Csillaghullás közben gitározós-éneklős, színpad előtt dicsőítős, művészeti programokkal telített háromnapos, fiatalos, modern, keresztény könnyűzenei fesztivált tudhat maga mögött, aki ellátogatott a Vajtán megrendezésre kerülő első Cross Sound fesztiválra, augusztus első hétvégéjén.
A sajtóban több helyütt is olvasható volt, hogy szokványosnak koránt sem nevezhető fesztivál kerül megrendezésre augusztusban. Ezt a házirendben fellelhető szabályok is mutatták, miszerint: a fesztivál területén az alkoholfogyasztás tilos, illetve a sátrakat ne koedukáltan lakjuk be. Ennél azonban fontosabb megkülönböztető jegye is volt a rendezvénynek. Mégpedig az, hogy a fesztivál központjában nem a bulizás nem is a haverok, hanem maga Isten állt. A kezdeményezés programok széles palettáját nyújtotta a résztvevőknek.
Miután megérkeztünk a stábbal, hamar bele is vetettük magunkat a program kavalkád sűrűjébe. A nulladik napon tartottunk egy hatalmas házibulit a korán beköltöző fesztivállakóknak a Shoeshine Summer Party Tour sorozat részeként. A rendhagyó estével történő indítás után számos érdekesebbnél-érdekesebb programon vettünk részt. A fesztivál időben hajnalinak mondható ébredés után együtt dicsőítettük az Urat. Majd a reggeli gyors belapátolása után jöttek az előadások, tánctanulás, tanítások, kreatív, játékos feladatok. Ki-ki a maga igényeinek megfelelően szemezgetett. Az afrikai táncok elsajátítása osztatlan sikert aratott a stáb tagjainál, de a Randi kurzuson is remekül éreztük magunkat. Itt egy hiteles példán keresztül ismerhettük meg a keresztény párkapcsolatokban fellépő gondok orvosolási lehetőségeit.
Az ember minden porcikáját átjárja az az izgatottság, ami akkor fog el, ha végre vége a vizsgaidőszaknak, érettséginek vagy nyári szabadságára készül és közeledik a várva várt program. Előkerül a padlásról a sátor, polifoam, hálózsák.
Nos, az alapvető cuccokat miután bepakoltad, a fejedből pakolj ki! Bárhová is visz az utad érdemes egy CÉLt kitűzni, amit ha elérsz garantáltan emlékezetes lesz a táborod, vagy fesztiválod, amin részt kívánsz venni. Ez lehet új emberek megismerése, kapcsolatok bővítése, vagy épp egy giga nagy party, akár csak elcsendesedés kicsit befelé fordulás, önismeret fejlesztés, mindezt mégis keresztény módon Jézussal.
"Augusztus 1-jén indul Vajtán a CrossSound fesztivál, ami nem motokrosszosoknak szól, hanem a keresztény fiataloknak, akik szeretnének azért egy jót bulizni, kicsit kirúgni a hámból, de lehetőleg nemek szerint legyenek szétosztva a sátorhelyek, ne lehessen alkoholt fogyasztani és vasárnap legyen lehetőség egy ökomenikus istentiszteletre. Kíváncsi leszek a #crosssound tagre az instán, remélem jól fog pörögni egy hét múlva. A programot itt lehet böngészni." - olvasható a indexen, többek között.
A napi bejegyzéseket és kommenteket olvasgatva egyre többet találkozom olyan tartalamakkal a neten, melyek igen csak komoly cinizmussal említik a július 31-én induló pilot fesztivál házirendjét. Akinek nem világos a CrossSoundról van szó. Egyes blogok már-már nyomdafestéket sem tűrő kommentjeit olvasva megdöbbenéssel kell felismernem, hogy a keresztény kultúrvilág és annak belső mozzanatai mennyire eltávolodtak egyes társadalmi csoportoktól. Persze nem biztos, hogy ezen más meglepődne, de minden esetre engem elgondolkodtatott.
Idén 32. alkalommal került megrendezésre az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó. A programra szép számmal látogattak el hazánk területéről, de határon túlról is fiatalok. Találkozhattunk „ős-szalókosokkal” és új érdeklődőkkel egyaránt. A találkozó idei mottója, mindössze két szó. ,,Rád építek”.
Két szó, amiben sok minden benne van, és a mögöttes tartalmak tekintetében is töprengésre ad okot. Építhetnek-e rám/ ránk? Készek vagyunk-e betölteni hivatásunkat, feladatainkat? Homokra építünk házat vagy sziklára? A találkozó 2012.július 16-án vette kezdetét. A hagyományokhoz híven dr. Kerényi Lajos nyitógondolataival indult útjára a programsorozat. A program felépítése hasonló volt az eddigi évekhez.
Fesztivált szervezni kalandos, sok hitlépést igényel. Főként egy kezdő, felekezetközi rendezvény esetén. A szervezés nagyon intenzív fázisaiban elvesztettünk szponzorokat és a költségek is megnövekedtek. A vajtai Zichy kastélyban működő konferencia központ felajánlotta, hogy idén a helyszínnel támogatja a fesztivált. - írja a Szolnoki Napló
"Igen,eredetileg nem Vajtát terveztük, mert a célunk, hogy néhány éven belül a CrossSound egy 5-10 ezres felekezetközi fesztivállá növekedjen, egy város életébe bekapcsolódva, Szolnokon. Azt látjuk, hogy egy családiasabb, kb. 1500 fős fesztivállal kell idén számolnunk és ehhez alkalmazkodnunk. Persze nem tudhatjuk, hány embert hoz még Isten a fesztiválra, ez majd csak ott derül ki igazán, de jó sáfároknak kell lennünk. Bölcsen kell bánnunk azzal, amit az Úr adott."
A Zichy kastély és parkja gyönyörű hely: gyerek és felnőtt medence, strandröplabda, foci és kosárlabda pályák, klimatizált előadótermek, kastély kávézókkal, rendezett park és színvonalas szállás mind rendelkezésünkre állnak majd. A programok és a minőség a terveink szerint maradnak az új helyszínen is, sőt, egy-két plusz program is a palettára kerülhet a helyszín adottságaiból kifolyólag (gondoljatok csak a medencére:)).
A szervezők a zenei és művészeti programok mellett kifejezetten lelki programokkal is készülnek. Emellett az utolsó napon egy ökomenikus Istentiszteletet is várható.
Hogyan szeretünk jól? Lehet-e egyáltalán rosszul szeretni? Mitől lesz az ember sikeres? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolásával foglalkozik Vekerdy Tamás, pszichológus, író. A válaszok megtalálása nem könnyű feladat, ennek ellenére megpróbálkozunk vele.
A család, mint elsődleges szocializációs színtér kiemelt szerepet tölt be egy gyerek életében. Az érzelmi kiegyensúlyozottság helyszínének kell(ene) lennie ennek a közegnek. Manapság egyre gyakoribb, hogy polihisztorokat szeretnénk faragni gyerekeinkből, ami az érzelmi élet rovására megy. A szülők saját, be nem teljesült vágyaikat szeretnék gyerekükkel megvalósítani. Ha pedig nem ez a helyzet áll fönn, akkor is jó eséllyel hagyjuk figyelmen kívül, mit is szeretne igazán a gyerek. A szabad akarat, az önmegvalósítás útjának akadályai deformációkat eredményezhet. Véleményem szerint a szülő-gyerek kapcsolatban - de ugyanúgy más emberi szeretetkapcsolatban is - a feltétel nélküli elfogadáson van a hangsúly. Tanácsot adhatunk, de ne mi döntsük el, hogy mi a másiknak a jó. Fogadjuk el egymás döntéseit, tartsuk tiszteletben a másikat. Nagy eséllyel a gyerek jobban érzi, hogy mi a jó neki. A hibáiból pedig tanulhat, fejlődhet.
Történelmi nap a mai az Európai Unióban. Az Európai Bizottság, hivatalának utolsó napján, leállította az Egy közülünk kezdeményezést. Nem terjeszt elő jogszabályjavaslatot, azaz figyelmen kívül hagyja 2 millió polgár véleményét és kérését. Az Egy közülünk európai polgári kezdeményezés a legelső és ezidáig a legsikeresebb kezdeményezés az Unióban. A 28 tagállam nemzeti hatóságainak hivatalos igazolása szerint közel kétmillió ember állt személyes adataival és aláírásával a kezdeményezés mögé.
A kezdeményezés azt a kérést fogalmazta meg az Európai Unió jogalkotói felé, hogy az EU anyagilag ne támogasson megfogant emberi életek, embriók elpusztításával járó kísérleteket és tevékenységeket. Az Unió egyik legnagyobb kihívása a politológusok által demokrácia deficitnek nevezett jelenség, azaz a polgárok úgy érzik nem szólhatnak bele az unió folyamataiba, a brüsszeli bürokraták önjárókká váltak, eltávolodtak az emberek valós szükségleteitől, problémáitól. Ennek a súlyos problémának a leküzdésére hozta létre a Lisszaboni Szerződés az európai polgári kezdeményezés jogintézményét. Az Európai Bizottság hivatalának utolsó napján meghozott döntése, miszerint még csak jogszabálytervezetet sem készít a javaslatról, pár nappal a soha nem látott alacsony részvétel mellett lezajlott európai parlamenti választások után különösen aggasztó.
A Bizottság mai döntése nyomán az európai polgári kezdeményezés az eredeti céljával éppen ellenkező hatást ért el: Brüsszel távolabb került az európaiaktól mint valaha.
A magyar Országgyűlésben bármelyik országgyűlési képviselő élhet törvénykezdeményezéssel. Az Európai Unióban ez a jog kétmillió embert sem illet meg.
Frivaldszky Edit
Hívők és hitetlenek életében egyaránt felmerül ez a kérdés. Ki irányítja az életünket? Van, aki szerint a sors vagy a végzet, van, aki szerint saját magunk, mások pedig egy földöntúli hatalomban hisznek. Véleményem szerint van Isten és csodálatosan vezet minket életünk során, ha hagyjuk, hogy Ő irányítsa az életünket. Íme, néhány érv amellett, hogy Isten létezik és gondunkat viseli.
Törvényszerűségek vannak a világban, melyek mindenhol egyaránt érvényesek. Az Alkotó nagyon odafigyelt, hogy nekünk mire van szükségünk ahhoz, hogy életben maradjunk a Földön. Nem vagyunk túl közel a naphoz, de túl távol sem. Minden megtalálható a bolygón, amire csak szükségünk van. Arra, hogy a bolygónk ilyen komplexé váljon a véletlen folytán, annyi az esély, mintha egy majom, akit egy számítógép elé leültettek véletlenszerűen elkezdi beírni a karaktereket és végül elkészül a Walesi bárdok. A természet sokat elárul Alkotójáról. Isten szépség iránti fogékonyságáról, mérhetetlen bölcsességéről, humoráról.
A második, az emberben élő lelkiismeret. Pál levében, amit a Rómaiakhoz írt van egy részlet, ami a lelkiismeretre vonatkozik. „Izraelen kívüli nemzetek, bár nem ismerik a Törvényt, ösztönösen mégis azt teszik… a Törvény követelései a szívükbe vannak írva, ezért tudják, hogy mi a helyes és mi a rossz – erről tanúskodik a lelkiismeretünk is. Néha úgy gondolják, hogy rossz, amit tettek emiatt bűntudatuk van”. (Róm 2,14-15) Honnan lenne az embernek erkölcsi iránytűje, ha nem a Mindenható épített volna belénk egy szenzort, ami ösztönösen a jót kívánja cselekedni? Persze el lehet ezt nyomni magunkban ennek meg is lesz a következménye.
Minden keresztény fiú fejében megfogalmazódik egyszer az a gondolat, hogy talán az Isten a papi hivatást készítette elő számára. Kovács Zsolttal a Központi Papnevelő Intézet másodéves szeminaristájával beszélgettem hivatásáról, életéről, céljairól, mert fontos a jó példa és a tanúságtétel!
Hogyan történt a te meghívásod, mikor döntöttél a felszentelt életre való készület mellett?
Ez érdekes, mert például, anno, amikor gondolkodtam, hogy merre tanuljak tovább, ugye gimnáziumban, számot vetettem, hogy mihez vannak készségeim, mihez vannak képességeim stb. Úgy gondoltam, mindenhez értek egy kicsit, mindenhez hozzá tudok tenni egy kicsit, hát pont jó lennék papnak, akik mindenhez értenek egy kicsit és emlékszem leszaladtam a konyhába és mondtam, hogy anya én pap leszek! S akkor „Jól van fiam!” és itt ennyi lett az egész. Amikor a felvételi jelentkezésre került a sor, akkor én nem adtam be.
,,Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve – Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.” Így ír Pilinszky János húsvét misztériumáról Harmadnapon című versében. Elmélkedni húsvét titkáról nem könnyű. Hiszen emberi ész fel nem foghatja, mekkora ajándékot kaptunk Krisztus kínszenvedése, kereszthalála és föltámadása által.
Megsejteni azonban van esélyünk. Lehetőséget kell adnunk magunknak arra, hogy gondolkodjunk húsvét csodáján és ne csak a színes tojásokat és a különféle színpompás nyulakat párosítsuk az ünnephez. Húsvét misztériuma alatt Jézus kínszenvedését, halálát és feltámadását értjük. Tágabban szemlélve tekinthetjük Krisztus egész életét misztériumnak, de a tökéletes megdicsőülés ebben a háromnapos folyamatban teljesedik ki. Emberi ésszel talán a feltámadás ténye a legnehezebben elfogadható. Pontosan ellentétben áll a ,,semmi sem biztos, csak a halál” kijelentéssel. Krisztus nyomán, Őt szemlélve és hitünkben megerősödve bizton mondhatjuk, hogy földi életünk csak előcsarnoka az üdvösség utáni állapotnak.
Vasárnap este volt. A Városmajori szentmisét követően két lelkes fiatal hirdetett egy hétvégi programot. Fogalmam sem volt mi ez. Kivonulásnál a templom ajtajában, már kis hirdető cetlikkel és a hozzájuk járó „ugye jössz?”- kérdéssel vártak, nem kis meglepetést okozva. Nem kellett sok idő, jelentkeztem, mit sem sejtve arról a csodáról, ami készülőben volt. A hétvégét megelőző napokban már kaptam is a barátságos hangvételű maileket, hogy nagy-nagy szeretettel várnak a közösségbe és szó se róla, nagyon jól tud esni az embernek, ha már ennyire várják. Szóval, röviden, így indult számomra az Antiochia.
Elérkezett a várva-várt pénteki nap, hálózsák, ruha, és még egy táskányi kíváncsiság, izgatottság. Indulás! Mikor megérkeztem a Krisztina téren található, Szent Gellért Gimnázium bejáratához, már azon kaptam magam, hogy aöl-lel, azaz antiochiás öleléssel fogadnak, csillogó szemű, ún. team tagok, avagy a közösség szervező tagjai. Bevezettek a tornaterembe, megkaptam a névtáblám, lepakoltam és innentől már kiszakadtam abból a világból, amelyben az előbb még metróztam.
„-Vigyázz magadra! Szeretlek.
-Én is. Szia!”
Így búcsúzik el egymástól Dolores és Don, miután együtt sétáltak a bencés zárda kertjében – egymás támogatva, jócskán túl a fiatalságon, kézen fogva. Don Robinson volt Dolores jegyese, mielőtt az akkor huszonnégy éves lány úgy döntött, a színészet helyett az apácaságot választja. Mára életéből dokumentumfilm készült, God Is a Bigger Elvis címmel.
Dolores Hart 1938 október 20.-án született Chicagóban. Életének kezdete a teljes bizonytalanságban telt, szülei mellett kezdett el a színészet felé fordulni. Nagyon fiatalon került be Hollywood varázslatos világába –többek között Hal B. Wallis, Elvis Presley, Henry Levin és Charles Lang oldalán tűnt fel olyan filmekben, mint az Ahol a fiúk vannak (1960) vagy a Szereti téged (1957). Mindössze 19 éves volt, ragyogó karrier és magánélet várt rá, míg egy napon egy barátja tanácsára meglátogatta a connecticuti Betlehem bencés zárdát, mert a filmezés teljesen elfárasztotta. Ekkor nagyon megtetszett neki az ottani élet.
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics