapható a Magyar Katolikus Családegyesület irodájában. (1071 Bp. Városligeti fasor 45.)

Atya csak egy van - misenapló
„Nem elég, hogy misére kell járni, ezt még bizonyítania is kell a gyerekemnek!” - ez volt a végső érve egyik ismerősömnek az ellen, hogy katolikus iskolába írassa a gyerekeit. Extrém példa, de másoktól is hallottam már: nem túl szerencsés dolog a misenapló, mert ezzel nem csak a gyereket, a szülőt is ellenőrzik, ez pedig megalázó! Nálunk ez a kis könyv olyan mint egy album: képes matricákat gyűjtenek bele a gyerekek. Bármilyen furcsa, de a korábbi, „fapados” verziót is szerették: kincsként gyűltek benne a pecsétek.

Copyright © 2024 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics